Tippek, hogy a megfelelő barátok vegyenek körül

A következő útmutató segít, hogy mostantól tényleg olyan emberekkel vegyük körbe magunkat, akik megérdemlik a társaságunkat.friendGyakran sóhajtunk fel azzal, hogy legalább a barátainkat megválogathatjuk, ha a rokonainkat már nem, hiszen a családba beleszülettünk. Olykor azonban a baráti társaságunk sem tökéletes, mert olyan emberekkel tartjuk a kapcsolatot, akikkel jobb lenne, ha nem beszélnénk.

A következő útmutató most abban fog segíteni nekünk, hogy tényleg olyan emberekkel barátkozzunk össze, akikben biztos, hogy nem fogunk csalódni, és jól fogjuk érezni magunkat velük, még évekkel később is.

Tegyük magasabbra a mércét: Amennyiben fontosnak tartjuk, hogy a karrierünk és a párkapcsolatunk a következő szintre lépjen, akkor ne tegyünk másképpen a barátság témájába se. Elvégre az teljesen természetes, ha olyan emberekkel érezzük jól magunkat, akik hasonló etalon szerint mérik az életet.

Számunkra a haladás a legjobb dolog, ami történhet velünk, ám valószínűleg vannak, akik nem tudnak velünk lépést tartani. Előfordulhat például, hogy a gyerekkori legjobb barátunk már nem tud úgy örülni a sikereinknek, mint régen. Ennek oka nem az irigység, hanem az, hogy már nem érzi annak a jelentőségét, ami nekünk fontos.

Keressünk inkább olyan barátokat, akik nem fognak vissza minket, a többieket pedig csendben és békével engedjük az ő útjukra, ami már nem azonos a miénkkel.

friendsKeressük a közös értékeket: A változatosság gyönyörködtet, és üdítő többféle szemléletű emberrel barátkozni, hiszen ezáltal gazdagabbnak érezhetjük magunkat, ám az nem vezet jóra, ha valakivel túlságosan eltér az értékrendünk.

Ennek oka az, hogy a barátság mégiscsak egyfajta lelki-szellemi közösségből fakad. Ha ez hiányzik, akkor nem tudjuk megfelelően inspirálni és támogatni egymást.

Válasszunk olyanokat, akik erősítenek: Mindenkinek megvan a maga erőssége, gyengesége, és remélhetőleg a sajátjainkkal már tisztában vagyunk. Ez azért is fontos, mert rendkívül hasznos lehet a számunkra egy olyan barát, aki valami olyasmiben erős, amiben mi gyengék vagyunk.

Itt nem kell óriási dolgokra gondolnunk! Például, ha nehezünkre esik összeadni a bevásárlás összegét, akkor ne keressünk azonnal matematikus barátokat. Ha azonban képtelenek vagyunk rendet tartani, akkor mindig jól jön egy olyan barát, aki könnyedén rendet tud rakni, mert a tanácsaival, segítségével mi sem fogunk többé káoszban élni. Persze, a végleteket kerüljük, és ne egy tisztaságmániástól kérjünk tanácsokat!

Döntsön az érdeklődési körünk: Engedjük, hogy az érdeklődési körünknél fogva új emberek szivárogjanak be az életünkbe! A kirándulások, a sportlehetőségek és a különféle képzések remek lehetőségek arra, hogy zökkenőmentes beszédbe elegyedjünk másokkal.

Mivel egy közös témánk már van, ezért nem kell félnünk a kínos csendtől. Természetesen nem kell mindenhol örökre szóló barátokat keresni, de már az is egy jó dolog, ha van valaki, akivel az adott tematikán belül tudunk beszélgetni.

Ez a fajta könnyed tét nélküli kapcsolat minden kezdődő emberi kapcsolatnak jót tesz. Emellett rájöhetünk arra, hogy melyek azok a minták, amelyek alapján el tudjuk dönteni, hogy kinek a közelebbi társaságára vágyunk, és melyek azok a tulajdonságok, amik taszítanak.

friend2Győzzön a tudásszomj: Minden ember élete a tanulásról, a fejlődésről és az előrehaladásról szól. Minél nyitottabbak vagyunk a világra, annál kiegyensúlyozottabbak leszünk. Ennek az elvnek a birtokában, válasszunk olyan barátokat, akik nem állnak ellen a változásnak, és bármikor nyitottan fogadják az új információkat! Ők lesznek azok, akik végigkísérnek a saját utunkon.

Természetesen a tanulás nem csak az iskolában történik, hanem a valóéletben is. Ha kellően nagy a tudásszomja valakinek, akkor az az illető izgalmas beszélgetőpartner, tehát biztos, hogy világmegváltó beszélgetéseket folytathatunk egy ilyen baráttal. Azokkal pedig ne törődjünk, akik azt hiszik, hogy már mindent tudnak, hiszen ilyen ember nem létezik.

Azt adjuk, amit kapni szeretnénk: Végezetül egy nagyon fontos szempont. Biztos, hogy kiforrt képünk van arról, hogy mit várunk a barátainktól. Ha így van, akkor nincs más dolgunk, mint az, hogy mi is úgy viselkedjünk velük szemben, mert csak akkor kapjuk vissza azt, amit elvárunk. Előfordulhat, hogy nem pont ugyanattól kapjuk a legtöbbet, akivel a legbőkezűbbek voltunk, de az idő és az energia biztos, hogy visszatér hozzánk.

Természetesen ez a megállapítás nemcsak a barátságra érvényes, hanem minden emberi kapcsolatra, hiszen az élet egy tükör, amitől mindig azt kapjuk vissza, amit adtunk. Ha erről nem feledkezünk el, akkor megtanuljuk a kötelező leckéket, és biztos, hogy sokkal harmonikusabb lesz az életünk.

(Forrás: bien.hu)

Hozzászólások

A laptop és a barátság bánta az árpilisi tréfát

A laptop és a barátság bánta az árpilisi tréfát

Tíz bolondok napi tréfa, ami rosszul sült el.

Fontos dolgot árul el rólad, hogy hány kutyát látsz a képen

Fontos dolgot árul el rólad, hogy hány kutyát látsz a képen

Mire van most a legnagyobb szükséged?

Ezt teheted annak érdekében, hogy ne boruljon fel a belső ritmusod az óraátállítás miatt

Ezt teheted annak érdekében, hogy ne boruljon fel a belső ritmusod az óraátállítás miatt

Így vészeld át az óraátállítás negatív hatásait!

Lelki szükséglet-teszt

Lelki szükséglet-teszt

Válassz egy lapot, majd olvasd el, hogy most mire van szüksége a lelkednek!

Virág-teszt

Virág-teszt

Rólad mit árul el a képen először megpillantott virág?

Életbölcsességek, amik neked is segíthetnek

Életbölcsességek, amik neked is segíthetnek

Ismerd meg egy idős férfi életleckéit!

Nézz szembe a legnagyobb félelmeddel!

Nézz szembe a legnagyobb félelmeddel!

Ez a teszt segít felismerni azt, amitől a legjobban tartasz.

Ebből a tesztből kiderül, hogy mennyire állsz közel a természethez

Ebből a tesztből kiderül, hogy mennyire állsz közel a természethez

Ha választasz egy képet, akkor megkapod a neked szóló elemzést.

Ezt teheted a kávéfüggőség ellen

Ezt teheted a kávéfüggőség ellen

Így csökkentheted a napi adagodat!

Tévhitek a tetoválásról

Tévhitek a tetoválásról

Ezeket a dolgokat sokan rosszul tudják a tetoválásról.

http://ujhazak.com