Hongkong tovább korlátozza az átjárást Kínából

Nagy Mariann, az MTI tudósítója jelenti: Hongkong tovább korlátozza az átjárást Kínából az új koronavírus járvány megfékezésére - jelentette be Carrie Lam hongkongi kormányzó hétfőn a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán megjelent tudósítás szerint.Az újabb intézkedéseknek köszönhetően kedd éjfél után Kína és a különleges közigazgatási övezetének számító Hongkong között már csupán két határátkelőn át - a sencseni öbölnél, illetve a Hongkongot a dél-kínai Csuhajjal, valamint Makaóval összekötő hídon - lehet majd közlekedni, illetve zavartalanul üzemel tovább a város nemzetközi repülőtere is. Lam elmondta: azzal, hogy csütörtök éjféltől már hat határátkelőhelyet lezártak, és egyéb forgalomkorlátozásokat is életbe léptettek Hongkong és az anyaország között, már eddig is felére csökkent a városba utazók száma.

    
A hongkongi vezető emellett hangsúlyozta az újabb karanténtáborok kialakításának fontosságát az esetleges fertőzöttek, valamint a velük kapcsolatba került emberek elkülönítésére. Mivel helyi lakosok tiltakoztak a táborok ellen amiatt, hogy azokat a lakónegyedekhez túlságosan közel kívánják kialakítani a hatóságok, Lam felszólította a lakosságot és a körzeti vezetőket arra, hogy hagyjanak fel az ellenállással.
    

A kormányzó megköszönte azoknak az egészségügyi dolgozóknak a munkáját, akik nem csatlakoztak a sztrájkoz, amellyel a szervezők a hongkongi-kínai határ teljes lezárását kívánták kieszközölni. A sztrájkoz több mint 2400 kórházi dolgozó csatlakozott. Lam egyúttal biztosította az egészségügyben dolgozókat arról, hogy elegendő védőfelszerelés fog a rendelkezésükre állni.
    

Az új koronavírus (2019-nCoV) a közép-kínai Hupej tartományt érinti a legsúlyosabban, a járvány a tartomány székhelyén, Vuhanban tört ki decemberben. A tartományt január 25-éig majdnem teljes egészében vesztegzár alá helyezték, ezzel a kór terjedését nagy mértékben sikerült visszaszorítani. Kína szárazföldi részén az eddig diagnosztizált 17 ezret meghaladó fertőzött több mint kétharmadát jelentették Hupej tartományból, míg a 361 halálesetből 11 történt csupán Hupejen kívül. Hongkongból vasárnap éjfélig 15 fertőzöttről adtak hírt.
   

A SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) vírussal azonos családba tartozó, új koronavírus (nCov-2019) influenzához hasonló tüneteket okoz, és egyes esetekben súlyos légzőszervi panaszokkal járhat.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

A csillagjegyed szerint milyen betegségekre vagy hajlamos, és milyen gyógynövények segíthetnek?

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Mi vált be náluk a koronavírus ellen?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Nézd meg a betegséged lelki eredetét. Hiszel benne?

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Egyre elterjedtebb a cukorbetegség, azonban mégsem tudunk eleget.

Mit jelent a bipoláris zavar?

Mit jelent a bipoláris zavar?

Egyre többször hallani, hogy valaki bipoláris, mégsem vagyunk tisztában sokszor a jelentésével.

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Hogyan fejeződött be a pestis, a fekete himlő és a kolera?

Emberre veszélyes betegségeket terjesztő állatok

Emberre veszélyes betegségeket terjesztő állatok

Mit kaphatunk el a haszon- és vadállatoktól?

A WHO tanácsai a koronavírus ellen

A WHO tanácsai a koronavírus ellen

Így védekezhetsz a tüdőgyulladást okozó betegséggel szemben.

Az elmúlt évek legsúlyosabb járványai

Az elmúlt évek legsúlyosabb járványai

Ezek voltak a közelmúlt legpusztítóbb vírusai.

http://ujhazak.com