Csökken a napi esetszám Sanghajban, enyhítik a korlátozásokat

Az elmúlt három nap során folyamatosan csökkent az újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek napi száma Sanghajban, ahol fokozatosan oldják fel a hetek óta tartó vesztegzárat.A sanghaji egészségügyi bizottság szerdai jelentése szerint az elmúlt egy napon 18 901 új fertőzöttet regisztráltak a városban. A napi esetszám ezzel két hét óta először csökkent húszezer alá. Március elseje óta mintegy 408 ezer fertőzöttet szűrtek ki Sanghajban, közülük eddig 17 ember veszítette életét a betegség miatt.
    

A várost egészében április elejétől helyezték vesztegzár alá, módosítva azt az eredeti tervet, miszerint két szakaszban öt-öt napra zárják le Sanghaj keleti, majd nyugati oldalát. Egyes lakónegyedekben már egy hónapja érvényben van a kijárási tilalom. A múlt hét elejétől kezdve olyan lakónegyedekben, ahol 14 napon át nem azonosítottak újabb fertőzötteket, engedélyezték a vesztegzár feloldását. A helyi hatóságok szerdai közlése szerint a mintegy 25 millió lakosú városban eddig csaknem 12 millió ember számára engedélyezték otthona elhagyását.
    

A South China Morning Post című hongkongi lap internetes kiadásában szerdán megjelent cikk szerint Sanghajban megkezdték a kulcsfontosságúnak ítélt, több mint hatszáz feldolgozóipari vállalat termelésének újraindítását is. A vállalatok közül a Tesla elektromos autógyártó vállalat sanghaji gyára március 28. óta először kedd este indíthatta újra gyártósorát.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

A csillagjegyed szerint milyen betegségekre vagy hajlamos, és milyen gyógynövények segíthetnek?

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Mi vált be náluk a koronavírus ellen?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Nézd meg a betegséged lelki eredetét. Hiszel benne?

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Egyre elterjedtebb a cukorbetegség, azonban mégsem tudunk eleget.

Mit jelent a bipoláris zavar?

Mit jelent a bipoláris zavar?

Egyre többször hallani, hogy valaki bipoláris, mégsem vagyunk tisztában sokszor a jelentésével.

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Hogyan fejeződött be a pestis, a fekete himlő és a kolera?

Emberre veszélyes betegségeket terjesztő állatok

Emberre veszélyes betegségeket terjesztő állatok

Mit kaphatunk el a haszon- és vadállatoktól?

A WHO tanácsai a koronavírus ellen

A WHO tanácsai a koronavírus ellen

Így védekezhetsz a tüdőgyulladást okozó betegséggel szemben.

Az elmúlt évek legsúlyosabb járványai

Az elmúlt évek legsúlyosabb járványai

Ezek voltak a közelmúlt legpusztítóbb vírusai.

http://ujhazak.com