Megváltozik az életünk, ha változtatunk az írásunkon

Boldogabbak és sikeresebbek lehetünk, ha javítunk kézírásunkon.writeMindenki tudja, hogy rengeteg dolgot elárul az emberről az, hogy hogyan kanyarítja a betűket, de arról már kevesebben hallottak, hogy a kézírás megváltoztatásával az egész életet boldogabbá és sikeresebbé lehet tenni, legalábbis ezt állítja egy új kutatás.

Ha a kézírásunk cikornyás: Nagyon nehezen fejezzük ki magunkat, ugyanis a szakértők szerint azok, akik nem tudják könnyedén kifejezni magukat, az írással ellensúlyoznak, ezért harsány, nagyméretű betűket használnak.

A megoldás esetünkben az, ha vonalas papírt használunk, mert akkor az alsó és a felső vonal közé kell szorítanunk az írást, aminek hatására egyensúlyban érezhetjük magunkat, és a cikornyás betűk helyett megpróbáljuk másképpen kifejezni önmagunkat.

Ha a kézírásunk balra dől: Jellemzően mások boldogságát tartjuk szem előtt. Nem szeretjük a konfliktusokat, emiatt hajlamosak vagyunk kikerülni az ilyen helyzeteket. Mindent megteszünk azért, hogy mások kedvében járjunk.

A megoldás számunkra az, ha rákényszerítjük magunkat arra, hogy a betűink a másik irányba dőljenek. A szakértők azt mondták, hogy ez olyan, mintha kijelentenénk, hogy „Én irányítok”. Emellett képzeljük el, hogy többször mondunk nemet, és egyre gyakrabban történnek úgy a dolgok, ahogy az nekünk jó.

Ha a kézírásunk apró macskakaparás: Ránk fér az önbizalom növelés, mert a szakértők szerint kicsinek, jelentéktelenek érezzük magunkat.

A megoldás számunkra az, hogy írjunk le egy betűt, de direkt nagy méretben, majd ismételjük meg újra és újra! A szakértők úgy vélik, hogy ezzel azt üzenjük a tudatalattinak, hogy megérdemeljük a tágas teret. Ha jelképesen kibontakozunk, akkor egy idő után a valóságban is sikerül magabiztosabbnak éreznünk magunkat.writwHa a kézírásunk lejt: Több energiára van szükségünk. Amennyiben lejtenek a betűink, akkor nagy a nyomás rajtunk, és sok stressz ér. Habár próbáljuk mosoly mögé rejteni, hogy mennyire nem bírjuk a terheket, az írásunk mégis lebuktat.

Esetünkben a megoldás az, hogy lazítsunk! Jogos, hogy ezt könnyebb mondani, mint megtenni, ezért törekedjünk arra, hogy az írásunkat tudatosan toljuk felfelé. Eleinte nyugodtan használhatunk sorvezetőt, vagy vonalas papírt.

Ezzel a technikával rákényszeríthetjük a tudatalattit, hogy emelkedett hangulatba kerüljön, mi pedig hamarosan pozitívabbnak érezhetjük magunkat. Tartsuk észben azt is, hogy a problémák csak akkor léteznek, ha annak tekintjük őket.

Ha nyomtatott betűkkel írunk: Rendkívül határozott, felelősségteljes emberek vagyunk, de nem ártana, ha egy kicsit elengednénk magunkat, hiszen akkor az élet sokkal vidámabb, szórakoztatóbb.

Számunkra a megoldás az a bizonyított tény, hogy azok, akik rendszeresen és gyakran írnak kézzel, sokkal könnyebben el tudnak lazulni, mint azok, akik folyamatosan nyomtatott betűket rajzolnak a papírra. Ennek oka, hogy a folyamatos írás során szinte meditatív állapotba kerülünk, ráadásul ezzel a kreativitás is növelhető.

(Forrás: astronet.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Illat-teszt

Illat-teszt

A kedvenc illatod mesél a személyiségedről.

Ezen kellene változtatnod 2026 második felében

Ezen kellene változtatnod 2026 második felében

Életmódtanács a következő hónapokra.

Nyári személyiségteszt

Nyári személyiségteszt

Mit árul el rólad az, hogy mit szeretsz a legjobban az évszakban?

Júniusi életmódtanácsok

Júniusi életmódtanácsok

Engedd el ezeket a dolgokat a nyár első havában!

Nyári élmények

Nyári élmények

Ezeket a programokat kár lenne kihagyni az évszakból!

Erre figyelj a lelki egészség terén júniusban!

Erre figyelj a lelki egészség terén júniusban!

Mire lehet szükséged lelkileg?

Júniusi akadály

Júniusi akadály

Ezzel a nehézséggel küzdhetsz meg a hónapban.

Ezt jelenti a pszichológia szerint, ha a földet nézve jársz

Ezt jelenti a pszichológia szerint, ha a földet nézve jársz

A hangulatodról és a másokhoz való viszonyodról árulkodik a testbeszéded.

Engedd el, ami nincs hasznodra!

Engedd el, ami nincs hasznodra!

Júniusi életmódtanácsok, amelyek által jobbá teheted az életedet.

Jót tehet, ha felnőttként is plüssállattal alszunk

Jót tehet, ha felnőttként is plüssállattal alszunk

Nem csak a gyerekekre gyakorol jó hatást a játék.

http://ujhazak.com