SE: másfélszeresére nőtt a melanómás betegek száma az elmúlt évtizedben

Ugrásszerűen nőtt a bőr daganatos elváltozásainak gyakorisága az elmúlt egy évtizedben, ezen belül a legsúlyosabb ráktípus, a melanóma előfordulása emelkedett a legnagyobb mértékben, csaknem másfélszeresére - olvasható a Semmelweis Egyetem (SE) MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.A közlemény idézi Holló Pétert, az SE Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikájának igazgatóhelyettesét, aki a fényvédelem és a rendszeres anyajegyvizsgálat fontosságára hívta fel a figyelmet, hiszen a korai felismerés és eltávolítás jelentősen befolyásolja a betegség lefolyását.

Az elmúlt években átlagosan 2 300 új melanómás beteget regisztráltak Magyarországon, és ez a legsúlyosabb bőrdaganat leginkább a világos bőrűeket, világos szeműeket veszélyezteti, illetve azokat, akiknek sok anyajegye van - ismertette a szakember. Hozzátette: ritkábban ugyan, de barna bőrűeknél is kialakulhat ez az elváltozás.


Összességében elmondható, hogy a többi bőrrák - például basalioma, laphámrák - esetében is jelentős növekedés mutatkozik a betegek számában. Ezek lényegesen gyakoribbak, mint a melanóma, de kevésbé veszélyes tumortípusok. Ha idejében felismerik őket, nem járnak komoly következményekkel, ám ha későn megy orvoshoz a páciens, a laphámrák akár áttéteket is képezhet.


Holló Péter elmondta, a bőrt érintő tumorok legtöbbje mögött a genetikai tényezők mellett a káros UV-sugárzás és a többszöri leégés áll, ezért is kiemelten fontos a megfelelő fényvédelem, továbbá a déli órákban magas UV-sugárzás esetén kerülni kell a napot. Emellett ajánlatos naponta többször magas faktorszámú fényvédőt használni.


Kiemelte azt is, hogy ablak mögött, így akár az autóban, vagy árnyékban is érhetik káros sugarak a bőrünket, tehát ott is óvnunk kell magunkat az erős sugárzástól. A teljes bőrfelszín évenkénti vizsgálata elengedhetetlen része a megelőzésnek, különösen azoknak fontos erre odafigyelniük, akiknek sok anyajegyük van, vagy előfordult a családjukban bőrrák - javasolja a klinika igazgatóhelyettese, hangsúlyozva az önvizsgálat fontosságát. Amennyiben új anyajegy jelenik meg, vagy egy régebbinek megváltozik a mérete, színe, viszket vagy vérzik, akkor érdemes mielőbb bőrgyógyászhoz fordulni. Nem érdemes elodázni a vizsgálatot, ha ugyanis kialakul a betegség, akár végzetes is lehet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rekordösszegű adományt gyűjtött rákos gyerekeknek egy lengyel influenszer élő internetes közvetítés során

Rekordösszegű adományt gyűjtött rákos gyerekeknek egy lengyel influenszer élő internetes közvetítés során

Az internetes adománygyűjtések történetében rekordmagas, több mint 21,6 milliárd forintnak megfelelő összeget gyűjtött össze egy lengyel influenszer a Youtube-csatornáján rákbeteg gyermekek számára.

A ChatGPT étrendi tanácsai miatt alakult ki ritka betegség

A ChatGPT étrendi tanácsai miatt alakult ki ritka betegség

Három hónapig használt só helyett nátrium-bromidot a férfi.

Hallójárat gyulladást is kaphatsz a strandon

Hallójárat gyulladást is kaphatsz a strandon

Négy csúnya betegség, amit összeszedhetsz a strandon.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

A csillagjegyed szerint milyen betegségekre vagy hajlamos, és milyen gyógynövények segíthetnek?

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Mi vált be náluk a koronavírus ellen?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Nézd meg a betegséged lelki eredetét. Hiszel benne?

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Egyre elterjedtebb a cukorbetegség, azonban mégsem tudunk eleget.

Mit jelent a bipoláris zavar?

Mit jelent a bipoláris zavar?

Egyre többször hallani, hogy valaki bipoláris, mégsem vagyunk tisztában sokszor a jelentésével.

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Hogyan fejeződött be a pestis, a fekete himlő és a kolera?

http://ujhazak.com