Hupejen kívül folyamatosan csökken a járvány terjedésének üteme, és újabb reményt keltő terápiás módszert tesztelnek

Kínában az elmúlt egy napban 121-en vesztették életüket az új koronavírus okozta tüdőgyulladásban, ebből 108-an a járvány gócpontjának számító Hupej tartományban. Hupejen kívül folyamatosan csökken az új megbetegedések száma - közölte pénteken az országos egészségügyi bizottság, hozzátéve, hogy közben újabb reményt keltő terápiás módszert kezdtek el tesztelni.Az új megbetegedések száma országosan 5090 volt az utóbbi 24 órában, míg Hupejben 4823. Csütörtök éjfélig a fertőzöttek száma 63 ezer 851-re nőtt országszerte, míg a halálos áldozatoké elérte az 1380-at.
Még 55 ezer 748 embert kezelnek, a többi csaknem 8000-et már gyógyultnak nyilvánították.

    
Szintén a bizottság közlése szerint keddig országosan 1716 egészségügyi dolgozó kapta el a betegséget, és közülük hatan meghaltak. A bizottság vezetője pekingi sajtóértekezletén elmondta, hogy egyre többen fertőződnek meg az egészségügyi személyzet tagjai közül. A kórházak továbbra is arra panaszkodnak, hogy hiány van védőfelszerelésből, például maszkokból.
    

Hupejben csütörtöktől kiterjesztették a fertőzöttség definícióját. Elkezdtek alkalmazni egy új diagnosztikai módszert, eszerint a képalkotó vizsgálatok, a tünetek és az epidemiológiai háttér alapján fertőzöttnek nyilvánított páciensek és a közülük elhunytak számát mostantól hozzáadják azokéhoz, akiknek esetében a laboratóriumi tesztek is egyértelműen kimutatták a vírus jelenlétét. Az új protokoll miatt megugrott az új esetek száma, de a csütörtöki adatok már ismét a vírus terjedésének korábbi ütemét mutatják.
    

A China National Biotec Group nevű cég csütörtökön bejelentette: a koronavírus okozta betegségből felgyógyult páciensek plazmájában a vírust semlegesítő antitesteket fedeztek fel. A Hszincsingpao (Beijing news) című kínai lap pénteki tudósítása szerint a kínai gyógyszerészeti vállalat kísérletei azt bizonyították, hogy az antitestek képesek hatékonyan elpusztítani a vírust. A cég arról számolt be, hogy miután a gyógyult páciensektől levett plazmát megfelelő biztonsági ellenőrzéseket követően előkészítették, már 11 kritikus állapotban lévő beteg kezelésében alkalmazták szembetűnő eredményekkel.
    

Adam Kamradt-Scott, a Sydney Egyetem nemzetközi biztonsági tanulmányok központjának egyik szakértője szerint az új adatok sem utalnak még arra, hogy közel volna a járvány csúcspontja, noha a kínai hatóságok - egy kicsit megkésve, de - szemmel láthatóan mindent megtesznek a járvány megállításáért.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A WHO tanácsai a koronavírus ellen

A WHO tanácsai a koronavírus ellen

Így védekezhetsz a tüdőgyulladást okozó betegséggel szemben.

Az elmúlt évek legsúlyosabb járványai

Az elmúlt évek legsúlyosabb járványai

Ezek voltak a közelmúlt legpusztítóbb vírusai.

Minden harmadik embert érint ez a betegség- nálad nem állnak fenn a panaszok?

Minden harmadik embert érint ez a betegség- nálad nem állnak fenn a panaszok?

Gyakran a tünetek alapján nem is fordulnánk feltétlenül orvoshoz.

A fájdalmas menstruáció nem normális- endometriózis

A fájdalmas menstruáció nem normális- endometriózis

Amennyiben neked is fájnak a női napok ezt mindenképp tudnod kell!

Tíz ritka mentális betegség

Tíz ritka mentális betegség

Mit jelent a fregoli delúzió, az apotemnofília vagy például a Cotard jelenség?

Példát mutatnak azok a sztárok, akik a betegségük ellenére is sikeresek

Példát mutatnak azok a sztárok, akik a betegségük ellenére is sikeresek

Tíz híresség, aki a súlyos betegsége ellenére sem hagyta el magát.

Fontos lenne a petefészekrákot időben felismerni, ehhez azonban orvoshoz kell menni!

Fontos lenne a petefészekrákot időben felismerni, ehhez azonban orvoshoz kell menni!

Információk a petefészekrákról. Figyelj oda magadra!

Miben nyilvánul meg a nárcisztikus személyiségzavar?

Miben nyilvánul meg a nárcisztikus személyiségzavar?

Egyre gyakrabban lehet hallani róla, de miről ismerhető fel?

Mi az a borderline személyiségzavar?

Mi az a borderline személyiségzavar?

Miben nyilvánul meg a borderline?

Mi jellemző  a bipoláris zavarra?

Mi jellemző a bipoláris zavarra?

Milyen tünetei vannak?

http://ujhazak.com