A Nyugat-Balkánon jelentősen enyhítettek a korlátozásokon

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Jelentősen enyhítettek a nyugat-balkáni országok a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokon, például több helyen eltörölték a kötelező maszkviselést.Szerbiában szombattól felfüggesztik az oltási igazolások használatát, valamint eltörlik a zárt térben tartózkodókra vonatkozó számbeli korlátozást is. A védőmaszkok használata zárt térben továbbra is ajánlott, az egészségügyi és szociális intézményekben viszont kötelező. Emellett lehetővé tették, hogy a veszélyeztetett csoportokba tartozók a koronavírus elleni védőoltás negyedik adagját is megkaphassák, ha már eltelt legalább öt hónap a harmadik adag felvétele óta.
    

Eltöröltek minden intézkedést, amely eddig érvényben volt a Montenegróba történő belépéshez, tehát ezentúl sem oltási igazolásra, sem tesztre nincs szükség ahhoz, hogy valaki az Adria-parti országba látogasson. Az intézkedés pénteken lépett életbe, és egyelőre két hétre szól, de ha a járványhelyzet továbbra is kedvezően alakul, meghosszabbítják. Az oltási igazolások használatát is megszüntetik, ezentúl minden vendéglátó- és szórakozóhely, minden kulturális és sportesemény is igazolás nélkül látogatható.
    

Bosznia-Hercegovinában is enyhítettek a korlátozásokon, a továbbiakban a maszk viselése csakis az egészségügyi intézményekben kötelező, oltási igazolásokra pedig már nem lesz szükség. A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában péntekre 2139-cel 1 934 953-ra, Koszovóban 37-tel 226 766-ra, Észak-Macedóniában 318-cal 300 714-re, Montenegróban 86-tal 231 313-ra, Bosznia-Hercegovinában pedig 145-tel 372 962-re növekedett.
    

A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában 21-gyel 15 533-ra, Koszovóban eggyel 3123-ra, Észak-Macedóniában 13-mal 9117-re, Montenegróban kettővel 2692-re, Bosznia-Hercegovinában pedig tizeneggyel 15 610-re növekedett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rekordösszegű adományt gyűjtött rákos gyerekeknek egy lengyel influenszer élő internetes közvetítés során

Rekordösszegű adományt gyűjtött rákos gyerekeknek egy lengyel influenszer élő internetes közvetítés során

Az internetes adománygyűjtések történetében rekordmagas, több mint 21,6 milliárd forintnak megfelelő összeget gyűjtött össze egy lengyel influenszer a Youtube-csatornáján rákbeteg gyermekek számára.

A ChatGPT étrendi tanácsai miatt alakult ki ritka betegség

A ChatGPT étrendi tanácsai miatt alakult ki ritka betegség

Három hónapig használt só helyett nátrium-bromidot a férfi.

Hallójárat gyulladást is kaphatsz a strandon

Hallójárat gyulladást is kaphatsz a strandon

Négy csúnya betegség, amit összeszedhetsz a strandon.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

A csillagjegyed szerint milyen betegségekre vagy hajlamos, és milyen gyógynövények segíthetnek?

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Mi vált be náluk a koronavírus ellen?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Nézd meg a betegséged lelki eredetét. Hiszel benne?

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Egyre elterjedtebb a cukorbetegség, azonban mégsem tudunk eleget.

Mit jelent a bipoláris zavar?

Mit jelent a bipoláris zavar?

Egyre többször hallani, hogy valaki bipoláris, mégsem vagyunk tisztában sokszor a jelentésével.

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Hogyan fejeződött be a pestis, a fekete himlő és a kolera?

http://ujhazak.com