Mitől fél egy kismama?
Minden kismamának vannak szorongató gondolatai. Ez természetes folyamat. Jó esetben ezek percek alatt oldódnak, rossz esetben viszont hosszabb időre is elfeledtetik, hogy ez az élet egyik legszebb és legnyugodtabb időszaka. Egyszerű azt mondanunk: ki kellene tudni zárni a negatív gondolatokat, és a külvilág olykor rossz hangulatú érzelmeit. A kérdés az, hogyan?
Évszázadok óta vannak természetes félelmek a várandósság hónapjai alatt. Ezek egy része arról szól, hogy minden rendben legyen a babával, másik része arról, hogy a szülés is problémamentes legyen, meginduljon a tejelválasztás, jól induljon a kapcsolat.
De a fogyasztói társadalomban már vannak újabb szorongások is, amikkel kell kezdeni valamit: „mi lesz az állásommal", „elég jó anya leszek-e", „meg tudom-e valósítani, hogy minden sikerüljön: a gyerekvállalás és a pénzkeresés".
Azok a szorongató gondolatok, amik a baba egészségével kapcsolatosak, általában jó önértékeléssel és anyai érzelmekkel jól féken tarthatóak, csak nem kell rémtörténeteket hallgatni másokról. Jó, ha a kismama ügyel arra, hogy mentesítse a barátnői és egyéb társas beszélgetéseket azoktól a negatív érzelmektől, amiket sokszor a segítő szándék hív elő. Általában ugyanis elmondható, hogy a női beszélgetésekben az, aki szült már, azért „szakértő", aki nem, az meg azért.
A legfontosabb dolog a terhesség folyamán ugyanis nem a széles körű tájékozottság megszerzése, hanem a magzattal való érzelmi kapcsolat kialakítása.
Pszichológiailag az anyának képesnek kell lennie arra, hogy úgy szeresse a gyerekét, hogy biztonságot nyújt neki, egyértelműek az érzései, nem bánta meg a terhességét. Ezt hívjuk anyai kompetenciaérzésnek, ami együtt jár azzal, hogy a kismama kezdi anyának érezni magát, vagyis anyai identitása megszilárdul. Később majd ez adja azt a biztonságérzést, ami ahhoz kell, hogy ne aggódva töltse gyermeke mellett az időt, hanem nyugodtan élvezze kettejük kapcsolatát.
A terhesség 9 hónapja áll rendelkezésére minden anyának arra, hogy gyermekével az érzelmi kapcsolata kialakuljon és optimális esetben stabillá váljon.
Ha az anya személyisége jól integrált és érett, akkor gyermekének biztosítani tudja azt az elfogadó érzelmi közeget, amiben annak testi és lelki fejlődése megindul és pozitív lesz. Anya és csecsemője között folyamatosan cirkulálnak az érzelmek, melyek mindkettejük számára biztosítják, hogy kellemes élményként éljék meg kapcsolatukat. A kompetens (önmagában biztos, saját anyaságát elfogadó és szerető) anya pontos és adekvát érzelmi visszatükrözést ad gyermekének, aki ettől megtanulja felismerni majd az érzelmeket és kötni á belső érzelmi élményhez. Ez lenne tehát az idilli kép. Az anya, aki gyermekével együtt olyan kettőst alkot, melyben a biztonság és az elfogadás, a kölcsönös szeretet állandó tényező.
Manapság elég sok leendő anya fejében forognak olyan gondolatok, amik valójában az elég jó anyai működésről szólnak. De ez, ha úgy fogjuk fel, mint egy kötelező feladatot, akkor szorongáskeltő élménnyé válik, és olyan félelmetes helyzetté, amiben sok az ismeretlen tényező és emiatt aztán megjelenik a kiszolgáltatottság érzése.
