Ez húzódik a szezonális, őszi depresszió hátterében - szabadulj meg a szorongástól

A szezonális hangulatingadozások - különösen az őszi - sokkal több embert érintenek, mint gondolnánk, ám a kezeléséig csak nagyon kevés ember jut el, gyakran azért, mert szégyenkeznek miatta. 


A szezonális depresszió nem betegség, hanem egy tünetegyüttes, ami igen csak kellemetlen tud lenni és bizonyos esetekben oly annyira intenzív, hogy az illetőt a hétköznapi teendői ellátásában is gátolhatja. Augusztus vége fele közeledve, amint egyre távolabbról és egyre ritkábban kapjuk az éltető napfényt, elkezdenek megmutatkozni a tünetek. Eleinte enyhébben jelentkezik a levertség, fáradtság, majd a rossz hangulat és végül felütheti fejét a szorongás is.

Az őszbe egyre inkább elmerülve, megjelenik a visszavonulási vágy, egyre kisebb a motiváció a kimozdulásra, szociális interakciókra és ha mégis menni kell, akkor az kellemetlenséggel, szorongással és frusztrációval járhat. Noha a nyár vége, az ősz, az elmúlást szimbolizálja, az még bizony nem elegendő ok arra, hogy ilyen diszkomforttal kelljen szembe nézni. Noha 10-ből legalább 5 ember küzd ilyen problémákkal, mégis nagyon kevés ember jön rá az okára, hiszen gyakran szégyellnek segítséget kérni, pedig az ok sokkal egyszerűbb sokszor, mint gondolnánk. 

Az őszi depresszió mögött leginkább D vitaminhiány húzódik. Míg nyáron, természetes forrásból folyamatosan elvagyunk látva, ősszel egyre kevesebb dózisban kapjuk, hiszen az őszi napsütésnek már messze nincsen olyan ereje, mint a nyárinak, a napsütéses órák csökkenésének és a behúzódásnak köszönhetően pedig rohamosan elkezd csökkenni ennek a fontos vitaminnak a szintje. Ezzel párhuzamosan növekedni kezd a melatonin hormon szintje a szervezetünkbe, melytől sokkal fáradtabbnak, kimerültebbnek érzi magát az ember. A D vitaminszint vérvételes ellenőrzése kulcsfontosságú ilyenkor, hiszen ha nincsen kezelve a fennálló hiány, akkor a szezonális depresszió, szorongás mellett még komolyabb problémákkal kell szembe nézni, mint a meddőség, tartós depresszió, csontritkulás, ízületi megbetegedések, szívproblémák.

Ha igazolttá vált a d vitaminhiány, a gyógyszeres pótlás mellett sokat tehetünk a gyors javulásért azzal, ha olyan ételeket eszünk, melyekkel támogatjuk szervezetünket. Részesítsük előnyben a tojást, a tejtermékeket, halat és olajos magvakat. Fontos kihasználni minden alkalmat, mikor napsütés van, rétegesen öltözve érdemes ilyenkor nagyobb sétákat tenni, vagy egyszerűen a friss levegőn tartózkodni. Végezetül nem szabad megfeledkezni a mozgásról sem, hisz ilyenkor hajlamosabb az ember inkább behúzódni és a kanapén elnyújtózni, ám a mozgásszegény életmód csak a levertséget és a rossz kedvet támogatja, a javulást nem. Amikor van rá mód mozogjunk legalább egy fél órát, így a szervezet által felszabadított endorfin hormontól még jobban fogjuk magunkat érezni. 

(forrás: everydayhealth)

Hozzászólások

Téli hangulatjavítás

Téli hangulatjavítás

Őrizd meg a jó kedvedet!

2026-os változás

2026-os változás

Mi nem maradhat a régiben idén?

Hétvégi életmódtanács

Hétvégi életmódtanács

Tedd jobbá az életedet!

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az, ha megköszöni, hogy átengedték az úton.

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

A meteorológusok szerint több ok miatt jó a hideg levegő.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válaszolj az alábbi kérdésekre, majd olvasd el az eredményt!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Mi hozhatja meg a kedvedet?

Januári életmódtanács

Januári életmódtanács

Ezt kellene megfogadnod a hónapra.

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Sokat elárul az emberről az, hogy milyen tempóban gyalogol.

2026-os feladat

2026-os feladat

Mi lesz a legfontosabb dolgod az évben?

http://ujhazak.com