Mit jelent a bipoláris zavar?

A bipoláris zavar tulajdonképpen egy hangulti betegség. Kettő hangulat váltakozik a betegeknél, egyértelműen a lehangoltság váltja az aktív állapotot időszakonként. Hogyan is nyilvánul ez meg? 

A bipoláris zavarral együtt lehet élni, lehet kezelni, ez egy pszichés betegség, amely egyáltalán nem elmezavar, tehát elsősorban érdemes leszögezni, aki ebben a betegségben szenved koránt sem őrült. Csupán hangulatai ingadoznak időszakosan. Jellemzően lehangoltság, kedvetlenség szokott előfordulni, amely hasonló egy mély depressziós epizóddal, amikor az egyénnek semmihez nincs kedve, még az ágyból sincs ereje felkelni. Ugyanakkor ezt követi a hipomán szakasz, ekkor pedig az egyén aktívan éli a mindennapjait, túlzott aktivitást mutat, sokszor az alvásigény is a minimálisra csökken, ehhez társulhatnak mániás tevékenységek.  Bipoláris zavarról akkor beszélünk, ha ez a két hangulati szakasz rendszeresen váltja egymást. Súlyos formában, tehát nem csupán rossz kedélyállapot és aktívabb életritmus, hanem súlyosan szélsőségesen megfigyelhető a két epizód váltakozása. Sajnos a beteg tünetmentes állapotában sem nevezhető gyógyultnak, illetve a tünetek újabb feltűnése sem új betegség, ez egy folyamati állapot. 

A kórkép nem összetévesztendő a hagyományos depresszióval, ami egypólusú, hiszen ez esetben csak is lehangoltság jelenik meg, nem váltakozik a hipomán időszakkal, a kezelési mód is eltérő.  A betegség pontos oka még nem ismert, azonban genetikai tényezők közrejátszhatnak a kialakulásában. Az első tünetek általában 15- 30 éves korban jelentkeznek, rendszerint depressziós epizóddal indul a folyamat. Megfelelő szakember, illetve kellő felismerés szükséges a betegség felismeréséhez. Ez gyakran időbe telik, mire a beteg segítséget kér vagy a környezet észleli a problémát, valamint az orvosi segítség kérése is időigényes. Nem egyszerű a diagnosztizálása, amely nem könnyíti meg a helyzetet, felismerést sem, hiszen meg kell figyelni a beteget, akár 10 év is eltelhet mire kirajzolódik, hogy a lehangolt állapotot váltja a hipomán viselkedés. Ezért az elején sokszor sima depresszióként kezelik.

A betegség folyamatai is eltérőek, bipoláris I. zavar esetén a depressziós szakaszok között teljes mániás időszakok jelentkeznek. Bipoláris II. zavarnál pedig a depressziós tünetek mellett csak enyhe felhangoltságot, úgynevezett hipomán epizódokat lehet észlelni. Ez nem jelent mást, mint a beteg például napokig lehangolt, búskomor, lelkileg-, fizikailag fáradt, érdeklődése a megszokott dolgai iránt is csökken, míg hipomán állapotában tele van energiával, testileg-, szellemileg aktív, szorgalmas, jókedvű, kevesebb pihenésre van szüksége, látszólag is sokkal energikusabb a megszokottnál is. A bipoláris zavar további megjelenési formája a ciklotímia, amely enyhébb fokú lehangoltság és felhangoltság váltakozásából áll, ez típus sokszor nem is kerül kezelésre, hiszen nincs akkora befolyással a beteg életvitelére. 

A depressziós állapot jellemzői:

Akár több hónapig eltart, kezeléssel ez az idő többnyire csökkenthető, de mindenképp élhetőbbé teszi ezt a szakaszt. A beteg szinte teljesen elveszti az érdeklődését a környezetével kapcsolatban is, sokszor az örömre való képessége vagy annak teljes hiánya is jelentkezik, koncentrálni is nehezebben tud, súlyos esetben akár előfordulhat, hogy a mindennapi tevékenységét is képtelen elvégezni, személyes higiéniáját is hanyagolja, teendőit halogatja. Nagyon gyakori, olykor első tünetként is jelentkezik az alvászavar. Szorongás társulhat mellé, testsúly csökkenés, étvágytalanság. Aki súlyosabban érintett nem szívesen kommunikál, külseje elhanyagoltabb ebben a szakaszban, szemkontaktust nem veszi fel, leginkább tőmondatokban fejezi ki magát. 

Hipomán szakasz jellemzői: 

Ez az epizód sem egyszerű, a beteg microkörnyezetét is igen megviseli ez a szakasz. A betegségtudat nem gyakran van jelen, hiszen értetlenül áll az előtt, hogy miért baj az, ha ő éppen pörög, jókedve van, pedig külső szemlélőnek ez feltűnően gyanús és aggasztó lehet. A beteg annyira energikussá válik, hogy meggondolatlanul költekezésbe kezdhet, felújíthatja a lakást, könnyebben ismerkedhet. A súlyosabb esetben az egyén hadarva beszél, élénkebb színű ruházatán is meglátszik az állapota, , mimikái erőteljesebbek, illetve folyamatosan izegnek-mozog. Sokszor akár napokig nem is alszik a beteg, hiszen fizikai aktivitását elégíti ki. 



Kezelése: 

Nagyon fontos a felismerés, a támogató környezet, a megfelelő orvos kiválasztása, a gyógyszerek rendszeres szedése, terápiás javaslatok betartása. Kezelve, megfelelő környezetben, akár teljes életet is élhet a beteg, ám végig kíséri a betegség a teljes életet. Nem gyógyítható, de egész jól kontrollálható gyógyszeres és terápiás kezeléssel. 


Forrás: webbeteg.hu 



Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

A csillagjegyed szerint milyen betegségekre vagy hajlamos, és milyen gyógynövények segíthetnek?

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Mi vált be náluk a koronavírus ellen?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Nézd meg a betegséged lelki eredetét. Hiszel benne?

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Egyre elterjedtebb a cukorbetegség, azonban mégsem tudunk eleget.

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Hogyan fejeződött be a pestis, a fekete himlő és a kolera?

Emberre veszélyes betegségeket terjesztő állatok

Emberre veszélyes betegségeket terjesztő állatok

Mit kaphatunk el a haszon- és vadállatoktól?

A WHO tanácsai a koronavírus ellen

A WHO tanácsai a koronavírus ellen

Így védekezhetsz a tüdőgyulladást okozó betegséggel szemben.

Az elmúlt évek legsúlyosabb járványai

Az elmúlt évek legsúlyosabb járványai

Ezek voltak a közelmúlt legpusztítóbb vírusai.

Minden harmadik embert érint ez a betegség- nálad nem állnak fenn a panaszok?

Minden harmadik embert érint ez a betegség- nálad nem állnak fenn a panaszok?

Gyakran a tünetek alapján nem is fordulnánk feltétlenül orvoshoz.

http://ujhazak.com