Moszkvában húsz helyen ingyenessé tették a fertőzöttségi gyorstesztet

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Miközben Oroszországban az idei legmagasabb szintet érte el és megközelítette a 30 ezret az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma, Moszkvában hétfőtől húsz helyen ingyenessé tették a koronavírusos fertőzöttségi expressztesztelést.Az ingyenes tesztelőpontok tíz okmányirodában és az orosz főváros tíz másik sűrűn látogatott intézményében, köztük a GUM áruházban várják a pácienseket. Anna Rakova moszkvai polgármester-helyettes újságíróknak hangsúlyozta, hogy a járvány közepette nagyon fontos a megbetegedés korai kimutatása, ami lehetővé teszi a súlyos lefolyású esetek számának csökkentését. Mint mondta, a tömeges szűrés hozzájárul ehhez, valamint a tünetmentes esetek kimutatásához.
    
A pozitív gyorsteszt Rakova szerint önmagában még nem jelenti azt, hogy a páciens fertőzött. Az érintetten ezért ebben az esetben PCR-tesztet is el fognak elvégezni, szintén térítésmentesen. A vizsgálat eredménye 24 órán belül fog kiderülni. Ha ennek eredménye is pozitív, akkor a beteg lakására orvost küldenek, aki megkezdi a kezelést.
    

A TASZSZ hírügynökség szerint a negyedórás expresszteszt eredménye 85 százalékban esik egybe a PCR-vizsgálatéval. Oroszországban az igazolt fertőzöttek száma 29 409-cel 7 807 774-re nőtt a hétfőn közölt hivatalos adatok szerint. Ez a járvány kezdete óta mért második legmagasabb napi fertőzöttszám. A napi növekmény 0,38 százalék, az új esetek 8,9 százaléka volt tünetmentes. Az országban 713 823 aktív esetet tartanak számon. A felépültek száma 20 566-tal 6 819 796-ra nőtt.
    

Az új koronavírusos fertőzés következtében az elmúlt egy nap alatt 936-an vesztették életüket. A halottak száma immár hatodik napja haladta meg a 900-at, és immár 217 372-re emelkedett. A nem véglegesített halálozási ráta 2,79 százalék. A gyógyultak száma 15 460-nal 673 579-re emelkedett. Az országban 713 823 esetet tartanak számon.
    

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 197,2 millió, az elmúlt napon pedig 484 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 1 473 970 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

A csillagjegyed szerint milyen betegségekre vagy hajlamos, és milyen gyógynövények segíthetnek?

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Mi vált be náluk a koronavírus ellen?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Nézd meg a betegséged lelki eredetét. Hiszel benne?

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Egyre elterjedtebb a cukorbetegség, azonban mégsem tudunk eleget.

Mit jelent a bipoláris zavar?

Mit jelent a bipoláris zavar?

Egyre többször hallani, hogy valaki bipoláris, mégsem vagyunk tisztában sokszor a jelentésével.

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Hogyan fejeződött be a pestis, a fekete himlő és a kolera?

Emberre veszélyes betegségeket terjesztő állatok

Emberre veszélyes betegségeket terjesztő állatok

Mit kaphatunk el a haszon- és vadállatoktól?

A WHO tanácsai a koronavírus ellen

A WHO tanácsai a koronavírus ellen

Így védekezhetsz a tüdőgyulladást okozó betegséggel szemben.

Az elmúlt évek legsúlyosabb járványai

Az elmúlt évek legsúlyosabb járványai

Ezek voltak a közelmúlt legpusztítóbb vírusai.

http://ujhazak.com