Miért élnél feszültségben, ha elégedett is lehetnél?
Az emberiség története során talán sosem volt még ennyire központi téma a tökéletes megjelenés. Az külsővel való elégedetlenség inkább a nőkre jellemző, akik folyamatosan a tökéletes külsőre törekednek, bár férfiaknál sem ritka mára ez a frusztrációt, valamint haragot előidéző megfelelni akarás.
Az attitűd mindig is jellemző volt a női nemre, mára kóros mértéket öltött az önkritika, az ezzel kapcsolatos negatív érzések ugyanis már elég hamar, gyakran kisiskolás korban megjelennek, ezáltal mérgezik úgymond a mindennapokat. Kutatások, illetve felmérések szerint a 6-12 éves lányok 40-50 % elégedetlen a testével. Sőt már ennél kisebb korban is félnek a gyerekek például a túlsúlytól.
Evolúciós okok miatt vannak általános érvényű paraméterek, elvárások, amelyek alapján az emberek egyöntetűen valamit szépnek, illetve vonzónak találnak. Azt azonban, hogy adott korban mit tartanak épp tetszetősnek, követendőnek azt már nem az evolúciós minták, hanem a pillanatnyi szépségideálok határozzák meg. Az aktuális trendek egyfajta iránymutatók, hogyan is kellene kinéznünk. Míg a barokk korban a sápadt bőr, remegő hájacskák voltak az ideálisak, a mai korban a barna bőr, vékony testalkat és kerek formák dominálnak. Látszólag manapság a nők egészségesek a sok edzéstől, a válogatott egészséges táplálkozástól, a modellek akár egy gazella, olyan karcsúak, a hölgyek testtömegindexe mégis jóval a normál érték alatt van. A közösségi hálón nap mint nap ilyen alkattal rendelkező nőkbe botlunk, ezek a méreteket és az önsanyargatások valójában pedig egészségkárosodáshoz vezethetnek. A hamis ideállnak való megfelelés eredményezhet például immunrendszer zavarokat, menstruációs problémákat. Még ellentmondásosabbá teszi a helyzetet, hogy a szociális felületeken, illetve a címlapokon szereplő hölgyek képei gyakran utómunkálatok után néznek ki oly tökéletesnek, megfelelni ennek, tehát úgy kinézni a nők kevés százaléka képes.
Van még egy hatalmas probléma, mégpedig az, hogy ezek, azt az üzenetet is sugallják, hogy a szépség, vonzóság, nőiesség csak az ilyen megjelenéssel lehetséges, valamint ez csakis akaraterő, és gondolkodásmódtól függ. Társítják ezzel a sikert, az életerőt, a magabiztosságot, sokszor a boldogságot is. Pedig egyáltalán nem függ a karcsúságtól, bőrszíntől, kilóktól az, hogy valaki mennyire boldog avagy sikeres. Ennek eredménye, hogy a társadalom azt gondolja, ha ő nem felel meg ezeknek, nem lesz szerethető, de még csak önmagát sem képes majd szeretni. Önbizalomhiány, de akár depresszió is kialakulhat.
Egy kozmetikai cég felméréséből kiderült, hogy a nők 90 százaléka rosszul érzi magát a bőrében, illetve, amennyiben tükörbe kell nézniük elégedetlenség tölti el őket. Érdekességképp kiderült az is, hogy gyakrabban aggódnak a külsejük miatt, mint a gyereknevelés és a pénzügyek miatt. Ugyanez a felmérés kimutatta azt is, hogy a belső monológjaikra sokkal jellemzőbb a kritika, önbecsülésük becsmérlése, mint a biztató, motiváló gondolatok. Ez viszonylag gyorsan eléri azt, hogy képtelenek lesznek önmagukat szeretni, amely pedig fontos lenne, súlyosabb esetekben biztosak abban is, hogy mások számára sem szerethetőek.
Egy gyerek úgy jön a világra, hogy minden porcikájával maximálisan elégedett, ám ahogyan növekszik milliónyi szituációban szembesül azzal, hogy miben kellene másabbnak lennie. Például okosabbnak, jobb tanulónak, szebbnek, illedelmesebbnek, jó sportolónak, sőt sokszor gazdagabbnak. Az állandó tudatalatti összehasonlítás csapdájába esnek, a világ bőséggel szolgáltat lehetőségeket arra, hogy a méricskélésekből vesztesekként kerüljenek ki. Ezáltal mire elérik a felnőtt kort szinte állandósul bennük a szégyenérzet. Ennek következtében bántják magukat, kinézetükben folyamatosan a hibákat látják. Ez pedig könnyen tanulható viselkedésminta, tehát ha egy lány ezt látja az édesanyjától, jó eséllyel lesz ő is önmarcangoló, elégedetlen.
Az önszeretet egyáltalán nem egyenlő azzal, hogy tökéletesnek hiszik az emberek magukat, hanem azt jelenti ismerik a határaikat, hibáikat, ám nem ostorozzák magukat miatta. Az lenne a normális a pszichológusok szerint, ha olyasfajta szeretettel fordulna minden ember önmaga felé, mint az anya a gyermekéhez. Tökéletességeik ellenére kellene mindenkinek elfogadnia önmagát, amennyiben erre nem képes valaki állandó negatív érzésekkel kell együtt élnie.
