Milyen érzelmi stressz állhat a fizikai tüneteid hátterében?

Az általad választott kép alapján kiderülhet, hogy mit kommunikál a tudatalattid.

Szeretnéd megtudni, hogy a fizikai tüneteid háttérében milyen érzelmi stressz áll? Ha igen, akkor ebben segíthet az alábbi pszichológiai teszt, ami esetében csak válassz egy képet az alábbiak közül, majd olvasd el, hogy a döntésed alapján mit kommunikál a tudatalattid!1. kép: Az első kép alapján stressz jellemzi az egész életedet. Ez egyrészről azért van, mert állandóan veszélyt érzel a levegőben, és azt hiszed, hogy senkiben sem bízhatsz meg. Csalódottnak, dühösnek és elégedetlennek érzed magad, még akkor is, ha ennek nincs nyilvánvaló oka.

Ilyen helyzetben nem csoda, ha időnként csalánkiütés jelenik meg a testeden, mert a szervezeted ezzel könyörög fegyverszünetért. Mostantól törekedj arra, hogy tartsd az irányításod alatt a túlfűtött érzelmeidet, az energiádat pedig inkább sportban, edzőteremben vagy harcművészetekben vezesd le!

2. kép: Ha a második kép fogott meg, akkor az élethez való hozzáállásodat néha nem jellemzi lelkesedés. Előfordul, hogy elveszted az érdeklődésedet, passzívan éled a mindennapjaidat, miközben arra vársz, hogy jöjjön valaki, aki kirángat ebből a depressziós kedélyállapotból.

Mindez a mindennapi hangulatodon is meglátszik.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leginkább a haláltól, a betegségektől és a balesetektől rettegsz, ez pedig az érzelmi szintedet nagyban befolyásolja, ami olyan fizikai tüneteket okoz, mint a gyomorproblémák, savpanaszok, székrekedés. A szervezeted passzivitással válaszol a passzivitásodra.

Függetlenül attól, hogy hogyan alakul, neked fel kell ébredned ebből az állapotból, még abban az esetben is, ha komoly harcot kell vívnod magaddal, és magadra kell erőszakolnod olyan dolgok megtételét, amihez nincs kedved.

Jegyezd meg, hogy a változáshoz nem kell megvárni, hogy új hónap, év kezdődjön, de a következő hétfőig sem kell halogatni. Itt és most vágj bele az életmódod és a hozzáállásod megváltoztatásába!

3. kép: Ha a harmadik képet választottad, akkor a gyomrodban, a bőrödön és a szívedben érezheted meg az életed áramlását és változásait. Ha félelem kerít a hatalmába, esetleg a padlóra kerülsz, vagy az élet állít kemény próba elé, akkor ezek szomatikus tünetek, rossz közérzet, hipochonder félelmek formájában jelentkezhetnek.

Az általad választott kép alapján sokszor vannak emésztőrendszeri problémáid, de különféle allergiád is lehet. A jövőben próbálj naponta legalább 10 percet relaxálni! Végy mély lélegzeteket, miközben próbálj teljesen kikapcsolni! Még lefekvés előtt, idézz fel magadban egy személyes emléket, ami nyugalommal, békével és harmóniával tölti el a lelkedet!

4. kép: Ha a megérzésedre hallgatva a negyedik képet választottad, akkor ez alapján jellemző rád, hogy a külvilág felé határozott, karakán embernek mutatod magad, de ez csak álarc, mert valójában törékeny, bizonytalan személyiség rejlik benned.

Az önmagaddal vívott harc szervi problémákat okozhat. Lehet, hogy a májaddal kapcsolatos betegségek kínoznak. A fizikai tünetek ellen azt teheted, hogy kezdj el hinni abban, hogy amikor valami rossz dolog történik, akkor az valójában nem is annyira súlyos, mint elsőre tűnik, ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy a te hibád miatt alakult ki a helyzet, úgyhogy ne vegyél mindent magadra!

