Utánzásból káromkodnak a gyerekek

Nem büntetéssel kell sújtani a csemetéket, ha a szülő csúnya beszéden kapja őket.
Mindenkivel előfordul, hogy néha kicsúszik a száján egy-egy káromkodás, de az már a felnőtteknél is az egyik legrosszabb szokás, ha már töltelékszóként használják a különböző csúnya szavakat, hát ha még kisgyerek kezd el kocsis módjára beszélni!

A szülők hajlamosak a szívükhöz kapni, amikor tündéri csemetéjük, vigyorogva elejt egy csúnya szót. Ilyenkor nem kell megijedni, mert a kicsinek még fogalma sincs arról, hogy egyáltalán mit jelent, amit kiejtett a száján. Ők csak ismételgetik azt, amit az utcán, vagy az óvodában hallottak.

Ha már elhagyta az óvodát a gyermek, és az iskolában szokik rá a trágár beszédre, akkor annak több oka is lehet. Sokszor csak azért káromkodnak, mert túl sok stressz éri őket, vagy egy feszült időszakon mennek át.

Az iskolások már sokkal tudatosabbak, mint az ovisok, ezért a káromkodást arra is használják, hogy ezzel teszteljék a szüleik tűréshatárát, vagy hívják fel magukra a figyelmüket. Nem ritka az ezzel párosuló erőfitogtatás sem.

Az is előfordulhat, hogy a gyerek otthon rendszeresen a trágár beszédet hallja a rokonaitól, amikor feszültek, ezért hamar eltanulja tőlük, hogy a feszültséget csak egy-egy nyomdafestéket nem tűrő szóval fűszerezett kommentárral tudják levezetni.

Ebből is látszik, hogy igazából a gyerekek nem maguktól találják ki, hogy káromkodni akarnak, hanem azt eltanulják az iskolában, utcán, a tömegközlekedésen, vagy éppen otthon, ezért is nincs jó recept arra, hogy hogyan lehetne megóvni őket a trágár beszédtől.

Ha a szülő észre veszi, hogy ő maga a probléma forrása, mert a gyereke előtt szidalmaz csúnya szavakkal akár egy politikust, vagy a csemetét magát jellemzi egy-egy káromkodással, akkor el kell döntenie, hogy együtt szoknak le erről a rossz szokásról.

Ezt tehetik úgy, hogy egy perselyt kineveznek arra, hogy ha egyikük száján kicsúszik egy káromkodás, az bedobja a meghatározott összeget a perselybe. Persze ez ne legyen nagy összeg.
Kitalálhatnak együtt is helyettesítő kifejezéseket a káromkodásra, mint például „a manóba!”, ami nem illetlen, mégis segít levezetni a feszültséget.

A szülőnek tehát komoly szerepe van abban, hogy megtanítsa a gyerekét arra, hogy a káromkodás nem vezet sehova. Bár komoly büntetéssel kár ezért sújtani a gyermeket, mert nem fogja érteni, hogy miért kapja, annyiban hagyni mégsem szabad a dolgot.

Ha a gyerek még 2-3 éves, akkor lehet csak legyinteni a trágárságra, de óvodás és iskolás csemeték esetében már rájuk kell szólni, és fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a káromkodás miatt a felnőtteknek negatív véleménye lesz róluk.

A csúnya beszéd esetében, még mielőtt a szülő szankciónál, jobban nézzen utána, hogy mi áll a háttérben, amiért a gyerek ilyen szavakhoz folyamodott. Lehet, hogy kiderül, hogy az tehetetlenségérzetből vagy dühből fakad.

Ha rájön a szülő, hogy milyen érzés miatt trágárkodott a gyermek, akkor is rá kell szólni, hogy helytelen ez a viselkedés, és meg kell mutatni, hogy mi lenne a helyes, emellett azzal is foglalkozzon, hogy milyen érzések foglalkoztatják a gyereket.

Minden esetben fontos, hogy a szülők ne söpörjék a szőnyeg alá, ha káromkodáson kapják a csemetéjüket, mert az örökre berögzülhet a gyerekbe, akiből később olyan felnőtt válhat, aki úgy fogja használni a trágárságot, mintha az anyanyelve része lenne.

(Forrás: Life)