Az attitűd mindig is jellemző volt a női nemre, mára kóros mértéket öltött az önkritika, az ezzel kapcsolatos negatív érzések ugyanis már elég hamar, gyakran kisiskolás korban megjelennek, ezáltal mérgezik úgymond a mindennapokat. Kutatások, illetve felmérések szerint a 6-12 éves lányok 40-50 % elégedetlen a testével. Sőt már ennél kisebb korban is félnek a gyerekek például a túlsúlytól.
Evolúciós okok miatt vannak általános érvényű paraméterek, elvárások, amelyek alapján az emberek egyöntetűen valamit szépnek, illetve vonzónak találnak. Azt azonban, hogy adott korban mit tartanak épp tetszetősnek, követendőnek azt már nem az evolúciós minták, hanem a pillanatnyi szépségideálok határozzák meg. Az aktuális trendek egyfajta iránymutatók, hogyan is kellene kinéznünk. Míg a barokk korban a sápadt bőr, remegő hájacskák voltak az ideálisak, a mai korban a barna bőr, vékony testalkat és kerek formák dominálnak. Látszólag manapság a nők egészségesek a sok edzéstől, a válogatott egészséges táplálkozástól, a modellek akár egy gazella, olyan karcsúak, a hölgyek testtömegindexe mégis jóval a normál érték alatt van. A közösségi hálón nap mint nap ilyen alkattal rendelkező nőkbe botlunk, ezek a méreteket és az önsanyargatások valójában pedig egészségkárosodáshoz vezethetnek. A hamis ideállnak való megfelelés eredményezhet például immunrendszer zavarokat, menstruációs problémákat. Még ellentmondásosabbá teszi a helyzetet, hogy a szociális felületeken, illetve a címlapokon szereplő hölgyek képei gyakran utómunkálatok után néznek ki oly tökéletesnek, megfelelni ennek, tehát úgy kinézni a nők kevés százaléka képes.
Van még egy hatalmas probléma, mégpedig az, hogy ezek, azt az üzenetet is sugallják, hogy a szépség, vonzóság, nőiesség csak az ilyen megjelenéssel lehetséges, valamint ez csakis akaraterő, és gondolkodásmódtól függ. Társítják ezzel a sikert, az életerőt, a magabiztosságot, sokszor a boldogságot is. Pedig egyáltalán nem függ a karcsúságtól, bőrszíntől, kilóktól az, hogy valaki mennyire boldog avagy sikeres. Ennek eredménye, hogy a társadalom azt gondolja, ha ő nem felel meg ezeknek, nem lesz szerethető, de még csak önmagát sem képes majd szeretni. Önbizalomhiány, de akár depresszió is kialakulhat.
Egy kozmetikai cég felméréséből kiderült, hogy a nők 90 százaléka rosszul érzi magát a bőrében, illetve, amennyiben tükörbe kell nézniük elégedetlenség tölti el őket. Érdekességképp kiderült az is, hogy gyakrabban aggódnak a külsejük miatt, mint a gyereknevelés és a pénzügyek miatt. Ugyanez a felmérés kimutatta azt is, hogy a belső monológjaikra sokkal jellemzőbb a kritika, önbecsülésük becsmérlése, mint a biztató, motiváló gondolatok. Ez viszonylag gyorsan eléri azt, hogy képtelenek lesznek önmagukat szeretni, amely pedig fontos lenne, súlyosabb esetekben biztosak abban is, hogy mások számára sem szerethetőek.
Egy gyerek úgy jön a világra, hogy minden porcikájával maximálisan elégedett, ám ahogyan növekszik milliónyi szituációban szembesül azzal, hogy miben kellene másabbnak lennie. Például okosabbnak, jobb tanulónak, szebbnek, illedelmesebbnek, jó sportolónak, sőt sokszor gazdagabbnak. Az állandó tudatalatti összehasonlítás csapdájába esnek, a világ bőséggel szolgáltat lehetőségeket arra, hogy a méricskélésekből vesztesekként kerüljenek ki. Ezáltal mire elérik a felnőtt kort szinte állandósul bennük a szégyenérzet. Ennek következtében bántják magukat, kinézetükben folyamatosan a hibákat látják. Ez pedig könnyen tanulható viselkedésminta, tehát ha egy lány ezt látja az édesanyjától, jó eséllyel lesz ő is önmarcangoló, elégedetlen.
Az önszeretet egyáltalán nem egyenlő azzal, hogy tökéletesnek hiszik az emberek magukat, hanem azt jelenti ismerik a határaikat, hibáikat, ám nem ostorozzák magukat miatta. Az lenne a normális a pszichológusok szerint, ha olyasfajta szeretettel fordulna minden ember önmaga felé, mint az anya a gyermekéhez. Tökéletességeik ellenére kellene mindenkinek elfogadnia önmagát, amennyiben erre nem képes valaki állandó negatív érzésekkel kell együtt élnie.
Hozzászólások