Megérkezett az influenza elleni oltóanyag Horvátországba, megkezdődhet az oltás
Megérkezett Horvátországba az influenza elleni oltóanyag első szállítmánya, így csütörtökön már megkezdődhet az oltás az ország egyes közegészségügyi intézményeiben - írta a Jutarnji List című horvát napilap. A vakcinák a tervezettnél később érkeztek meg, miközben a bejelentett influenzás megbetegedések száma 428-ra emelkedett, és a járványnak már két halálos áldozata is van.
Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) igazgatója bejelentette, hogy megkezdődött a vakcinák kiszállítása a megyei közegészségügyi intézetekhez.
Az oltóanyagoknak november 12-ig valamennyi megyei intézethez el kell jutniuk, ezt követően a háziorvosi rendelők is megkapják a szükséges mennyiséget.
A késést az okozta, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlására az idei szezonra az influenza elleni vakcina összetételében mindhárom vírustörzset módosítani kellett, ezért a gyártóknak át kellett állítaniuk a termelést. Horvátország összesen 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, amelyet több részletben szállítanak le.
Az oltási kampányt eredetileg már október közepén tervezték megkezdeni. A késés különösen kedvezőtlen, mert az influenza az elmúlt években a korábban megszokottnál hamarabb jelent meg, és a védőoltás beadását követően mintegy 10-14 nap szükséges a megfelelő immunvédelem kialakulásához.
A HZJZ legfrissebb adatai szerint a szeptember végén kezdődött influenzaszezonban november 1-jéig 428 megbetegedést jelentettek Horvátországban, ebből 130-at az utolsó vizsgált héten. Az egy héttel korábbi összesítésben még 298 eset szerepelt.
A megbetegedéseket az ország megyéinek többségében regisztrálták, a legmagasabb arányban az óvodás- és iskoláskorú gyermekek körében. Capak szerint az esetek száma egyelőre nem kiugró, és valamivel alacsonyabb a tavaly ilyenkor mértnél. Az influenza elleni védőoltás a 65 év felettieknek, a krónikus betegeknek, a várandós nőknek és más kiemelt kockázati csoportoknak térítésmentesen hozzáférhető.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások