Ferenc pápa – A boldogság 10 titka
Az egyházfő szerint harcolni kell a békéért, fel kell hagyni a térítéssel, engedni kell másokat élni, ha boldog életet akarunk élni.Ferenc pápát sokan szeretik még azok közül is, akik nem vallják magukat vallásosnak, mert az egyházfő rengeteg olyan kijelentést tesz, ami az ateisták számára is szimpatikus. A pápa most azt árulta el, hogy szerinte mi az a 10 dolog, amire feltétlenül szükség van a boldogsághoz.
1. Éljünk és hagyjunk élni: Ez az az elv, ami alapján mindenkinek élnie kellene az életét. Fontos, hogy előre tekintsünk, és hagyjuk, hogy az embertársaink is így tegyenek. Ne akarjuk visszahúzni egymást!
2. Tenni kell a békéért: Sajnos, rengeteg háború és konfliktus zajlik az egész világon. Ebből is látszik, hogy a békét nem elég hirdetni, hanem követelni kell! Habár úgy látszik, hogy a békéért folyó küzdelem csendesen zajlik, mégis Ferenc pápa szerint a cselekvőkészség és a dinamizmus jellemzi ezt a folyamatot.
3. Szabadon és könnyedén: Eltűnőben van a művészetek, az irodalom szeretete, valamint a gyerekekkel való játszadozás. A fogyasztói társadalom láthatóan idegessé, nyugtalanná teszi az embereket. Mivel nincs időnk a fontos dolgokra, ezért mindig rohanunk. A családunkkal már ebédelni sem tudunk úgy, hogy ne kapcsolnánk be a tévét, mert onnan értesülünk a hírekről. Ez azonban megöli a kommunikációt, és már nem tudjuk szeretetben szabadon élvezi egymás társaságát.
4. Fel kell hagyni a térítéssel: Ferenc pápa fontosnak tartja, hogy mindenki tartsa tiszteletben a másik hitét. A meglátása szerint beszélgetnünk kell a saját tapasztalatinkról, látásmódunkról, hogy egy közösséget alkothassunk, ám ebbe nem tartózik bele a hittérítés!
5. Segítsünk, támogassunk másokat: Nyitottnak és segítőkésznek kell lennünk egymással, mert az egónk fog felülkerekedni, ha bezárkózunk. Ahogy a pápa fogalmazott, ez ahhoz vezet, hogy „az álló víz poshadttá, bűzösé válik”.
6. A vasárnap az ünnepnap: Ferenc pápa szerint, a vasárnapnak szabadnapnak kellene lennie, hogy az emberek a családjukkal lehessenek. A dolgozó embereknek pihenniük kellene, és élvezniük a rokonaik társaságát.
7. Éljünk nyugodtan: Kevesen tudják, de Ferenc pápa korábban irodalmat is tanított, és nagyon szeret Ricardo Guiraldes argentin író egyik regényhősével, Don Segundo Sombra-val, példálózni. A karakter visszatekint a maga mögött hagyott évekre, és leltárt készít arról, hogy hogyan is élt.
8. Tiszteljük és óvjuk a természetet: Az egyik legnagyobb kihívás az emberek életében a természet értékeinek megőrzése és védelme. A pápa úgy véli, hogy egyfajta öngyilkosságot követünk el magunk ellen azzal, hogy zsarnok módon kimerítjük a természeti kincseket.
9. Nem szabad negatívnak lenni: A boldog, egészséges élet érdekében el kell engednünk a rossz gondolatokat! Élnek közöttünk olyanok, akiket annyira beszippantott a sok panaszkodás, negatív életszemlélet, hogy nem küzdenek azért, hogy túltegyék magukat ezen, hanem még másokat is belerángatnak.
10. A fiataloknak kreatív munkát kell adni: Ferenc pápa szerint nem elég enni adni a fiataloknak, hanem kreatív foglalkozásokat kell nekik kitalálni, mert máskülönben könnyen rászokhatnak a drogra, vagy megölhetik magukat
(Forrás: twice.hu)

Hozzászólások