Túlélőkurzus keretében tanítják hogyan éljünk pénz nélkül

421642_487416571277510_1754235364_nA Lengyelországban található St. Brother Albert Hajléktalanszálló súlyos anyagi gondokkal küzd. Adománygyűjtést szerveztek az épület felújítására, amelynek keretében az intézmény városi túlélési tanfolyamot indított.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kurzus során a résztvevők azt tanulhatják meg, hogy hogyan élhetnek pénz nélkül a betondzsungelben.

Az egyik óra például arról szól, hogy remekül lehet egy kis kajapénzt összeszedni azzal, hogy segítünk a boltokból kijövő embereknek bepakolni a bevásárlást az autójukba. St Brother Albert városkában, csakúgy, mint nálunk, a bevásárlókocsik pénzérmével működnek, s a kurzus azt javaslata szerint, ha hajléktalanok segédkeznek a pakolásban, jutalmul visszavihetik a kocsit, így a letéti díj is az ő markukat üti  - ez a technika nálunk is jól beváltan működik.

A kurzus által javasolt másik stratégia - nem meglepő módon - a takarékosság: az élelmiszert az olcsó kategóriás alsó polcokról válasszunk s kerüljük a bárokat illetve éttermeket. Esős éjszakákon, amikor a kartondobozok nem nyújtanak menedéket, remekül ki lehet használni az éjszakai buszokat, ezek ugyanis egyrészt  fűtöttek, másrészt hajnali négy óráig közlekednek szerte a városban.

Az állam által szervezett ingyen ételosztást is érdemes kihasználni, ám diákokat arra is figyelmeztetik, hogy amennyiben ezzel a lehetőséggel kívánnak élni, tartsák magukat távol az italozástól. A vallási és egyéb jótékonysági szervezetek programjain ugyanis csak azok vehetnek részt, akiknek nincs alkoholproblémájuk.

A kurzus oktatói szintén hajléktalanok, akik tapasztalati úton sajátították el ezeket a túlélési technikákat. Ezek az emberek saját bevallásuk szerint a boldogság egy egészen másfajta koncepciója szerint élnek, amelyet sok esetben mások jóindulata határoz meg.

Forrás: www.bigthink.com

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Májusi életmódtanács

Májusi életmódtanács

Ezt kellene megtanulnod a hónapban.

Májusi nyugalom

Májusi nyugalom

Erre lehet szükségedhez a lelki békéhez.

Ezt a tanácsot kellene megfogadnod májusra!

Ezt a tanácsot kellene megfogadnod májusra!

Hogy hozhatod ki a legtöbbet a hónapból?

Ezt árulja el rólad, ha hazaérve azonnal kipakolod a bőröndöd

Ezt árulja el rólad, ha hazaérve azonnal kipakolod a bőröndöd

A pszichológia szerint nem csak rendszeretetre utal ez a szokás.

Erre lehet szükséged a problémád megoldásához

Erre lehet szükséged a problémád megoldásához

Egy kártya alapján kaphatsz tanácsot.

A személyiségről feketén-fehéren

A személyiségről feketén-fehéren

Ez a teszt kertelés nélkül adhat képet a személyiségről.

Tévhitek az öregedésről

Tévhitek az öregedésről

Ezeket a dolgokat sokan rosszul tudják.

Cseresznyefa-teszt

Cseresznyefa-teszt

Rólad mit árul el a rózsaszín lombkorona?

Így reagálhatsz a kihívásokra

Így reagálhatsz a kihívásokra

A születésed hava alapján kiderül, hogy hogyan állsz hozzá a nehézségekhez.

Olasz életmódiskola

Olasz életmódiskola

Ismerd meg az olaszok életszemléletét!

http://ujhazak.com