Hiúságból lesz vak, meddő egy fiatal nő

Akik nem cukorbetegek, azok talán nem is gondolják, mi mindennel járhat még ez a betegség, pláne egy fiatal nő életében.


Egy Hampshire-ben élő 30 éves nő esete tökéletesen példázza azt, hogy milyen veszélyeket rejthet az egészségünkre nézve a hiúságunk. Jeorgia 11 éves volt, amikor egy hirtelen fogyásnak köszönhetően kiderült róla, hogy 1-es típusú cukorbetegség áldozata lett. Ez az állapot nem csak napi négy inzulin injekciót jelentett számára, de ennél sokkal nagyobb hiúsági problémát is, ami szinte az életébe került.

cukorbetegseg

Tini korában az inzulintól hihetetlen mértékben meghízott, 25 kilót szedett fel másfél év alatt. Ez a tény pedig nem csak a csúfolódók célpontjává tette a kamasz lányt, de az önmarcangolás prédájává is. Jeorgia, a szülei tudta nélkül, drasztikus lépést hozott, és elhagyott napi 3 inzulin injekciót. Mindössze napi egyszer adta meg szervezetének az életben maradáshoz szükséges adagot, éjszakánként, lefekvés előtt. Rettegett attól, hogy még jobban meghízhat az inzulintól.

Ez a pszichés hozzáállás, a diabulémia, nem ritka jelenség a cukorbetegek körében. Elsősorban a divatnak és a külső elvárásoknak megfelelni igyekvő tini lányok körében szedi áldozatait.


Jeorgia elmondása szerint, nem gondolt arra, hogy milyen következményekkel járhatnak a tettei.
" Bárcsak visszamehetnék az időben, és megmondhatnám a 16 éves önmagamnak, hogy inkább legyek kövér, de boldog ember, mint vak, sánta, féllábú és meddő. Márpedig azt mondják az orvosok, valószínűleg ez vár rám."- vallotta be könnyes szemmel a fiatal nő a Daily Mailnek.

A hosszú évek inzulinmegvonása miatt a 30 éves Jeorgia állapota rohamosan romlik, lassan teljesen tönkre megy a látása, és az orvosok szerint, valószínűleg öt éven belül meg is vakulhat. Doktorai mindent megtesznek azért, hogy ne legyen szüksége amputációra és hasnyálmirigy-átültetésre, de kevés az esély, hogy sikerrel járnak.

Jeorgia Jeorgia

A szomorú esetet csak tovább súlyosbítja, hogy Jeorgia tavaly ősszel teherbe esett, és bár férjével boldogok lettek volna a babától, a nő leromlott szervezete nem viselte jól a másállapotot, így abortuszra volt szükség. Orvosai szerint, Jeorgia nem csak vaksággal, de meddőséggel is számolhat a közeljövőben.

Bár a 30 éves nő, most már rendszeres inzulinadagot kap, és évek óta orvosi ellenőrzés alatt áll, a tini korában önmaga ellen elkövetett lépések, mára visszafordíthatatlan folyamatot indítottak el.

Aki hasonló problémákkal küzd, mint a fiatal nő, vésse eszébe, hogy az egészség megfizethetetlen érték, és ha nem vigyázunk rá, akkor tetteink később benyújtják azt a számlát, amit nem szívesen fizetnénk meg, de akkor már nem lesz választásunk.


Forrás: Neon.hu

Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

A csillagjegyed szerint milyen betegségekre vagy hajlamos, és milyen gyógynövények segíthetnek?

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Mi vált be náluk a koronavírus ellen?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Nézd meg a betegséged lelki eredetét. Hiszel benne?

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Egyre elterjedtebb a cukorbetegség, azonban mégsem tudunk eleget.

Mit jelent a bipoláris zavar?

Mit jelent a bipoláris zavar?

Egyre többször hallani, hogy valaki bipoláris, mégsem vagyunk tisztában sokszor a jelentésével.

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Hogyan fejeződött be a pestis, a fekete himlő és a kolera?

Emberre veszélyes betegségeket terjesztő állatok

Emberre veszélyes betegségeket terjesztő állatok

Mit kaphatunk el a haszon- és vadállatoktól?

A WHO tanácsai a koronavírus ellen

A WHO tanácsai a koronavírus ellen

Így védekezhetsz a tüdőgyulladást okozó betegséggel szemben.

Az elmúlt évek legsúlyosabb járványai

Az elmúlt évek legsúlyosabb járványai

Ezek voltak a közelmúlt legpusztítóbb vírusai.

http://ujhazak.com