Általánosan lecsengőben van a járvány Kínában

Általánosan lecsengőben van az új típusú koronavírus-járvány Kínában a napi adatok alapján, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint még korai lenne a járvány tartós csillapodását kiolvasni a számokból.A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság kedden közölt adatai szerint 1886 új esettel 72 436-ra nőtt a fertőzöttek száma Kína szárazföldi részén hétfő éjfélig. Ugyaneddig 98 új halálozást jelentettek, a vírus ezzel immár 1868 életet követelt a szárazföldi Kínában.

    
A napi új fertőzöttek száma országosan 162-vel csökkent az egy nappal korábban közölt adathoz képest, míg a napi halálozások számában szintén enyhülés mutatkozott. A mérséklődés különösen a vírus gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományon kívül szembetűnő, Kína többi részén ugyanis már tizennegyedik napja fokozatosan csökken a napi új megbetegedések száma - a február 3-án közölt 890 új esettel szemben kedden 84 újonnan diagnosztizált fertőzöttről számoltak be a több mint három hete lezárt tartományon kívülről.
   

Hétfő éjfélig a meggyógyultak száma 12 ezer fölé emelkedett Kínában. A helyzet továbbra is Hupej tartomány székhelyén, Vuhanban a legsúlyosabb: a napi új esetek közül 1600-at, míg a halálozások közül 72-t jelentettek a 11 milliós városból. Kedden a CCTV kínai állami hírcsatorna azt jelentette, hogy belehalt a koronavírus okozta betegségbe az egyik vuhani kórház igazgatója. Liu Cse-ming, a járvány fertőzötteinek kezelésére kijelölt Vucsang Kórház igazgatója a hetedik egészségügyi dolgozó, aki áldozatul esett a járványnak.


A kínai egészségügyi hatóságok pénteken arról számoltak be, hogy több mint 1700 orvos és ápoló fertőződött meg az új koronavírussal a betegek ellátása során Kínában, többségük Hupej tartományban. Jóllehet a járvány alakulása az elmúlt napokban bizakodást keltőnek látszik, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója azonban óvatosságra intett az adatok értelmezését illetően.
   

"Korai lenne kijelenteni, hogy a mérséklődés folytatódik. Egyelőre minden lehetőséggel számolni kell" - mondta hétfőn Genfben, miután a kínai egészségügyi hatóságok közzétettek egy több mint 44 ezer fertőzöttről szóló részletes jelentést. Az ebben ismertetett adatok alapján a betegek több mint 80 százalékánál csupán enyhébb tünetek jelentkeztek. A vírus az esetek mintegy 14 százalékában okozott súlyos tüneteket - egyebek mellett tüdőgyulladást és légzési nehézségeket -, míg a páciensek 5 százaléka került kritikus állapotba. A betegség az esetek 2 százalékában bizonyult végzetesnek, a halálozás kockázata pedig a páciensek életkorával egyenes arányban nőtt.
    

A WHO 12 tagú szakértői csoportja a hét végén érkezett Pekingbe, hogy a járványról egyeztessen a kínai szakértőkkel. A WHO csapata a kínai fővároson kívül a délnyugat-kínai Szecsuan, valamint az ország déli részén fekvő Kuangtung tartományban tart helyszíni szemlét. Kuangtung jelentette Hupej után a második legtöbb megbetegedést, a mintegy 113 millió lakosú tartományban hétfő éjfélig összesen 1328 fertőzöttről és 4 halálozásról adtak számot, miközben 535 páciens már gyógyultan távozhatott a kórházból.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

A csillagjegyed szerint milyen betegségekre vagy hajlamos, és milyen gyógynövények segíthetnek?

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Mi vált be náluk a koronavírus ellen?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Nézd meg a betegséged lelki eredetét. Hiszel benne?

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Egyre elterjedtebb a cukorbetegség, azonban mégsem tudunk eleget.

Mit jelent a bipoláris zavar?

Mit jelent a bipoláris zavar?

Egyre többször hallani, hogy valaki bipoláris, mégsem vagyunk tisztában sokszor a jelentésével.

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Hogyan fejeződött be a pestis, a fekete himlő és a kolera?

Emberre veszélyes betegségeket terjesztő állatok

Emberre veszélyes betegségeket terjesztő állatok

Mit kaphatunk el a haszon- és vadállatoktól?

A WHO tanácsai a koronavírus ellen

A WHO tanácsai a koronavírus ellen

Így védekezhetsz a tüdőgyulladást okozó betegséggel szemben.

Az elmúlt évek legsúlyosabb járványai

Az elmúlt évek legsúlyosabb járványai

Ezek voltak a közelmúlt legpusztítóbb vírusai.

http://ujhazak.com