Még mindig a csehek a legjobb sörivók

A statisztikai kimutatás szerint tavaly minden cseh állampolgárra – a csecsemőket sem kifeledve – 144 liter sör elfogyasztása jutott.

Beer„Bár a sörfogyasztás Csehországban két éve stagnál, még így is bőven elég arra, hogy megőrizzük világelsőségünket” – mondta az újságíróknak Frantisek Sámal, a cseh sör- és malátagyárak szövetségének elnöke pénteken Prágában. A dobogóra az osztrákok és a németek fértek még föl. Előbbiek 108, utóbbiak 170 literrel.

Sámal elmondta, hogy 2012-ben nagymértékben emelkedett a kevert, főleg gyümölcsízű sörök fogyasztása. Szintén nő a PET-palackban és a pléhdobozban forgalmazott sör iránti kereslet, míg a hordós és üveges sörök iránt csökken az érdeklődés.

Egyértelmű tendencia, hogy az emberek egyre kevesebbet járnak el inni a kocsmákba, inkább otthon, tévé előtt fogyasztják el a napi betevőt. Amíg a vendéglőkben eladott csapolt sör mennyisége folyamatosan esik, addig az üzletekben egyre több sör fogy.

A cseh sörexport 9 százalékkal nőtt, és ma már több mint 60 ország lakói fogyasztják a "sörország" nedűit. A legnagyobb importőr Németország, Szlovákia és Lengyelország.

Forrás: Új Szó

Hozzászólások

Ezt mutatja az, hogy mennyi kávét iszunk naponta!

Ezt mutatja az, hogy mennyi kávét iszunk naponta!

Mi jellemző azokra, akik egy, kettő-három, négy vagy több kávét fogyasztanak naponta?

Lépcső-teszt

Lépcső-teszt

A személyiséged rejtett titkait árulja el, hogy melyik lépcsőn indulnál el.

Tavaszi életmódtanácsok

Tavaszi életmódtanácsok

Így lehet csodálatos az évszak!

Hétvégi életmódtanács

Hétvégi életmódtanács

Válassz egy képet az üzenetért!

Milyen az életszemléleted?

Milyen az életszemléleted?

Ismerd meg magad alaposabban!

Erre lehet szüksége a lelkednek februárban

Erre lehet szüksége a lelkednek februárban

Mit igényelsz lelkileg a hónapban?

Ezt árulja el rólad a kedvenc fánkod!

Ezt árulja el rólad a kedvenc fánkod!

Rólad mit mesél a farsangi finomság?

Ez sokkolhat februárban!

Ez sokkolhat februárban!

Milyen érzelmi megpróbáltatásban lehet részed?

Februári változások

Februári változások

Milyen változás tehetné teljesebbé az életedet?

Legyen benned együttérzés februárban!

Legyen benned együttérzés februárban!

Remek hónapod lehet, ha megfogadod ezt a néhány tanácsot!

http://ujhazak.com