A fiatal anyák egy részének szinte állandóan jelen lévő szorongásos élménye a gyermekgondozás. Nem arról van szó, hogy ők ne szeretnék a gyereküket, csak arról, hogy nem teljesen értik, az milyen jelzéseket ad le, és nekik mit kellene még jobban csinálni, hogy rendesen fejlődjön. Ezekben a helyzetekben a legnehezebb tényező az, hogy a félelmeiket és kérdéseiket magukban tartják, a gondozás körüli - olykor kétségbeejtő - epizódokkal kapcsolatban pedig lehetetlennek érzik az őszinte kommunikációt. Nem azért, mert nincsenek segítő családtagok vagy védőnő, gyerekorvos a környezetben, hanem mert esetleg az első tapasztalataik negatívak. Az a fiatal anya, aki saját felnőtt életében némi perfekcionizmussal volt jellemezhető, az anyaként is hasonló szinten szeretne teljesíteni. Természetesen a gyereknevelés nem az a terület, ahol ilyen teljesítményorientált működéssel jó eredményeket lehet elérni, de ezt mindenki csak a gyakorlatban tapasztalja már. A legfontosabb dolog a terhesség folyamán ugyanis nem a széles körű tájékozottság megszerzése, hanem a magzattal való érzelmi kapcsolat kialakítása.
A hajszolt és sikerre törekvő anya gyereke gyakran sír, ordít és kapálózik az etetésnél, ellöki a cumisüveget, lehetetlen megnyugtatni és elaltatni is órákba telik. Ennek oka az érzelmek valódi kommunikációjában rejlik. Az anya valójában szorongással és némi haraggal áll neki minden helyzetnek, mert egyre jobban zavarja, hogy érthetetlen módon reagál a gyermeke. A csecsemő viszont a rendelkezésére álló összes eszközzel azt fejezi ki, amit érez, és ez az anyja negatív attitűdje, amitől csak feszült és nyugtalan lehet ő is. Így alakít ki az anya olyan ördögi kört, amiben egyre fokozódó erőfeszítései egyre rosszabb eredménnyel járnak, és egyre boldogtalanabb csecsemővel a kiságyban.
Amikor ez a helyzet kialakul, az anyák többsége némán szenved. Teszi ezt azért, mert amikor segítséget próbál kérni, olyan kérdéseket tesz fel, amik a tényleges érzelmi problémát nem tartalmazzák. Az általános kérdésre pedig általános megnyugtató válasz szokott érkezni még a szakemberektől is, hiszen nem látszik a valódi baj. Az anyák nem szándékosan hallgatnak a realitásról, hanem azért, mert kimondhatatlan az a riasztó érzelmi élmény, hogy nem tudja, mit kellene tennie.
A „több évszázados régi anyák" nyugalma mintha a múlté lenne. Ma az interneten és fórumokon próbálnak tapasztalatot cserélni a nők, akik azt élik át, nincsenek a kellő információk birtokában. Ahogy régen egy-egy kézikönyv volt talán, ami gyerekgondozási tanácsokat adott, úgy most sokkal több látszólagos információhoz lehet jutni, melyek azonban nem feltétlenül segítenek. A szorongások nagy része abból származik, hogy nem mennek jól a dolgok. De egy csecsemő mindig közli - a maga módján -, hogy baja vagy problémája van. A megoldásban mindig jó, ha alapvető szokássá válik a nyugodt anyai magatartás, az ölelés és a megnyugtató szavak kimondása.
A terhesség időszaka alatt ezt a kommunikációt el lehet kezdeni gyakorolni, hiszen a magzat érzékeli az anya pszichés állapotát és reagál is rá. Nyugodtan lehet bízni abban, hogy a kölcsönös pozitív érzelmek segítenek majd mindenben. Persze lesznek nehézségek, mert senki nem ússza meg a betegségeket, oltásokat, a fogzást. De nem félni kell, hanem erősíteni a pozitív anyai érzéseket, mert a legfontosabb valóban a kölcsönös érzelmi kapcsolat, és nem a tökéletes napirend és ellátási technika. Hir.ma (olvasói beküldés)
Félelmek az anyasággal kapcsolatban
Évszázadok óta vannak természetes félelmek a várandósság hónapjai alatt. Ezek egy része arról szól, hogy minden rendben legyen a babával, másik része arról, hogy a szülés is problémamentes legyen, meginduljon a tejelválasztás, jól induljon a kapcsolat.
