Hogyan vészeld át lelkileg, ha késik a gyermekáldás

Az elhúzódó gyermekáldás és a mögötte lévő küzdelem gyakran kínzó tud lenni, így fontos, hogy a testi egészség mellett a mentális-. lelki egészségre is nagyobb hangsúly kerüljön. 

A meddőség elleni küzdelemben szinte mindenkinél eljön az a pont, mikor úgy érzi az ember, hogy megtörik lelkileg. A kezdeti motiváltságot és lelkesedést elkezdi leváltani a félelem, a reményvesztettség, az elkeseredés, a magány, de megjelenhetnek például olyan érzelmek is, mint az irigység. Noha mindez természetes, sokan mégis azt hiszik, hogy nem az, ezután pedig az ördögi körbe bekapcsolódik a szégyenérzet, vagy a bűntudat is. Mit lehet tenni tehát, hogy elviselhetőbb legyen ez a felemésztőnek tűnő folyamat? Erre keressük most a válaszokat. 



1.

Elfogadás:
Nagyon fontos, hogy elfogadd az érzelmeidet. Egy ilyen embert próbáló küzdelem során teljesen normális, ha néha elhagy a lelkesedésed, a hited. Sőt még az is normális, ha felüti a fejét az irigység, valahányszor azt érzed, hogy a környezetedből valakinek sikerült, miközben te még mindig küzdesz. Elfogadással könnyebben kordában tarthatóak az érzelmek. 

2. Nyílj meg: Tudd, hogy ezt nem kell egyedül végig csinálnod. Akár a pároddal, akár a családoddal, barátaiddal, vagy sorstársaiddal bátran oszd meg érzelmeid és gondolataid. Neked is könnyebbé válik a teher és nekik is segítesz abban, hogy jobban megértsenek téged, nagyobb segítségedre lehessenek. Vezethetsz akár egy naplót is, amiben leírod, hogy miken mész keresztül. Mindez megelőzheti azt, hogy összeroppanj a teher alatt. 

3. Csatlakozz közösségekhez: A világhálónak hála manapság nagyon könnyű olyan célcsoportot találni, ami megfelel az érdeklődésünknek és igényeinknek. A közösségi platformokon számtalan olyan csoportot találhatsz, ahol olyan emberek vannak, akik ugyanabban a cipőben járnak mint te. Az ilyen közösségek előnyösek, hiszen tapasztalatokat tudtok megosztani egymással és nem utolsó sorban olyan beszélgetőpartnereket, barátokat találhatsz magadnak, akik valóban megértenek téged, hiszen jól tudják min mész keresztül. 

4. Töltődj: A küzdelem, az aggodalom rengeteg energiádat elszívja. Nagyon fontos tehát az is, hogy alaposan feltöltsd magad. Ahogy a szervezetednek szüksége van arra, hogy megtöltsd vitaminokkal, nyomelemekkel, ásványi anyagokkal, úgy a lelkednek is szüksége van arra, hogy pozitív élményekkel, energiákkal töltsd fel. Keress egy új hobbit, amiben kiteljesedhetsz, tanulj valami újat, vagy egyszerűen mozdulj ki többet, hogy új, pozitív élményeket gyűjthess. 

5. Segítség: Végezetül, ne félj segítséget kérni. Ha úgy érzed érzelmeid és gondolataid elhatalmasodtak és fenyegető hullámokként csapnak össze a fejed felett, merj segítséget kérni, akár környezetedtől, akár szakembertől, akinek nyíltan és szégyenérzet nélkül beszélni mersz arról, ami történik benned, hisz nincsen olyan mély gödör, amiből ne lehetne kilábalni. 

Hozzászólások

2026-os életlecke

2026-os életlecke

Ezt kell megtanulnod azért, hogy jobbá váljon az életed!

Karácsonyi szimbólumteszt

Karácsonyi szimbólumteszt

Ismerd meg magad jobban!

Az év utolsó feladata

Az év utolsó feladata

Ezt kellene még megtenned idén, hogy tiszta lappal indíthasd 2026-ot!

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

Vicces ünnepi történetek.

Decemberi életmódtanácsok

Decemberi életmódtanácsok

Hozz ki minél többet a hónapból!

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Sokat elárul rólad az, amit először tennél az alábbi helyzetben.

Karácsonyi hibák

Karácsonyi hibák

Mivel ronthatod el az ünnepet?

Boldogság-teszt

Boldogság-teszt

Mi tehetne boldoggá?

Adventi életmódtanácsok

Adventi életmódtanácsok

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szeretnél nyugodtan készülni a karácsonyra!

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Milyen útravalót kaptál?

http://ujhazak.com