Miért nem jó a multitasking - avagy egyszerre több dolgot csinálni nem kifizetődő

Az, hogy egyszerre képesek vagyunk több dologra figyelni és több dolgot csinálni, nem feltétlen jelenti azt, hogy produktívabbak is leszünk tőle. 

Gyakran az időhiány miatt, vagy éppen a hatásosabb munka reményében folyamodunk ahhoz, hogy egyszerre több dolognak szenteljük a figyelmünket. Persze elsőre nagyon ígéretesnek tűnik, hiszen úgy gondoljuk kevesebb idő alatt sokkal több dologgal végezhetünk, de valójában sokszor ennek csak az a vége, hogy mindenbe belekapunk és alig végzünk valamivel igazán. 



Miért nem jó a multitasking: Ez az angol nyelvű kifejezés azt hivatott összefoglalni, mikor egyszerre több feladatot próbálunk egy időben megoldani.

Több oka is van annak, hogy miért is nem igazán hatásos ez a módszer. Az első az, hogy bár az agyunk képes egyszerre több dologra figyelni, mégis a fókuszunk osztódik, tehát közel sem tud olyan alapos és hatásos lenni, mintha csak egy dologra figyelnénk. Bár képesek vagyunk rá, az agyunk számára mégis fárasztó és megterhelő és ezzel a rossz szokással egyre inkább azt fogjuk elérni, hogy csökken a koncentrációs képességünk. A mások ok, amiért nem jó, hogy egyszerűen nem tudunk minőségi eredményt elérni, hiszen az osztott figyelem az alaposság hiányához vezet, ami azt fogja eredményezni, hogy hibákat vétünk. Ez talán nem olyan nagy tragédia, hogy ha a család vacsoráját szúrjuk el, de komoly következményekkel járhat, ha például a munkahelyünkön fontos munka folyamatokat végzünk el hiányosan, hibásan. Végül a harmadik ok, hogy gyakran olyan sokat akarunk vállalni, hogy a végére nem, hogy nem végzünk az összes feladattal, de talán egyel sem. 

Hogyan fókuszáljunk jól?: Ahhoz, hogy hatékonyak legyünk fontos tisztába lennünk azzal, hogy mi élvez prioritást az elvégzendő feladatokba. Érdemes listát készíteni és megszámozni őket, fontosságnak megfelelően, természetesen a legfontosabbal kell kezdeni és sorrendben tovább haladni. Ez alapján lehet készíteni napi-, heti-, havi listákat is. Fontos, hogy minden apróságot ne írjunk fel, hiszen akkor egy temérdek feladattal kell szembe nézni és ez csak a kedvét veszi az embernek, illetve további motivációt adna a multitaskinghez. Eleinte kicsit nehéznek érezhetjük, hogy egy dologra figyeljünk több helyett, de ahogyan rá tudtuk nevelni agyunkat arra, hogy folyton osztott legyen a figyelmünk, úgy arra is rá tudjuk, hogy egy dologra figyeljen. 

(forrás: medium)

Hozzászólások

Téli hangulatjavítás

Téli hangulatjavítás

Őrizd meg a jó kedvedet!

2026-os változás

2026-os változás

Mi nem maradhat a régiben idén?

Hétvégi életmódtanács

Hétvégi életmódtanács

Tedd jobbá az életedet!

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az, ha megköszöni, hogy átengedték az úton.

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

A meteorológusok szerint több ok miatt jó a hideg levegő.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válaszolj az alábbi kérdésekre, majd olvasd el az eredményt!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Mi hozhatja meg a kedvedet?

Januári életmódtanács

Januári életmódtanács

Ezt kellene megfogadnod a hónapra.

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Sokat elárul az emberről az, hogy milyen tempóban gyalogol.

2026-os feladat

2026-os feladat

Mi lesz a legfontosabb dolgod az évben?

http://ujhazak.com