Forgalomba került az első orosz vakcina

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Polgári forgalomba került az új koronavírus-fertőzés megelőzését szolgáló Gam-Kovid-Vak (Sputnik V) vakcina első tétele - közölte az orosz egészségügyi minisztérium keddre virradóra.A tárca szerint a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet által kifejlesztett oltóanyag az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) laboratóriumaiban sikeresen átesett a megfelelő minőségellenőrzésen. A minisztérium azt ígérte, hogy a vakcina hamarosan az ország régióiba is el fog jutni.

    
Mihail Murasko egészségügyi miniszter hétfőn kiadott közleménye szerint az oltóanyag klinikai tesztelésének harmadik szakasza ezen a héten kezdődik meg a moszkvai poliklinikákon, 40 ezer önkéntes bevonásával. Az orosz főváros hétfőin arról adott ki tájékoztatást, hogy a kísérletben való részvételre mintegy 25 ezren jelentkeztek.
    

Oroszországban az igazolt Covid-19-fertőzések száma az elmúlt nap alatt 5099-cel 1 035 789-re emelkedett a kedden közölt hivatalos adatok szerint. A terjedés üteme 0,5 százalékos, az új esetek 23,2 százaléka tünetmentes. Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott új koronavírus-fertőzések számát tekintve az Egyesült Államok (6 301 321), India (4 280 422) és Brazília (4 147 974) után.
     

Az aktív esetek száma 1795-tel 167 747-re nőtt. A halálozások száma 122-vel 17 993-ra, a felépüléseké pedig 6772-vel 850 049-re emelkedett. Az országban a járvány kezdete óta több mint 38,9 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 202 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával mintegy 205 800 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rekordösszegű adományt gyűjtött rákos gyerekeknek egy lengyel influenszer élő internetes közvetítés során

Rekordösszegű adományt gyűjtött rákos gyerekeknek egy lengyel influenszer élő internetes közvetítés során

Az internetes adománygyűjtések történetében rekordmagas, több mint 21,6 milliárd forintnak megfelelő összeget gyűjtött össze egy lengyel influenszer a Youtube-csatornáján rákbeteg gyermekek számára.

A ChatGPT étrendi tanácsai miatt alakult ki ritka betegség

A ChatGPT étrendi tanácsai miatt alakult ki ritka betegség

Három hónapig használt só helyett nátrium-bromidot a férfi.

Hallójárat gyulladást is kaphatsz a strandon

Hallójárat gyulladást is kaphatsz a strandon

Négy csúnya betegség, amit összeszedhetsz a strandon.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

A csillagjegyed szerint milyen betegségekre vagy hajlamos, és milyen gyógynövények segíthetnek?

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Mi vált be náluk a koronavírus ellen?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Nézd meg a betegséged lelki eredetét. Hiszel benne?

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Egyre elterjedtebb a cukorbetegség, azonban mégsem tudunk eleget.

Mit jelent a bipoláris zavar?

Mit jelent a bipoláris zavar?

Egyre többször hallani, hogy valaki bipoláris, mégsem vagyunk tisztában sokszor a jelentésével.

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Hogyan fejeződött be a pestis, a fekete himlő és a kolera?

http://ujhazak.com