Bumeránggyerekek

Egyre többen tartoznak a szüleikkel együtt élő fiatal felnőttek csoportjába. Különböző névvel illetik a csoportot a szakemberek. A 2000-es évek elején vált szembetűnővé, hogy húszon, de akár harmincon túl még mindig a szüleikkel él a korosztály jelentős százaléka, a szám pénzügyi válság hatására tovább nőtt.

mamahotelAz önálló életkezdés időpontja több, akár tíz évvel kitolódott. A jelenséget és annak okait egyre több szakember vizsgálja. Nem homogén csoportról van szó: koruk, hátterük, anyagi helyzetük és motivációjuk igencsak eltér egymástól. Többségükre azonban az jellemző, hogy nem hosszú távra terveztek, terveznek így, sokan átmeneti megoldásnak szánták, de "bent ragadtak".

Igen gyakori a ki- és beköltözés. Akik az egyetemet, főiskolát egy másik városban végezték gyakran csak rövid időre térnek vissza a szülői házba, a rövid időből könnyen lehetnek hosszú évek. A sikertelen párkapcsolat, párkapcsolatok utáni időszak is végződhet a család házba való visszaköltözéssel, amely szintén könnyen nyúlhat hosszúra.

Van, aki élvezi a szülők közelséget, a "mamahotel" nyújtotta kényelmet, anyagi biztonságot.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nem ritka, hogy több diploma megszerzése után már jól kereső, önálló keresőként anyagilag megengedhető lenne a külön élés, de más színvonalon. Nem telne utazásokra, luxusholmikra, bulikra, új ruhákra. Erről nem szívesen mondanak le a fiatalok. Vannak, akik boldogan költöznének el szüleiktől, de nem tudnák fizetni az albérletet.

A 15 és 25 év közötti korosztály többségének elfogadott és megfelelő a szülői háttér és támogatás. A 18 év alattiak 98%-a él együtt szüleivel.gyerek_felnott

Földrajzilag is vannak különbségek. A húszas években járók háromnegyede él külön háztartásban Budapesten, kétharmaduk az ország keleti felében, míg a kisvárosokban 30% alattiak élnek távol szüleiktől.

Az önálló élet későbbi kezdése az 1970 után születetteknél erősödött fel, korábban a viszonylag korai elköltözés volt a jellemző. Az egyre későbbi elköltözés tendenciája folyamatossá vált.

Mivel egyre többen tanulnak tovább, így a diákélet is tovább tart, mint korábban. Mivel önálló, rendszeres jövedelmük ritkán van a fiataloknak ebben az életszakaszban, így érthető, hogy otthon maradnak. A diákmunkával keresett pénzt pedig zsebpénzként használják, el is költik hamar. A nagy lépés megtételének oka leggyakrabban a házasság, együttélés.

Egy lakás, ház fenntartásához és egy bizonyos életszínvonal fenntartásához két keresetre, stabil munkahelyre van szükség, ami nem feltétlenül adott. A hiteltörlesztéshez pedig a jövedelem mértéke sem mindegy.

bumeráng1A két nem között is van különbség. A férfiakra jobban jellemző, hogy partner nélkül is "lépnek", különköltöznek. A nők hagyományosan korábban házasodnak, vállalnak gyermeket, s ezért költöznek el otthonról. A férfiakkal a társadalom ezen a téren is elnézőbb, a nő előbb kap kritikát, akár a családon belül is, ha marad. Az egykék, illetve a legfiatalabb testvér később költözik jellemzően.

A pszichológusok úgy vélik a különköltözéshez a 29. életév jelent fordulópontot. A szakemberek egy része károsnak véli, ha egy fiatal túl sokáig él együtt a szülőkkel. A diplomahalmozás lehet csak időnyerés is: átmeneti kiút a munkanélküliség elől, de a különköltözés elől is.

A generációra egyébként is jellemző a kudarckerülés, és a maximalizmusra való törekvés. Ez utóbbi nem csak a munkára, hanem a társra, a lakhelyre és az életszínvonalra is értendő. Egy várhatóan alacsonyabb színvonalért nem kockáztatják a szülői ház színvonalát, biztonságát. Így könnyen találnak kibúvókat is, miért nem költöznek. Sokan állítják, hogy tervezik a lakásbérlést, ingatlanvásárlást, csak még hiányzik valami hozzá.

Az otthon élő fiatal felnőttek azért is könnyebben fogadják el a helyzetüket, mivel számos kortársuk, barátjuk él hasonló körülmények között.

A szülők szeretik maguk mellett tartani gyerekeiket. Nem könnyíti meg a helyzet megoldását, ha mást mondanak, azaz biztatják az önállósodásra a felnőtt gyermeket, de közben boldogok hogy a gyermek még mindig, vagy éppen újra velük él. A szülő is halogathatja a leválást, egy korszak lezárását. Ez egy adok-kapok helyzet, hiszen nemcsak a szülő szolgálja ki gyerekét, de a gyerek is anyagilag vagy épp munkájával és természetesen érzelmileg is támogatja szüleit.

www.eduline.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egészséges életmódváltás koplalás nélkül: Hogyan csökkentsük a rejtett zsiradékokat az étrendünkben?

Egészséges életmódváltás koplalás nélkül: Hogyan csökkentsük a rejtett zsiradékokat az étrendünkben?

A modern táplálkozástudomány egyik legnagyobb igazsága, hogy a tartós fogyás és az egészség megőrzése sosem a koplaláson alapul. A drasztikus kalóriamegvonás és a koplalás hosszú távon lelassítja az anyagcserét, és elkerülhetetlenül a rettegett jojo-effektushoz vezet a folyamat végén. A valódi és fe

Ez a kép elárulja, hogy milyen hazudozó vagy

Ez a kép elárulja, hogy milyen hazudozó vagy

Amit először meglátsz, az alapján kapod meg a neked szóló elemzést.

Mi tehet boldoggá a nyáron?

Mi tehet boldoggá a nyáron?

Milyen változásra lehet szükséged?

Illat-teszt

Illat-teszt

A kedvenc illatod mesél a személyiségedről.

Ezen kellene változtatnod 2026 második felében

Ezen kellene változtatnod 2026 második felében

Életmódtanács a következő hónapokra.

Nyári személyiségteszt

Nyári személyiségteszt

Mit árul el rólad az, hogy mit szeretsz a legjobban az évszakban?

Júniusi életmódtanácsok

Júniusi életmódtanácsok

Engedd el ezeket a dolgokat a nyár első havában!

Nyári élmények

Nyári élmények

Ezeket a programokat kár lenne kihagyni az évszakból!

Erre figyelj a lelki egészség terén júniusban!

Erre figyelj a lelki egészség terén júniusban!

Mire lehet szükséged lelkileg?

Júniusi akadály

Júniusi akadály

Ezzel a nehézséggel küzdhetsz meg a hónapban.

http://ujhazak.com