Törökország kezdeményezte Vuhanban rekedt állampolgárai hazaszállítását

Törökország kezdeményezte a kínai hatóságoknál annak a 32 török állampolgárnak és családjuknak a hazaszállítását, aki az új koronavírus-járvány megfékezése érdekében lezárt, kelet-kínai Vuhan városában él - nyilatkozott szerdán Emin Önen, Törökország pekingi nagykövete az NTV török hírtelevíziónak.Kiemelte: az érintettek jó egészségi állapotban vannak, nem mutatták ki náluk a vírust. Közölte, hogy mentő- vagy hasonló felszereltségű repülőgéppel a legrövidebb időn belül evakuálják a családokat, és otthon karanténba helyezik.

    
Önen azt is elmondta, hogy Vuhanban mintegy 100, egész Kínában pedig tudomásuk szerint nagyjából 6 ezer török állampolgár él. A kínai egészségügyi hatóság legutóbbi híradása szerint egy nap alatt további 25 beteg halt meg, így kedd estére 132-re emelkedett Kínában a tüdőgyulladást okozó koronavírus miatt elhunytak száma.
   

A bizonyítottan a kórokozó által fertőzöttek száma megközelítette a 6 ezret, a gyanús eseteké pedig a 10 ezret. A törökországi repülőtereken hőkamerákkal vizsgálnak át minden, Kínából érkező utast.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A WHO tanácsai a koronavírus ellen

A WHO tanácsai a koronavírus ellen

Így védekezhetsz a tüdőgyulladást okozó betegséggel szemben.

Az elmúlt évek legsúlyosabb járványai

Az elmúlt évek legsúlyosabb járványai

Ezek voltak a közelmúlt legpusztítóbb vírusai.

Minden harmadik embert érint ez a betegség- nálad nem állnak fenn a panaszok?

Minden harmadik embert érint ez a betegség- nálad nem állnak fenn a panaszok?

Gyakran a tünetek alapján nem is fordulnánk feltétlenül orvoshoz.

A fájdalmas menstruáció nem normális- endometriózis

A fájdalmas menstruáció nem normális- endometriózis

Amennyiben neked is fájnak a női napok ezt mindenképp tudnod kell!

Tíz ritka mentális betegség

Tíz ritka mentális betegség

Mit jelent a fregoli delúzió, az apotemnofília vagy például a Cotard jelenség?

Példát mutatnak azok a sztárok, akik a betegségük ellenére is sikeresek

Példát mutatnak azok a sztárok, akik a betegségük ellenére is sikeresek

Tíz híresség, aki a súlyos betegsége ellenére sem hagyta el magát.

Fontos lenne a petefészekrákot időben felismerni, ehhez azonban orvoshoz kell menni!

Fontos lenne a petefészekrákot időben felismerni, ehhez azonban orvoshoz kell menni!

Információk a petefészekrákról. Figyelj oda magadra!

Miben nyilvánul meg a nárcisztikus személyiségzavar?

Miben nyilvánul meg a nárcisztikus személyiségzavar?

Egyre gyakrabban lehet hallani róla, de miről ismerhető fel?

Mi az a borderline személyiségzavar?

Mi az a borderline személyiségzavar?

Miben nyilvánul meg a borderline?

Mi jellemző  a bipoláris zavarra?

Mi jellemző a bipoláris zavarra?

Milyen tünetei vannak?

http://ujhazak.com