Mitől alakul ki a visszértágulata?- Használnak-e a kenőcsök?

Sajnos egyre több ember életét nehezíti meg, főleg a nők hajlamosabbak rá,terhesség, illetve hormonok miatt. 

A visszér a szövetektől szállítja el a vért a szív felé, ám ebben a nyomás sokkal alacsonyabb, mint a verőeres keringésben, ahol a szív felől lökődik a vér. Az áramlását a szív csak részlegesen segíti elő, ugyanis ehhez a folyamathoz hozzájárulnak még az izmok összehúzódásai is. A vér szállítása a szív felé a visszérben billentyűk irányításával történik, ezzel akadályozva meg a visszazuhanását, beleszólva ezzel a gravitációba. 

A problémát az idézi elő sok esetben, hogy idővel a visszér falai meggyengülnek, ezáltal elveszítik a normális rugalmasságukat, ez bizony azt eredményezi, hogy azok az említett billentyűk nem érnek össze, tehát a vér vissza tud zuhanni. Ennek következtében a nyomás is megnövekszik, ami vékonyítja is a falakat. A visszértágulat a falak átalakulásával jelentkezik, ami később az ebben található simaizmokat kötőszövetekké alakítja. 

Sajnos ilyenkor semmilyen tabletta vagy kenőcs nem hatásos, hiszen nem képes vissza fordítani a folyamatot. A deformált falakból ugyanis már sosem lesz az az eredeti egészséges, mint a kóros folyamat előtt. 

Kialakulása
  • Öröklődés, családban előfordult visszértágulat.
  • Női hormonok hatására.
  • Folyamatos álló, valamint ülő helyzetben való munka vagy rendszeres tevékenység.
  • Mélyvénás trombózis következménye is lehet.
  • Baleset okozta visszerek folytonosságának megszakadása által.
  • Időskor.
  • Elhízás, terhesség.
Patikában rengeteg készítményt lehet kapni visszér tüneteinek kezelésére, sőt rengeteget úgy hirdetnek, hogy teljesen megszünteti a kitüremkedett ereket, ez sajnos nincs így. A legjobb, ha felkeressük orvosunkat és az ő tanácsait követjük. 


Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

A csillagjegyed szerint milyen betegségekre vagy hajlamos, és milyen gyógynövények segíthetnek?

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Mi vált be náluk a koronavírus ellen?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Nézd meg a betegséged lelki eredetét. Hiszel benne?

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Egyre elterjedtebb a cukorbetegség, azonban mégsem tudunk eleget.

Mit jelent a bipoláris zavar?

Mit jelent a bipoláris zavar?

Egyre többször hallani, hogy valaki bipoláris, mégsem vagyunk tisztában sokszor a jelentésével.

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Hogyan fejeződött be a pestis, a fekete himlő és a kolera?

Emberre veszélyes betegségeket terjesztő állatok

Emberre veszélyes betegségeket terjesztő állatok

Mit kaphatunk el a haszon- és vadállatoktól?

A WHO tanácsai a koronavírus ellen

A WHO tanácsai a koronavírus ellen

Így védekezhetsz a tüdőgyulladást okozó betegséggel szemben.

Az elmúlt évek legsúlyosabb járványai

Az elmúlt évek legsúlyosabb járványai

Ezek voltak a közelmúlt legpusztítóbb vírusai.

http://ujhazak.com