De a fogyasztói társadalomban már vannak újabb szorongások is, amikkel kell kezdeni valamit: „mi lesz az állásommal", „elég jó anya leszek-e", „meg tudom-e valósítani, hogy minden sikerüljön: a gyerekvállalás és a pénzkeresés".
Azok a szorongató gondolatok, amik a baba egészségével kapcsolatosak, általában jó önértékeléssel és anyai érzelmekkel jól féken tarthatóak, csak nem kell rémtörténeteket hallgatni másokról. Jó, ha a kismama ügyel arra, hogy mentesítse a barátnői és egyéb társas beszélgetéseket azoktól a negatív érzelmektől, amiket sokszor a segítő szándék hív elő. Általában ugyanis elmondható, hogy a női beszélgetésekben az, aki szült már, azért „szakértő", aki nem, az meg azért.
A legfontosabb dolog a terhesség folyamán ugyanis nem a széles körű tájékozottság megszerzése, hanem a magzattal való érzelmi kapcsolat kialakítása.
Pszichológiailag az anyának képesnek kell lennie arra, hogy úgy szeresse a gyerekét, hogy biztonságot nyújt neki, egyértelműek az érzései, nem bánta meg a terhességét. Ezt hívjuk anyai kompetenciaérzésnek, ami együtt jár azzal, hogy a kismama kezdi anyának érezni magát, vagyis anyai identitása megszilárdul. Később majd ez adja azt a biztonságérzést, ami ahhoz kell, hogy ne aggódva töltse gyermeke mellett az időt, hanem nyugodtan élvezze kettejük kapcsolatát.
A terhesség 9 hónapja áll rendelkezésére minden anyának arra, hogy gyermekével az érzelmi kapcsolata kialakuljon és optimális esetben stabillá váljon.
A hazavitt újszülött ellátása körüli kezdeti szorongások, az ismeretlen feladatok, a kommunikációs nehézségek és a családtagok olykor inkább nehezítő, mint segítő részvétele mind olyan akadály, amin keresztül kell mennie mindenkinek. Az anya-gyerek kapcsolat a kötődés folyamatában alakul, és a legfontosabb tényező a gyerek későbbi életéveinek szempontjából.
Ha az anya személyisége jól integrált és érett, akkor gyermekének biztosítani tudja azt az elfogadó érzelmi közeget, amiben annak testi és lelki fejlődése megindul és pozitív lesz. Anya és csecsemője között folyamatosan cirkulálnak az érzelmek, melyek mindkettejük számára biztosítják, hogy kellemes élményként éljék meg kapcsolatukat. A kompetens (önmagában biztos, saját anyaságát elfogadó és szerető) anya pontos és adekvát érzelmi visszatükrözést ad gyermekének, aki ettől megtanulja felismerni majd az érzelmeket és kötni á belső érzelmi élményhez. Ez lenne tehát az idilli kép. Az anya, aki gyermekével együtt olyan kettőst alkot, melyben a biztonság és az elfogadás, a kölcsönös szeretet állandó tényező.
Hogyan fogom majd szoptatni, és ml lesz, hanem sikerül?
Manapság elég sok leendő anya fejében forognak olyan gondolatok, amik valójában az elég jó anyai működésről szólnak. De ez, ha úgy fogjuk fel, mint egy kötelező feladatot, akkor szorongáskeltő élménnyé válik, és olyan félelmetes helyzetté, amiben sok az ismeretlen tényező és emiatt aztán megjelenik a kiszolgáltatottság érzése.
