Romániában jelentősen nőtt a megbetegedések száma az elmúlt héten

Romániában az elmúlt héten több mint hétszázzal nőtt a kanyaróban szenvedő betegek száma, ami csaknem négyszerese az elmúlt kilenc hét átlagának.A román közegészségügyi hatóság pénteki közlése szerint 4 793 beteget tartottak nyilván a hatóságok, ebből 21-en meghaltak. A legtöbb, 5-5 halálos esetet Arad, Temes és Dolj megyében jegyezték. Legutóbb kedden jelentettek két halálesetet a bukaresti hatóságok. Az elmúlt héten Szeben megyében nőtt meg látványosan, 37-ről 170-re a betegek száma, és ezzel a dél-erdélyi megye a 17. helyről a 6. helyre került a kanyarójárvány által érintett romániai megyék rangsorában.

A járvány Románia 38 megyéjét érintette, vagyis szinte az egész országot. Továbbra is a nyugat-romániai Krassó-Szörény, Temes és Arad megyékben tartják nyilván a legtöbb beteget. Romániában azt követően jelent meg a kanyarójárvány, hogy a szülők tömegesen kezdték megtagadni a betegség elleni vakcina beadatását gyermekeiknek.


A román egészségügyi minisztérium a héten társadalmi vitára bocsátott egy oltástörvény-tervezetet, ugyanis jelenleg nem létezik ilyen jogszabály. Ezáltal is felelősebbé akarják tenni a szülőket, hogy ne mulasszák el a vakcina beadatását gyermekeiknek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rekordösszegű adományt gyűjtött rákos gyerekeknek egy lengyel influenszer élő internetes közvetítés során

Rekordösszegű adományt gyűjtött rákos gyerekeknek egy lengyel influenszer élő internetes közvetítés során

Az internetes adománygyűjtések történetében rekordmagas, több mint 21,6 milliárd forintnak megfelelő összeget gyűjtött össze egy lengyel influenszer a Youtube-csatornáján rákbeteg gyermekek számára.

A ChatGPT étrendi tanácsai miatt alakult ki ritka betegség

A ChatGPT étrendi tanácsai miatt alakult ki ritka betegség

Három hónapig használt só helyett nátrium-bromidot a férfi.

Hallójárat gyulladást is kaphatsz a strandon

Hallójárat gyulladást is kaphatsz a strandon

Négy csúnya betegség, amit összeszedhetsz a strandon.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

A csillagjegyed szerint milyen betegségekre vagy hajlamos, és milyen gyógynövények segíthetnek?

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Mi vált be náluk a koronavírus ellen?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Nézd meg a betegséged lelki eredetét. Hiszel benne?

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Egyre elterjedtebb a cukorbetegség, azonban mégsem tudunk eleget.

Mit jelent a bipoláris zavar?

Mit jelent a bipoláris zavar?

Egyre többször hallani, hogy valaki bipoláris, mégsem vagyunk tisztában sokszor a jelentésével.

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Hogyan fejeződött be a pestis, a fekete himlő és a kolera?

http://ujhazak.com