Hogyan győzz meg másokat - pszichológiai stratégiák
Bárkit meg lehet győzni bármiről, a megfelelő eszközökkel.
A pszichológia egy olyan komplex ember ismeret, melynek segítségével nem csak megérthetjük magunkat, másokat, hanem rá is vehetjük társainkat arra, amire szeretnénk. A manipulációt, -bármennyire is hangzik bűnös dolognak, valójában minden áldott nap használjuk tudattalanul-, ahogyan mások is használják rajtunk. Ezzel addig nincs is semmi baj, míg valakit nem valamilyen extrém, alantas cél vezet, hanem inkább kisebb, ártalmatlanabb motivációk, amikből a másiknak nem hátránya, hanem előnye származhat. A következő kis apró trükkökkel könnyebben meggyőzheted a környezetedben lévő embereket, hogy segítsenek neked valamiben, vagy támogassák az elképzeléseidet, tehát részt vegyenek valamiben veled.
1. Empátia: Még ha nagyon el is üt a te elképzelésed a többiekétől, légy velük megértő. Fejezd ki, hogy látsz benne értelmet, annak ellenére, hogy úgy véled a te elképzeléseid jobban megállják a helyüket. Ezzel a nemes cselekedettel nagy szimpátiát fogsz elérni, hiszen azt fogod magadról sugallni, hogy jó fej vagy, megértő, rugalmas és legfőképpen nyitott, nem csak a saját mondandód és dolgaid foglalkoztatnak, hanem másoké is.
2. Hallgass: Mielőtt bármit mondanál, vagy erőszakosan közbe vágnál, hallgasd végig alaposan a többiek mondandóját. Mikor esélyt adsz rá, hogy kifejezhessék magukat és saját nézeteiket, akkor nem fogják úgy érezni, mintha sarokba lennének szorítva. Ez által ők is nyitottabbá válnak és sokkal nagyobb esélye van annak, hogy lazábban befogadják majd a te ötleteidet még akkor is, ha az homlokegyenest más, mint az övéké.
3. Érdek: Akár tetszik, akár nem, az ember ritkán egyezik bele olyan dologba, ami neki nagyon nem tetszik, hogy ha még csak érdeke sincsen benne. Találd meg mik azok a pontok, amik szolgálhatják mások érdekeit is és ezeket sorold is fel hangsúlyosan, hogy lássák mindenképpen jól járnak azzal, hogy ha beadják a derekukat neked.
4. Vizualizáció: A szavak mellett használj eszközöket is arra, hogy jobban kifejezhesd magad. Vess be képeket és videókat is akár. Erre azért is van szükség, mert mindannyian más csatornákon át tudjuk a legjobban magunkévá tenni az információt. Valakinek az a jó, ha olvassa, másnak az, ha hallja és megint másnak az, ha látja. A vizuális eszközök mellett az az érv is szól, hogy sokkal kézzel foghatóbbá válik tőle a cél.
5. Logika és érzelem: Végül ne feledkezzünk meg arról, hogy nekünk embereknek az értelem és az érzelem is egyaránt fontos. Legyen értelme annak, amire ráakarod venni a másikat, még hozzá egy jó ok. A logika segít abban, hogy megértsék miért is fontos ez, miért lesz jó és hogy fog működni. Végül pedig az érzelmi vonallal is foglalkozni kell. Akkor tudsz leginkább mások érzelmeire hatni, ha egyenes vagy és őszintén kifejezed mit jelent ez neked.
(forrás: makemebetter)

Hozzászólások