Budapesten jár a tavasz. Ha van kivel, de nincs hova: erzsébeti Duna-korzó

A városi ember télen olyan, mint a medve. Morgós, szőrös (a láb- és arcborosta is véd a hideg ellen) és mézet eszik, hogy ne minden héten legyen náthás. Behúzódik panelbarlangjába és mancsait fújkálva várja a tavaszt. Ami immár megérkezett: hóvirágok fejrázása és heves napszemüveg-keresés közepette. A barlangajtót zárjátok kettőre és ki a levegőre.

Utasokra vár

A kevésbé ismert budapesti légzőhelyek közül ajánlanék most egyet, az erzsébeti Duna-korzót. Előkelő névrokonától az különbözteti meg, hogy itt aránylag kevés turista érdeklődik nálad a sztriptízbárok nyitvatartási ideje után. Nem kell továbbá egész havi fizetésedet elhelyezni a tárcádban, hogy embernek érezd magad az Armani-öltönyös flangálók között. Igaz viszont, hogy a jó nők négyzetméterre vetített aránya is kedvezőtlenebb.

Neki sürgős, nekünk nem

Turisták helyett itt torkos kacsákkal, sirályokkal, hattyúkkal és vízistruccokkal (közismertebb nevén vízityúkokkal) találkozhatsz. A tárcád tartalma senkit se fog érdekelni, viszont a farzsebedbe elhelyezhetnél némi maradék kenyérhéjat. Ha kivárod a +15 fokot, akkor meg a kajakos és kenus lányok is elkezdenek nekivetkőzni, vagyis nem csak a nádason és lakóin legeltetheted a szemed.

Már zöldül

Néhány praktikus tanács a végére: csak akkor gyere tűsarkúban, ha kútfúrásra készülsz. Ez a hely a bakancslistán szerepel, ahova ráadásul elemózsiával tanácsos érkezni, mert sokáig tart, amíg egy frissen levadászott kacsa megsül, más étkezési lehetőség pedig nincs. Ha egy mód van rá, a kezed végződjön valaki máséban, mert a tájszépségeket ki kell tárgyalni és a képeket is jobb lesz együtt nézegetni utána. Szálljatok fel a Boráros téren a 23-as buszra, Erzsébet felsőnél le, és irány az első szabad stég. Ne felejtsetek átintegetni a csepeli rokonoknak a túlpartra!