Mire tanít meg a külföldön élés?

180 fokos fordulatot vesz az ember élete, ha egy időre, vagy örökre elhagyja az országhatárt.travel2Munka, kényszer, tanulás, vagy valamilyen más oka lehet annak, ha az ember úgy dönt, hogy nem akar többé a hazájában élni, hanem inkább kiköltözik a világ valamelyik országába, hogy ott próbáljon meg boldogulni.

Ha külföldre költözünk, akkor az életünk teljesen megváltozhat. Előfordulhat, hogy az új akadályokat könnyedén átugorjuk, de az sem ritka, hogy valaki az első nehézség után haza kullog. A kisebb-hosszabb ideig tartó külföldi tartózkodás során számos dolgot megtanulhatunk. Ezek közül a következő kompetenciák azok, amelyekkel mind gazdagabbak lehetünk.

Átértékeljük a kapcsolatainkat: Ha nem egyedül indulunk útnak, akkor biztos, hogy a változás valamilyen szinten befolyásolja a társunkká fogadott személlyel való kapcsolatunkat.

Az, hogy egymásra vagyunk utalva, megerősítheti a szerelmi és a baráti kötelékeket, ám gyakran ennek az ellenkezője történik.

Legyen negatív, vagy pozitív vége a közös kalandnak, az biztos, hogy komoly erőpróbát kell kiállnunk. Ez az itthon maradt kapcsolatokra is érvényes, hiszen a külföldre költözéssel kiderül, hogy ki az, aki akkor is érdeklődik utánunk, ha nem lakunk mellette, és ki az, akit egyáltalán nem érdekeli, hogy mi van velünk több ezer kilométeres távolságban.

Ha pedig hazamentünk, akkor jobban fogjuk értékelni a szeretteinkkel töltött időt, hiszen korábban természetes volt, hogy bármikor átmehetünk egymáshoz, most viszont biztos, hogy minket és őket is megviselt a távolság.

moveNyitottabbak, barátságosabbak leszünk: Alapjába véve a magyar emberek igen zárkózottak, ez pedig akkor tűnik fel a legjobban, ha külföldre, például Angliába, költözünk, ugyanis más országokban teljesen hétköznapi dolog, hogy a buszmegállóban két ember beszélgetni kezd egymással.

Külföldön az se ritka, hogy egy idegen rámosolyog valakire, és megkérdezi, hogy „How are you?” (Hogy vagy?). Igaz, ez inkább csak a köszönés része, mégis kedvesebb, mint csak szó nélkül állni egymás mellett. Ha egy darabig olyan helyen élünk, ahol az helyiekre a barátságosabb mentalitás jellemző, akkor biztos, hogy mi is átvesszük a stílust, és kicsit nyitottabbak leszünk a többi emberrel szemben.

A kihívások önbizalmat adnak: Szinte minden életmódváltással kapcsolatos tanács azzal kezdődik, hogy lépjünk ki a komfortzónánkból. Ez hasznos javaslat, mert az élet akkor kezdődik, ha hajlandóak vagyunk változtatni a régi szokásainkon.

Az, hogy elhagyjuk az országot, és egy teljesen idegen helyre költözünk, máris egy óriási kihívás, mert egy teljesen más kultúrát kell felfedeznünk, és idegen talajon kell megállnunk a saját lábunkon.

Ha külföldre költözünk, és például nem beszéljük elég jól a nyelvet, akkor egy egyszerű ügyintézés is hatalmas fejtörést okozhat, ahogy az állásinterjúkon való megfelelés is. Amennyiben jól vesszük az akadályokat, beleszokunk az adott ország életvitelébe, akkor büszkék lehetünk magunkra.

moveElfogadóbbak, toleránsabbak leszünk: Ha olyan területre költözünk, ahol sok a külföldi, akkor egyrészről hozzászokunk a helyi kultúrához, másrészről megismerkedünk egy-egy olyan emberrel, aki egy harmadik országból jött, tehát annak a helynek a sajátosságait is megtanulhatjuk.

Az, hogy idegen országból érkező emberekkel dolgozunk együtt, nagyfokú alkalmazkodást igénnyel tőlünk. A külföldi munka abban is segít, hogy leküzdjük az előítéleteinket a különböző korú és nemzetségű emberekkel szemben.

(Forrás: bien.hu)

Hozzászólások

A születésed hava alapján kiderül, hogy hogyan alakul a szerencséd 2026-ban

A születésed hava alapján kiderül, hogy hogyan alakul a szerencséd 2026-ban

Olvasd el a neked szóló elemzést!

Téli hangulatjavítás

Téli hangulatjavítás

Őrizd meg a jó kedvedet!

2026-os változás

2026-os változás

Mi nem maradhat a régiben idén?

Hétvégi életmódtanács

Hétvégi életmódtanács

Tedd jobbá az életedet!

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az, ha megköszöni, hogy átengedték az úton.

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

A meteorológusok szerint több ok miatt jó a hideg levegő.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válaszolj az alábbi kérdésekre, majd olvasd el az eredményt!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Mi hozhatja meg a kedvedet?

Januári életmódtanács

Januári életmódtanács

Ezt kellene megfogadnod a hónapra.

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Sokat elárul az emberről az, hogy milyen tempóban gyalogol.

http://ujhazak.com