Mi a jó sport egy gyerek számára?

A rendszeres testmozgás az egészséges életmód elengedhetetlen része felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. A testi és lelki egészségünkre gyakorolt kedvező hatása mellett, nevelési szerepe sem elhanyagolható, továbbá programot teremthet az egész család számára.
folyadekpotlas-gyerekeknel-3A helyes életmód szemléletének kialakítását már egészen kisgyermekkorban tanácsos elkezdeni, ha már gyerekkorban rögzül, hogy rendszeresen sportolunk, életünk részévé fog válni. A szülő feladata, hogy segítse gyermekét a megfelelő sportág kiválasztásában. Nagyfokú körültekintést igényel, hiszen figyelembe kell vennünk többek között gyermek testalkatát, természetét és érdeklődési körét.

Bizonyos sportok esetében anyagi korlátainkat is mérlegelni kell. Nagyon fontos,hogy ne erőltessünk rá a gyermekre semmilyen sportot, örömmel végezze és szeresse, amit csinál. Lehetőséget kell adni rá, hogy ne csak egy sportágat próbáljon ki és így tudjon dönteni róla, mi a számára a legmegfelelőbb mozgásforma. Elmondható az, hogy az állóképességet fejlesztő sportok javítják az erőnlétet, serkentik a vérkeringést, illetve a légzést. Ilyen például az úszás, kajak, kenu, kerékpározás, futás, távgyaloglás és ezek kombinációi.

Nagy mozgásigényű gyermekek számára kifejezetten előnyös edzésforma. A labdajátékok röplabda, kosárlabda, kézilabda az ügyességet fejlesztik, javítják a koordinációs és koncentráló képességet. A kosárlabda, illetve a kézilabda az ügyesség fejlesztése mellett, növeli a fizikai erőnlétet is.  A lovaglás a természetben fantasztikus élményeket nyújthat gyermek számára. Erősíti a has-, a hát- és a combizmokat, sőt állatok szeretetére is neveli a gyerekeket, megtanítja a gondoskodást és erősíti a felelősségérzetet.  A lovas terápia a sérült gyermekek kezelésében is nagyon jó eredménnyel alkalmazott kezelési módszer. Sajnos azonban erről a sportról sok gyermek csak álmodozhat, mert mélyen a pénztárcánkba kell nyúlni, ha gyerkőc ezt szeretné űzni. Az úszás bármely életkorban végezhető tevékenység. Bizonyára mindenki hallott már az úgynevezett babaúszásokról, ahol már néhány hónapos kortól foglalkoznak babákkal és amely kedvező hatása, hogy a gyermek megszokja a vízi közeget, amellett az immunrendszer ellenálló képességét növeli, javítja a mozgáskoordinációt. Szabályos úszásoktatásra 5-6 éves kortól van lehetőség, mikor már a gyermek megérti az utasításokat. Az úszás az egyik legelőnyösebb mozgásforma, eredményesen korrigálja a helytelen tartást, a gerinc deformitásokat, fejleszti az állóképességet és a sérülések lehetősége is minimális. A küzdősportok, birkózás, karate, cselgáncs a fizikai erőnlét fokozása mellett önfegyelemre is nevelik a gyerekeket. 6-8 éves korban már elkezdheti a gyerek ezt a típusú sportot, de mindenképpen legyen tisztában annak jellegével, és csak akkor írassuk be ilyen sportra a gyermekünket, ha valóban szeretné kipróbálni.

Hozzászólások

Ezt árulja el rólad a kedvenc fánkod!

Ezt árulja el rólad a kedvenc fánkod!

Rólad mit mesél a farsangi finomság?

Ez sokkolhat februárban!

Ez sokkolhat februárban!

Milyen érzelmi megpróbáltatásban lehet részed?

Februári változások

Februári változások

Milyen változás tehetné teljesebbé az életedet?

Legyen benned együttérzés februárban!

Legyen benned együttérzés februárban!

Remek hónapod lehet, ha megfogadod ezt a néhány tanácsot!

Februári életmódtanácsok

Februári életmódtanácsok

Ezt kellene megtanulnod a hónapban!

Ezt a hat szokást kerülik azok, akik fiatalabbnak néznek ki a koruknál

Ezt a hat szokást kerülik azok, akik fiatalabbnak néznek ki a koruknál

Lesd el a fiatalos emberek titkait!

A születésed hava alapján kiderül, hogy hogyan alakul a szerencséd 2026-ban

A születésed hava alapján kiderül, hogy hogyan alakul a szerencséd 2026-ban

Olvasd el a neked szóló elemzést!

Téli hangulatjavítás

Téli hangulatjavítás

Őrizd meg a jó kedvedet!

2026-os változás

2026-os változás

Mi nem maradhat a régiben idén?

Hétvégi életmódtanács

Hétvégi életmódtanács

Tedd jobbá az életedet!

http://ujhazak.com