Titokzatos módon eltűnt zsenik

Csak találgatni lehet, hogy miért rejtőzött el a nyilvánosság elől ez az öt géniusz.

Míg sokan hírnévre vágynak, imádják, ha rajong értük az egész világ, addig akadnak olyan tehetséges emberek is, akik nem kérnek a rivaldafényből, és csak arra vágynak, hogy hagyják őket nyugodtan élni, ezért elvonulnak a nyilvánosság elől.

Az alábbi öt géniusz is úgy döntött, hogy elrejtőzik a világ szeme elől, amivel nagy port kavart a saját idejében.Thomas Pynchon imádja a Simpsont: Az elismert szerző leghíresebb műve a Súlyszivárvány, amiért 1974-ben elnyerte az USA Nemzeti Könyvdíjat, Szépirodalom kategóriában. 1975-ben a Művészeti Akadémia William Dean Howells-éremmel akarta kitüntetni, de Thomas Pynchon levélben utasította vissza azt:

Nagy megtiszteltetés a Howells-érem, és tekintve, hogy arany, talán használ az infláció ellen. De nem akarom. Kérem, ne erőltessenek rám olyasmit, amit nem akarok!”

Habár a szerzőnek sikerült elrejtőzni a nyilvánosság elől, mégis különös módon háromszor is szerepelt a Simpsons családban, amivel kapcsolatban kiderült, hogy Homer Pynchon példaképe.David Thorne építész megváltoztatta a nevét és köddé vált: David Thorne építész 1954-ben készítette el Dave Brubeck dzsesszongorista és zeneszerző hatalmas házát, majd a hatvanas és nyolcvanas évek között megváltoztatta a nevét, hogy titokban dolgozhasson.

A nyolcvanas években Beverly Thorne álnéven munkálkodott Hawaii-n, majd 2006-ban elárulta, hogy mivel foglalkozott azokban az esztendőkben, amikor rejtélyesen eltűnt.William Sidis a Harvardon szerzett diplomát 16 éves kora előtt, majd elrejtőzött: Elképesztően tehetséges fiú volt az 1898-ben született William James Sidis, aki saját bevallása szerint, 2 évesen a New York Times-t olvasta, és már azelőtt hat nyelven beszélt, hogy 11 éves korában felvették a Harvardra.

Sidis mindenkit lenyűgözött a matematika tudásával, 16 évesen pedig cum laudét szerzett, ám a diplomáját soha nem használta. A grófiskola, a jogiskola és a professzor képzés után elrejtőzött, egyik munkahelyről váltott a másikra, városból városba ugrált, és próbált hétköznapi életet élni, mígnem 1944-ben, az apjához hasonlóan, agyvérzésben meghalt.Nick Gill séf úgy döntött, hogy eltűnik: Nick Gill 21 éves korában nyert Michelin-csillagot, ezzel pedig ő lett a legfiatalabb brit szakács, aki megkapta ezt az elismerést. Eleinte úgy tűnt, hogy Gill hírneve és szerencséje végig fogja kísérni egész életében, ám a kulináris zseniként emlegetett férfi 42 éves kora körül eltűnt.

Az elrejtőzése előtt Gill börtönbe került, amiért rátámadt a volt feleségére, a kapcsolata pedig megszakadt a két kisgyermekével. Emellett az a hír járta, hogy Gill alkoholista és drogfüggő lett.

Végül 1998-ban elmondta az öccsének, az író és kritikus, AA Gillnek, hogy el fog tűnni:

El fogok menni és eltűnök. Kérlek, ne keress!”JD Salinger híresen elhagyta New Yorkot, és soha többé nem tért vissza: A világhírű író 1953-ban döntött úgy, hogy elhagyja Manhattan-t, hogy egy 90 hektáros földön éljen, Cornishban, ahol hat és fél lábnyi kerítést húzott fel az ingatlanja köré. JD Salinger 91 éves koráig, vagyis a 2010-es haláláig, ott maradt.

Az író valószínűleg a legismertebb karaktere, a Zabhegyezőben szereplő Holden Caulfielden keresztül közölte a valódi érzéseit, gondolatait, amelyek szerint az emberektől távol akar élni, senkivel sem akar beszélgetni.

Salinger 1973-ban úgy döntött, hogy hajlandó megtörni a legendás csendjét azért, hogy interjút adjon a New York Times újságírójának. Az író ekkor árulta el, hogy miért nem adja ki az új történeteit:

„A kiadvány szörnyen megsértenék a magánéletemet. Szeretek írni. Szeretem írni. De kizárólag magamnak, a saját örömömre írok.”

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Áprilisi életmódtanácsok

Áprilisi életmódtanácsok

Hozd ki a legtöbbet a hónapból!

A tavaszi fáradtság nem valódi biológiai jelenség

A tavaszi fáradtság nem valódi biológiai jelenség

Svájci kutatók kiderítették, hogy több, jól azonosítható életmódbeli és környezeti tényező együttes hatása a szezonális kimerültség.

Kiderült, hogy miért nem tudunk koncentrálni egy rossz alvás után

Kiderült, hogy miért nem tudunk koncentrálni egy rossz alvás után

Egy friss kutatás kiderítette, hogy az agy védi magát az álmatlan éjszaka után.

A pokol vagy a mennyország jön el 2026 tavaszán?

A pokol vagy a mennyország jön el 2026 tavaszán?

Jó vagy rossz időszak lesz számodra az évszak?

Ez az oldalad kerülhet előtérbe 2026 tavaszán

Ez az oldalad kerülhet előtérbe 2026 tavaszán

Melyik arcodat mutatod a világ felé?

Így teheted boldogabbá az életedet márciusban!

Így teheted boldogabbá az életedet márciusban!

Válassz egy lapot az életmódtanácsért!

Dunning-Kruger-effektus

Dunning-Kruger-effektus

Mit jelent, hogyan ismerhető fel, miként kommunikáljunk azzal, akire jellemző a jelenség?

Ezek a személyiségjegyek jellemzőek rád, ha automatikusan lehalkítod a hangod telefonálás közben

Ezek a személyiségjegyek jellemzőek rád, ha automatikusan lehalkítod a hangod telefonálás közben

Hét dolgot árul el rólad, ha nem harsog tőled a környék, amikor telefonálsz.

Ezt kellene megtanulnod márciusban!

Ezt kellene megtanulnod márciusban!

Mi a havi életleckéd?

9 dolgot árul el rólad, ha felálláskor visszatolod a széket az asztalhoz

9 dolgot árul el rólad, ha felálláskor visszatolod a széket az asztalhoz

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az apró gesztus.

http://ujhazak.com