Mitől alakul ki a szeretethiány és mik a következményei?

imagesA szeretethiány rengeteg embernél jelen van. Fontos tudni, hogyan kerülhető el, hiszen akár testi tüneteket is produkálhat.

Már kicsi korban érdemes odafigyelni erre. A szülők sokszor azt helyezik előtérbe, hogy a gyermekük sikeres legyen, a szeretetüket pedig nem minden esetben mutatják ki megfelelően.

Amelyik gyerek nem érzi a szülői szeretetet, nem képes elsajátítani annak természetét, ezért nem tudja majd továbbadni, így az értékrend felborul.

Sokszor előfordul, hogy a gyerkőc csak akkor kap elismerést, ha valami jót tesz.

Ezzel az a probléma, hogy egy idő után úgy érezheti meg kell felelnie ahhoz, hogy szeressék. Abban az esetben, ha nem képes eleget tenni az elvárásoknak bűntudat és lelki eredetű problémák jelentkezhetnek nála. Ilyenkor a feltétel nélküli szeretet nem érvényesül.

Később, akár felnőtt korban a szeretethiányos egyén sóvárogni fog azután, hogy szeressék, ennek következtében gyakran vállalja a megaláztatásokat is.

Nem csak lelkileg viseli meg az embert, ha nem kap elég szeretet, hanem testi tünetek is kialakulhatnak. Előfordulhat fejfájás, légszomj, gyomorfájdalom, hányinger, gyakorlatilag a stresszre jellemző panaszok jelentkeznek.

Egyre kevesebben mondják naponta a szeretteiknek a szeretlek szót. A társadalomra sajnos jellemző, hogy csak kapni szeretne, azt is minél többet és minél gyorsabban. Pedig adni fantasztikus érzés, látni azt, hogy örömet szerzünk valakinek, hihetetlen boldogságérzetet képes kialakítani bennünk.

Manapság a fiatalok nem játszanak a parkban a többiekkel, nem társasjátékoznak, inkább leülnek a számítógép elé és eltöltik az idejüket a saját világukban.

Ezeknek is köszönhetően egyre több a magányos ember. Az alkoholbetegek, a drog- és gyógyszerfüggők száma is nő. A depresszió kialakulása is gyakoribb.

Hozzászólások

2026-os életlecke

2026-os életlecke

Ezt kell megtanulnod azért, hogy jobbá váljon az életed!

Karácsonyi szimbólumteszt

Karácsonyi szimbólumteszt

Ismerd meg magad jobban!

Az év utolsó feladata

Az év utolsó feladata

Ezt kellene még megtenned idén, hogy tiszta lappal indíthasd 2026-ot!

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

Vicces ünnepi történetek.

Decemberi életmódtanácsok

Decemberi életmódtanácsok

Hozz ki minél többet a hónapból!

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Sokat elárul rólad az, amit először tennél az alábbi helyzetben.

Karácsonyi hibák

Karácsonyi hibák

Mivel ronthatod el az ünnepet?

Boldogság-teszt

Boldogság-teszt

Mi tehetne boldoggá?

Adventi életmódtanácsok

Adventi életmódtanácsok

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szeretnél nyugodtan készülni a karácsonyra!

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Milyen útravalót kaptál?

http://ujhazak.com