5. kép: Ha az ötödik kép fogott meg, akkor teljesen elégedett vagy önmagaddal. Boldognak érzed magad, szereted az életedet, amellyel kapcsolatban úgy érzed, hogy még akkor is pozitív eseményt tartogat a számodra, ha éppen nem történik semmi, vagy egy nem túl jó időszakot élsz.

Néha túlzásba esel, akkor pedig túlságosan el leszel ragadtatva magadtól, ami tulajdonképpen jót tesz az énképednek és az egészségednek, de azért nem ártana, ha kicsit racionálisabban viselkednél, és két lábbal járnál a földön. Az alkalmanként jelentkező viszketés és allergiás tünetek a kudarctól való félelmedet tükrözhetik.

6. kép: Ha az összes kép közül az utolsót választottad, akkor az életedben ritkák a stabil emberi kapcsolatok, ami miatt sokszor úgy érzed, hogy alig akad egy-két személy, akire támaszkodhatsz. Téged folyton rabságban tart a visszautasítástól való félelem, és aggódsz, hogy elhanyagolnak.

Mindennek a következménye az, hogy feszültségben töltöd a mindennapokat, rettegve attól, hogy egyik pillanatról a másikra romba dől körülötted a világ. Ha gyakran vannak bőrproblémáid, sokat fáj a fejed és rád tör a viszketés, akkor ezek a fizikai tünetek addig nem fognak elmúlni, amíg nem változtatsz a dolgokon.

Ennek érdekében az első lépés az, hogy próbálj elsősorban saját magadra figyelni, és ne másokra koncentrálj! Ezután számot vethetsz az életedről, és újraépítheted azt. Emellett fel kell töltened az energiakészleteidet, amiben segíthet egy önbecsülést fejlesztő tanfolyam, új hobbi, vagy egy pihentető hétvége.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Áprilisi életmódtanácsok

Áprilisi életmódtanácsok

Hozd ki a legtöbbet a hónapból!

A tavaszi fáradtság nem valódi biológiai jelenség

A tavaszi fáradtság nem valódi biológiai jelenség

Svájci kutatók kiderítették, hogy több, jól azonosítható életmódbeli és környezeti tényező együttes hatása a szezonális kimerültség.

Kiderült, hogy miért nem tudunk koncentrálni egy rossz alvás után

Kiderült, hogy miért nem tudunk koncentrálni egy rossz alvás után

Egy friss kutatás kiderítette, hogy az agy védi magát az álmatlan éjszaka után.

A pokol vagy a mennyország jön el 2026 tavaszán?

A pokol vagy a mennyország jön el 2026 tavaszán?

Jó vagy rossz időszak lesz számodra az évszak?

Ez az oldalad kerülhet előtérbe 2026 tavaszán

Ez az oldalad kerülhet előtérbe 2026 tavaszán

Melyik arcodat mutatod a világ felé?

Így teheted boldogabbá az életedet márciusban!

Így teheted boldogabbá az életedet márciusban!

Válassz egy lapot az életmódtanácsért!

Dunning-Kruger-effektus

Dunning-Kruger-effektus

Mit jelent, hogyan ismerhető fel, miként kommunikáljunk azzal, akire jellemző a jelenség?

Ezek a személyiségjegyek jellemzőek rád, ha automatikusan lehalkítod a hangod telefonálás közben

Ezek a személyiségjegyek jellemzőek rád, ha automatikusan lehalkítod a hangod telefonálás közben

Hét dolgot árul el rólad, ha nem harsog tőled a környék, amikor telefonálsz.

Ezt kellene megtanulnod márciusban!

Ezt kellene megtanulnod márciusban!

Mi a havi életleckéd?

9 dolgot árul el rólad, ha felálláskor visszatolod a széket az asztalhoz

9 dolgot árul el rólad, ha felálláskor visszatolod a széket az asztalhoz

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az apró gesztus.

http://ujhazak.com