Senki sem akart elmenni a fogyatékos kislány születésnapi bulijára

Rengeteg vendég köszöntötte fel Mackenzie Morettert, akinek az anyukája az interneten kért segítséget, amikor senki sem akart elmenni a lánya zsúrjára.Moretter3Az egész osztályát meghívta Mackenzie Moretter a születésnapi zsúrjára, ám senki sem akart megjelenni a 10 éves, fogyatékos kislány zsúrján, emiatt úgy tűnt, hogy maximum Mackenzie szülei fogják felköszönteni az ünnepeltet.

A kislány anyukája, Jenny Moretter azonban ezt nem hagyta. Amikor az asszony látta, hogy a gyermeke osztályából senki sem jelzett vissza, úgy döntött, hogy a Facebookon kér segítséget, ahol megkérdezett néhány anyukát, hogy hajlandóak lennének-e boldog születésnapot kívánni a gyermekének, aki Sotos-szindrómával született.

Moretter2Ez a genetikai betegség azzal jár, hogy a beszéd később alakul ki az embernél, akinek így nehéz beilleszkednie a közösségbe, és a tanulással is komoly problémái adódnak. Mackenzie osztálytársai pedig csak látszólag kedvelik a kislányt, de barátkozni már nem akarnak vele, ezért sem mentek el a bulira.

Ennek ellenére Mackenzie nem ünnepelte egyedül a születésnapját, ugyanis az anyukája felhívása fotótűzként terjedt el a világhálón. Ennek eredményeként nemcsak köszöntést kapott a kislány, hanem egy hatalmas születésnapi zsúrt is, ugyanis többen felajánlották, hogy elmennek a rendezvényre.

MoretterEgy PR-szakember pedig kitalálta, hogy a minnesotai Shakopee egyik parkjába megszervezi a bulit, amihez külön eseményt is létrehozott a közösségi oldalon. A zsúrra végül 650 ember jelezett vissza, akiknek nagy része el is ment.

Moretter4A kislány születésnapjának a híre eljutott a polgármester fülébe is, aki mostantól április 18-át „Mackenzie Moretter Napnak” nyilvánította és erről hatósági bizonyítványt is küldött az ünnepeltnek, aki végül fantasztikus bulival ünnepelhette meg, hogy 10 éves lett.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Halottak napi jó tanácsok

Halottak napi jó tanácsok

Így könnyítheted meg a megemlékezést.

Ebből a tesztből kiderülhet, hogy mit keresel az életben

Ebből a tesztből kiderülhet, hogy mit keresel az életben

Mire lenne szükséged még az idén?

A kedvenc bögréd mesél a személyiségedről

A kedvenc bögréd mesél a személyiségedről

Mit árul el az, hogy milyen bögréből szeretsz inni?

Ezek a dolgok akadályozhatnak a jó alvásban

Ezek a dolgok akadályozhatnak a jó alvásban

Vidd ki a hálószobából a mentális terhet jelentő eszközöket!

Lábfej-teszt

Lábfej-teszt

Milyen ember lehetsz a lábujjaid formája alapján?

Októberi fejlődés

Októberi fejlődés

Miben kellene változnod a hónapban?

Októberi életmódtanácsok

Októberi életmódtanácsok

Így hozhatod ki a legtöbbet a hónapból!

Varázsital mutathatja meg, hogy milyen változásra van szükséged

Varázsital mutathatja meg, hogy milyen változásra van szükséged

Melyik üveget választod?

Az egész napos pörgés után segít lelassítani a schemeren

Az egész napos pörgés után segít lelassítani a schemeren

A hollandok egy több évszázados szokással lazítanak a nap végén.

Szeptemberi borúlátás

Szeptemberi borúlátás

Mi hozhat negativitást az életedbe?

http://ujhazak.com