Gyermekeink rajza mit mutat?

letöltés Minden gyermek szeret rajzolni, még a legkisebbek is. A rajzokkal üzennek nekünk, és sok mindent elárul róluk.
Sokszor azt rajzolja le, amit szeretne elmondani, de még nem tudja, vagy épp azt amit nem szeretne velünk megosztani, csak nem akarja magában tartani.
Lerajzolja a saját magáról, vagy másokról, a családról, környezetéről alkotott véleményét.
Sok esetben jó tudni mit jelentenek a gyermek rajzai, mert komoly pszichés, önértékelési problémákat is megmutat.

Jelentése van annak is, hogy a lap melyik részét tölti be.
Ha felülre rajzol inkább, akkor a szellemi értékek érdeklik jobban, ha alulra, ezzel jelzi, hogy biztonságra vágyik és inkább a mindennapok történései érdeklik.
Ha  a bal oldalt választja, akkor erősen kötődik az anyához és a múlthoz. Ha bal oldalra nagy figurákat rajzol, akkor jó az ön képe, ha kicsiket, akkor rossza az ön képe, ha keskeny figurákat rajzol, akkor az szorongásra utal.
A jobb oldal az apához fűződő kapcsolatot tükrözi.
Ha a vonalvezetése kemény és egyenes, akkor a gyermek általában öntörvényű, akaratos, gyorsan döntenek, és nem igazán befolyásolhatók.

Többet érünk el szeretettel, elfogadással, mint szidással, büntetéssel.
Azok akik laza, gömbölyded, puha vonalakkal rajzolnak, sokkal rugalmasabbak, könnyen alakíthatók, nevelhetők. Őket inkább bátorítani kell, hogy legyen saját döntése, akarata. De nem csak a vonalaknak, hanem a színeknek is nagy jelentősége van.

A telt erős színek, mint a piros, zöld, kék, sárga együttes használata, erős érzelmekre utalnak, és a pozitív és a negatív érzéseit is egyaránt kimutatják.
A pasztell színek inkább visszafogott érzelmekre utalnak, érzékenységre. Ők inkább csendben szeretnek és csendben örülnek.images (1)
Ha egy-egy színt használ előszeretettel, annak is jelentése van.
A vörös, magas aktivitást, önuralmat, könnyű tanulást, alkalmazkodóképességet, jó energiaszintet, magabiztosságot. Viszont ha a fehér lapon túl sok van belőle, az bizonytalanságra utal.
A pasztellszínek (drapp, kék, szürke, fakó zöld, szürkéskék), befolyásolhatóságot, pesszimizmust, fáradtságot, érzékenységet, a rózsaszín érzékenységet, fiatalságot  és a támasz keresését jelenti.
A tiszta élénk színek (kék, zöld, barna), önállóságot, nyugalmat, összpontosítást, türelmet, meggondoltságot tükröz.
A kék a nyugalom,  a hűség, a béke, a szeretet szimbóluma, de az erőteljes, vagy indigókék már zsarnokságra utalhat.
A zöld azt jelenti, hogy érett a személyisége, harmóniát, mások védelmezését jelenti, a barna megbízhatóságot, elfojtott lekötött energiákat mutatnak.
Élénk sárga vörössel, narancssárgával használ, akkor jellemző a feltűnő viselkedés, türelmetlenség, keményfejűség, heves, támadó reakciók, rossz alkalmazkodás, de egyben a fény, a melegség,az önállósulás és a tudat jelképe, a narancssárga a boldogságot jelent.
A fekete a szomorúság, a komorság jele, vörössel, narancssárgával az ismeretlen utáni vágyat szimbolizálja.

imagesHa a rajzon levő tárgyak szerint elemezzük, annak is külön jelentősége van.
A ház, szinte minden gyermekrajzon megtalálható, az egot jelenti. A felszálló füst jelzi az érzelmi melegséget, de jelzi azt is, hogy a feszültséget kiengedi önmagából.
Ha a cserepek sötétre vannak színezve, akkor önmagát védi valami elől. Ha az ablakok nagyok és színesek, a gyermek kíváncsi, és nyitott a világra, nagy a fantáziája. Ha az ajtók vagy a kapuk kicsik, akkor inkább zárkózott, nehezen lehet bejutni a lelkéhez.
A fa az érzelmeket jelenti. Ha a rajz bal oldalán van, akkor az anyai, ha a jobb oldalán, az az apai érzelmeit mutatja.
Ha lombon virágok, bogyók vannak, de nem látszanak az ágak, akkor elrejti az érzelmeit. Ha az egyik oldalra jóval több virágot vagy termést rajzol, akkor felakarja hívni a figyelmet az ahhoz az oldalhoz tartozó szülő kapcsolatára.
A napocska az optimizmus jele, minél nagyobb annál több. A kerítés a lehetőségek korlátozása, az út az életútját jelöli, az útkereszteződés problémákra utal.
A madarak a szabadságot, a pillangók a szárnyaló fantáziát jelképezik. A vicsorgó fogak, karmok, cápák, ragadozók agresszivitást mutatnak.

Hozzászólások

A pokol vagy a mennyország jön el 2026 tavaszán?

A pokol vagy a mennyország jön el 2026 tavaszán?

Jó vagy rossz időszak lesz számodra az évszak?

Ez az oldalad kerülhet előtérbe 2026 tavaszán

Ez az oldalad kerülhet előtérbe 2026 tavaszán

Melyik arcodat mutatod a világ felé?

Így teheted boldogabbá az életedet márciusban!

Így teheted boldogabbá az életedet márciusban!

Válassz egy lapot az életmódtanácsért!

Dunning-Kruger-effektus

Dunning-Kruger-effektus

Mit jelent, hogyan ismerhető fel, miként kommunikáljunk azzal, akire jellemző a jelenség?

Ezek a személyiségjegyek jellemzőek rád, ha automatikusan lehalkítod a hangod telefonálás közben

Ezek a személyiségjegyek jellemzőek rád, ha automatikusan lehalkítod a hangod telefonálás közben

Hét dolgot árul el rólad, ha nem harsog tőled a környék, amikor telefonálsz.

Ezt kellene megtanulnod márciusban!

Ezt kellene megtanulnod márciusban!

Mi a havi életleckéd?

9 dolgot árul el rólad, ha felálláskor visszatolod a széket az asztalhoz

9 dolgot árul el rólad, ha felálláskor visszatolod a széket az asztalhoz

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az apró gesztus.

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Érzelmi biztonságot jelent, ha nem érdekel a szülinapod

Érzelmi biztonságot jelent, ha nem érdekel a szülinapod

A pszichológia szerint az alacsony önértékeléssel bíró emberek ragaszkodnak az ünnepléshez.

Egy egész generációra gyakorolt negatív hatást a filmeket záró happy end

Egy egész generációra gyakorolt negatív hatást a filmeket záró happy end

A pszichológusok mutattak rá a boldog befejezés negatív hatásaira.

http://ujhazak.com