Malawiból gyermekbénulásos megbetegedést jelentettek, évek óta ez az első eset Afrikában

Gyermekbénulásos megbetegedést jelentettek Malawiból, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) afrikai irodája felhívta a figyelmet arra, hogy több mint öt éve ez az első igazolt megbetegedés a kontinensen - adta hírül pénteken a Le Monde című francia lap.A tájékoztatás szerint a megbetegedést az ország fővárosából, Lilongwéból jelentették csütörtökön. A hároméves kislányon novemberben jelentkeztek a betegség első tünetei. A WHO közleményben tudatta, hogy vírus e törzsét vélhetően Pakisztánból hurcolták be - ahol a betegség még mindig jelen van -, így a mostani eset nem befolyásolja a kontinens vírusmentes besorolását.
    

Matshidiso Moeti, a szervezet afrikai regionális igazgatója azt mondta, igyekeznek elejét venni a vírus terjedésének, egyebek között felgyorsították a Malawiban zajló oltási kampányt, valamint fokozott óvatosságra intették a Malawival szomszédos országokat. A "vad" (természetes úton terjedő) poliovírus különböző változatai visszafordíthatatlan bénulást, sőt halált is okoznak. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint kettőt a három vírustörzs közül sikerült gyökeresen kiirtani világszerte.
    

A poliovírus nem vad, oltóanyagból kiszabadult formái viszont tovább terjednek Afrika és Ázsia több régiójában. A betegséget a poliovírus okozza, és az esetek egy százalékában tartós bénulást, sok esetben pedig végtagtorzulást okoz. A bénulás akár életveszélyes és halálos is lehet, és visszafordíthatatlan, így az egyetlen hatásos védekezés ellene a megelőzés, amelyet az 1950-es években kifejlesztett vakcinák tesznek lehetővé.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

A csillagjegyed szerint milyen betegségekre vagy hajlamos, és milyen gyógynövények segíthetnek?

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Mi vált be náluk a koronavírus ellen?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Nézd meg a betegséged lelki eredetét. Hiszel benne?

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Egyre elterjedtebb a cukorbetegség, azonban mégsem tudunk eleget.

Mit jelent a bipoláris zavar?

Mit jelent a bipoláris zavar?

Egyre többször hallani, hogy valaki bipoláris, mégsem vagyunk tisztában sokszor a jelentésével.

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Hogyan fejeződött be a pestis, a fekete himlő és a kolera?

Emberre veszélyes betegségeket terjesztő állatok

Emberre veszélyes betegségeket terjesztő állatok

Mit kaphatunk el a haszon- és vadállatoktól?

A WHO tanácsai a koronavírus ellen

A WHO tanácsai a koronavírus ellen

Így védekezhetsz a tüdőgyulladást okozó betegséggel szemben.

Az elmúlt évek legsúlyosabb járványai

Az elmúlt évek legsúlyosabb járványai

Ezek voltak a közelmúlt legpusztítóbb vírusai.

http://ujhazak.com