Így hat a kreatív foglalkozás a gyerekekre

A gyermekek tehetségeit és képességeit sokféleképpen lehet fejleszteni, ám kevés olyan módszer van, mely ezek mellett a viselkedésükre és személyiségükre is pozitív hatást gyakorol. Mindezt együttesen, a leghatásosabban a kreatív elfoglaltságok teszik. 

gyereknevelés2


Az alkotás folyamata alatt a jobb agyféltekét használjuk, mely a művészi és érzelmi világunkkal van kapcsolatban.

Ehhez a féltekéhez tartoznak az intuíciók, ötletek, álmok, érzelmek és a gyakorlatiasság is, míg a balhoz a racionális tevékenységek. A kreatív tevékenységek alatt a gyermekek alkothatnak, mely elsősorban egy új, egy jobb értékrendet és szemléletet alakíthat ki bennünk az élet számos területéről. Fejlesztő jellegűen hat a teljesítő képességre, kitartásra, probléma megoldásra. Nyitottabbá, magabiztosabbá teszi őket, melyre nagy szükség van ahhoz, hogy boldoguljanak a nagy betűs életben.

Egy kiegyensúlyozott, nyugodtabb, vidámabb természetű gyermekből később egy rugalmasabb, segítőkészebb ember lesz. A gyermekkorban megtanult alkotást, probléma megoldást és szép érzéket a későbbiekben több területen is tudja majd alkalmazni. Javítja a kommunikációs képességet és növeli az érzelmi intelligenciát is. Mivel ezeknek a foglalkozások megkívánják a figyelmet, így javítja a koncentrációt és a fegyelmezettséget is. Összegezve, csak előnye származik abból a gyermekeknek, ha ilyen tevékenységekben vehetnek részt, melyek közben sok szép élménnyel gazdagodnak is.

Hozzászólások

Téli hangulatjavítás

Téli hangulatjavítás

Őrizd meg a jó kedvedet!

2026-os változás

2026-os változás

Mi nem maradhat a régiben idén?

Hétvégi életmódtanács

Hétvégi életmódtanács

Tedd jobbá az életedet!

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az, ha megköszöni, hogy átengedték az úton.

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

A meteorológusok szerint több ok miatt jó a hideg levegő.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válaszolj az alábbi kérdésekre, majd olvasd el az eredményt!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Mi hozhatja meg a kedvedet?

Januári életmódtanács

Januári életmódtanács

Ezt kellene megfogadnod a hónapra.

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Sokat elárul az emberről az, hogy milyen tempóban gyalogol.

2026-os feladat

2026-os feladat

Mi lesz a legfontosabb dolgod az évben?

http://ujhazak.com