A fiatal anyák egy részének szinte állandóan jelen lévő szorongásos élménye a gyermekgondozás. Nem arról van szó, hogy ők ne szeretnék a gyereküket, csak arról, hogy nem teljesen értik, az milyen jelzéseket ad le, és nekik mit kellene még jobban csinálni, hogy rendesen fejlődjön. Ezekben a helyzetekben a legnehezebb tényező az, hogy a félelmeiket és kérdéseiket magukban tartják, a gondozás körüli - olykor kétségbeejtő - epizódokkal kapcsolatban pedig lehetetlennek érzik az őszinte kommunikációt. Nem azért, mert nincsenek segítő családtagok vagy védőnő, gyerekorvos a környezetben, hanem mert esetleg az első tapasztalataik negatívak. Az a fiatal anya, aki saját felnőtt életében némi perfekcionizmussal volt jellemezhető, az anyaként is hasonló szinten szeretne teljesíteni. Természetesen a gyereknevelés nem az a terület, ahol ilyen teljesítményorientált működéssel jó eredményeket lehet elérni, de ezt mindenki csak a gyakorlatban tapasztalja már. A legfontosabb dolog a terhesség folyamán ugyanis nem a széles körű tájékozottság megszerzése, hanem a magzattal való érzelmi kapcsolat kialakítása.
Nincs baj, ha nem megy minden simán
A hajszolt és sikerre törekvő anya gyereke gyakran sír, ordít és kapálózik az etetésnél, ellöki a cumisüveget, lehetetlen megnyugtatni és elaltatni is órákba telik. Ennek oka az érzelmek valódi kommunikációjában rejlik. Az anya valójában szorongással és némi haraggal áll neki minden helyzetnek, mert egyre jobban zavarja, hogy érthetetlen módon reagál a gyermeke. A csecsemő viszont a rendelkezésére álló összes eszközzel azt fejezi ki, amit érez, és ez az anyja negatív attitűdje, amitől csak feszült és nyugtalan lehet ő is. Így alakít ki az anya olyan ördögi kört, amiben egyre fokozódó erőfeszítései egyre rosszabb eredménnyel járnak, és egyre boldogtalanabb csecsemővel a kiságyban.
Amikor ez a helyzet kialakul, az anyák többsége némán szenved. Teszi ezt azért, mert amikor segítséget próbál kérni, olyan kérdéseket tesz fel, amik a tényleges érzelmi problémát nem tartalmazzák. Az általános kérdésre pedig általános megnyugtató válasz szokott érkezni még a szakemberektől is, hiszen nem látszik a valódi baj. Az anyák nem szándékosan hallgatnak a realitásról, hanem azért, mert kimondhatatlan az a riasztó érzelmi élmény, hogy nem tudja, mit kellene tennie.
A „több évszázados régi anyák" nyugalma mintha a múlté lenne. Ma az interneten és fórumokon próbálnak tapasztalatot cserélni a nők, akik azt élik át, nincsenek a kellő információk birtokában. Ahogy régen egy-egy kézikönyv volt talán, ami gyerekgondozási tanácsokat adott, úgy most sokkal több látszólagos információhoz lehet jutni, melyek azonban nem feltétlenül segítenek. A szorongások nagy része abból származik, hogy nem mennek jól a dolgok. De egy csecsemő mindig közli - a maga módján -, hogy baja vagy problémája van. A megoldásban mindig jó, ha alapvető szokássá válik a nyugodt anyai magatartás, az ölelés és a megnyugtató szavak kimondása.
A terhesség időszaka alatt ezt a kommunikációt el lehet kezdeni gyakorolni, hiszen a magzat érzékeli az anya pszichés állapotát és reagál is rá. Nyugodtan lehet bízni abban, hogy a kölcsönös pozitív érzelmek segítenek majd mindenben. Persze lesznek nehézségek, mert senki nem ússza meg a betegségeket, oltásokat, a fogzást. De nem félni kell, hanem erősíteni a pozitív anyai érzéseket, mert a legfontosabb valóban a kölcsönös érzelmi kapcsolat, és nem a tökéletes napirend és ellátási technika. Hir.ma (olvasói beküldés)
Hozzászólások