Calicivírus szinte mindenhol! - Védekezz!

Mostanában sokat hallhattunk a hányással hasmenéssel járó betegségekről. A híradások is egyre több ilyen tömeges megbetegedésről számolnak be. Nem árt tudni, hogy létezik a calicivírus, amely téged is veszélyeztethet. Tudj meg róla minél többet, hogy elkerülhesd a kellemetlen tünetegyüttest.

imagesA calici egy nagyon pici gömb alalkú RNS vírus. Jellemző rá a nagy genetikai és antigén sokféleség és a szervezetbe kerülve már kevés részecskeszámban (<200-100) is megbetegedést eredményezhet. Nagy a fertőzőképessége, azaz világszerte  a vírusos gyomor- bélhurutok  30-40 százalékát és az ilyen jellegű fertőzések 75-85 százalékát okozza.

Hogyan fertőz?

A beteg a vírust a hányadékával és a székletével üríti. Közvetlen módon a fertőzött személlyel való érintkezés, illetve közvetett módon a szennyezett tárgyak, valamint fertőzött víz útján is terjed. Hirtelen fellép a járvány, amennyiben víz vagy élelmiszer közvetítésével jön létre.

A fertőzött egyén a hányadékával elpárolgó, vírussal szennyezett aeroszol továbbítja a betegséget. Nagy részben zárt térben terjed például iskolákban, óvodákban, éttermekben, táborokban, egészségügyi intézményekben és otthonokban.

A vírus  már a tünetek megjelenése előtt megjelenik a székletben, illetve a gyógyulást követően még három napig is ürülhet.

A calicivírussal szembeni immunitás nagyon rövid ideig tart.  A betegség lappangás ideje 24- 48 óra.  Lefolyása 1-3 nap is lehet.

Tünetei

Rossz közérzet, hasmenés, hányás, hőemelkedés. Általában a hányás tovább fennáll. Időseknél viszont előfordulhat, hogy csak a hasmenés jelentkezik. Minden korosztályt érinthet.

Higiénia a beteg mellett


Ajánlott a vírusgazát elkülöníindexteni, tehát külön szobában tartózkodás és külön mosdó használat javallott. Kerüljük vele a közvetlen kontaktust, ha mégis megtörténik akkor alaposan mossunk kezet fertőtlenítőszert tartalmazó készítménnyel. Használjunk eldobható papírtörlőt, hiszen a közös textilen  tovább fertőzhet a vírusfertőzés. A szobáját gyakran szellőztessük!

A vírus még 12 napig életképes marad a környezetben, ezért fontos az alapos fertőtlenítés. A csaptelepet,  a mosdót, az illemhelyiséget, a villanykapcsolókat, a kilincseket és a különböző használati tárgyakat is mossuk le.  A zárófertőtlenítés a tünetek elmúlása utáni 72 óra után esedékes.

Megelőzés

Mindenhol találkozhatunk a vírussal, tehát nagyon fontos a helyes megelőzés, amit a megfelelő higiéniás szabályok betartásával talán sikerül is elérnünk.  Alkalmas közeg a vírusfertőzés számára a nyers és minimálisan hőkezelt étel, a víz, ez azt jelenti, hogy a fertőzött ételek is megbetegíthetnek. Érdemes esetleges járvány idején kerülni az éttermeket, a strandokat és a nyilvános mosdókat.

fgdgAmint kilépünk az utcára rengeteg a rizikófaktor, a tömegközlekedési eszköz igénybevétele után azonnal moss kezet, még mielőtt megérintenéd például az arcod. Nyilvános illemhelyeken nem ajánlott az ülőkére ráülni, használat előtt és után is mosd meg a kezeidet.  Kézmosás után ne zárd el szabad kézzel a csapot és ne fogd meg a kilincset sem. Nagyon hasznosak a különböző kézfertőtlenítő gélek és kendők, ha nincs módod megmosni a kezed, használd ezeket bárhol, bármikor, lehetőleg minél többször.  A gyümölcsöket és zöldségeket mindig mosd meg mielőtt elfogyasztanád.  A telefonodat sokszor érinted meg, ezáltal rárakódhat a vírus, ezért töröld át gyakran azt is.

 

Védőoltás nem létezik a betegséggel szemben, ezért az egyetlen megoldás a megelőzés, amely érdekében neked kell minden megtenned. Maga a betegség gyors, de nagyon kellemetlen lefolyású, főleg gyerekere veszélyesebb, hiszen létrejöhet a kiszáradás. Pótolni kell a folyadékot, ez otthon is megtehető, amennyiben a  hányás és a hasmenés nem csillapodik orvoshoz kell fordulni.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A HR-esek rémálma a „titkos utazás”

A HR-esek rémálma a „titkos utazás”

Egyre többen gondolják úgy, hogy a világ másik végéről is dolgozhatnak, ha home office-ban vannak.

Apró dolgokkal teheted igazivá a nyári reggeleket

Apró dolgokkal teheted igazivá a nyári reggeleket

Tedd különlegessé a napindítást!

Ezt üzenik a megérzéseid

Ezt üzenik a megérzéseid

Mit próbál sugallni a belső hangod?

Nem működik a zselatinos fogyasztóital

Nem működik a zselatinos fogyasztóital

Dr. Stephanie Widmer sürgősségi szakorvos magyarázta el, hogy miért hatástalan a TikTokon terjedő zselatinos ital, amit a „természet Ozempicjeként” emlegetnek.

Júliusi életmódtanácsok

Júliusi életmódtanácsok

Hozd ki a legtöbbet magadból a hónapban!

A káröröm pszichológiája

A káröröm pszichológiája

Nem biztos, hogy a rosszindulat miatt örülsz valaki bukásának.

Így küzdhetünk a nyári kánikula ellen!

Így küzdhetünk a nyári kánikula ellen!

Néhány egyszerű módszerrel elviselhetőbbé tehetjük a hőséget!

Önismereti útmutató 2026 második felére

Önismereti útmutató 2026 második felére

Merre vezethet az utad a következő hónapokban?

Ezekkel az ételekkel hűtheted magad a kánikulában

Ezekkel az ételekkel hűtheted magad a kánikulában

Belül is hűtsd magad a hőségben!

Nyáron fokozódik a thalasszofóbia

Nyáron fokozódik a thalasszofóbia

Sokan szenvednek a láthatatlan fóbiától.

http://ujhazak.com