Felmérés: a magyar felnőttek általában érzékelik a generációs feszültség jelenlétét

A magyar felnőttek általában érzékelik a generációs feszültség jelenlétét: kétszer annyian vannak azok, akik szerint van, mint akik szerint nincs ellentét a fiatalok és az idősebbek között - közölte a Mathias Corvinus Collegium (MCC) a hozzá tartozó Ifjúságkutató Intézet közvélemény-kutatásának eredményét ismertetve pénteken az MTI-vel.Az Ifjúságkutató Intézet által 2022 tavaszán készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a megkérdezettek 41 százaléka szerint van, míg 20 százalékuk szerint nincs ellentét a fiatalok és az idősebbek között. A maradék (38 százalék) bizonytalan, érez is ellentétet meg nem is.
    

A generációs ellentétet másképp látják a különböző korcsoportba tartozók: minél fiatalabbakat kérdezünk, annál nagyobb arányban vannak azok, akik ellentétet érzékelnek. A legfiatalabb (18-29 éves) korcsoportba tartozók hattizede (59 százalék) szerint van ellentét, a 30-39 éves korcsoportba tartozók fele (49 százalék), míg a 40 évesek és idősebbek már csak négytizede érzékel ellentétet - olvasható.
    

Rámutattak, ennek megfelelően az életkor emelkedésével növekszik azok aránya, akik nem érzékelnek ellentétet, a 60 évesek és idősebben körében háromszoros arányt figyelhetünk meg a legfiatalabb 18-29 évesekhez képest. A magyarországi 18 évesekre és idősebbekre vonatkozó reprezentatív mintával készülő kutatást ezer ember telefonos (CATI) megkérdezésével végezte az Ifjúságkutató Intézet májusban és júniusban.
    

A közleményében idézték Székely Levente, az Ifjúságkutató Intézet vezetőjét, aki szerint a generációs ellentétek érzékelésében megfigyelhető életkori különbségek más szociodemográfiai jellemzők szerint (például iskolai végzettség, a lakóhely településtípusa) nincsenek jelen. Mindez arra utal, hogy a különböző korosztályok együttműködése ténylegesen nem függ mástól, csupán az életkortól - mondta. Az MCC emlékeztetett, augusztus 12-én tartják a Nemzetközi Ifjúsági Napot, amelynek témája idén a generációk közötti szolidaritás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lábfej-teszt

Lábfej-teszt

Milyen ember lehetsz a lábujjaid formája alapján?

Októberi fejlődés

Októberi fejlődés

Miben kellene változnod a hónapban?

Októberi életmódtanácsok

Októberi életmódtanácsok

Így hozhatod ki a legtöbbet a hónapból!

Varázsital mutathatja meg, hogy milyen változásra van szükséged

Varázsital mutathatja meg, hogy milyen változásra van szükséged

Melyik üveget választod?

Az egész napos pörgés után segít lelassítani a schemeren

Az egész napos pörgés után segít lelassítani a schemeren

A hollandok egy több évszázados szokással lazítanak a nap végén.

Szeptemberi borúlátás

Szeptemberi borúlátás

Mi hozhat negativitást az életedbe?

Ezekkel a jó tulajdonságokkal rendelkezhetsz, ha még a bútoroktól is bocsánatot kérsz

Ezekkel a jó tulajdonságokkal rendelkezhetsz, ha még a bútoroktól is bocsánatot kérsz

Mit árul el rólad a furcsának tűnő szokás?

Ezt ihatod kávé helyett, ha kevesebb koffeint vinnél be a szervezetedbe

Ezt ihatod kávé helyett, ha kevesebb koffeint vinnél be a szervezetedbe

A legjobb kávéhelyettesítők.

Szeptemberi feladatok

Szeptemberi feladatok

Életmódtanácsok az ősz első havára.

Őszi feladat

Őszi feladat

Mit kellene megtenned az évszakban?

http://ujhazak.com