Videó a részeg mókusról - 100 ezer forintos kárt csinált

Vandál tört be a Nagy-Britanniai kocsmába, 100 ezer forintos kárt hagyott maga után - a mókus, aki éhes volt! 

hqdefault

Evesham egyik jó hangulatú kocsmájában minden este jól szórakoznak az emberek. Nem igazán szokott balhé lenni, jól megférnek az emberek egymás mellett. Egyik este mégis történt valami, ami a település történelmében eddig nem fordult elő. Váratlanul tört be az ámokfutó, aki pillanatok alatt nagy károkat okozott a tulajnak.

Miután megnyitotta a sörcsapot magának, közvetlenül abból ivott. A kassza tartalmát szét szórta. A pulton, asztalokon lévő poharakat pedig ripityára törte, miután bódulatba esett az elfogyasztott alkoholtól. Ezt művelte a mókus, aki feltehetőleg éhes volt és némi nasi után szeretett volna nézni. Bár közel 100 forintnyi kárt okozott a tulajnak a rágcsáló, minden szakadt a röhögéstől, ahogyan nézték, hogy a becsiccsentett mókus az egyensúlyától elbúcsúzik és képtelen szinte egy lépést is megtenni dülöngélés nélkül.

Íme a videó: 



 

(forrás: youtube)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Novemberi hibák

Novemberi hibák

Ezt ne kövesd el a hónapban?

Apróságok jelzik, hogy több egyedüllétre lenne szükséged

Apróságok jelzik, hogy több egyedüllétre lenne szükséged

Hét jel, ami arra utal, hogy nincs szükséged társaságra.

Nem nagy napokon, hanem unalmas szerdákon dől el az életünk

Nem nagy napokon, hanem unalmas szerdákon dől el az életünk

A pszichológusok szerint nem a nagy fogadalmak, hanem apró döntések formálják az életünket.

Halottak napi jó tanácsok

Halottak napi jó tanácsok

Így könnyítheted meg a megemlékezést.

Ebből a tesztből kiderülhet, hogy mit keresel az életben

Ebből a tesztből kiderülhet, hogy mit keresel az életben

Mire lenne szükséged még az idén?

A kedvenc bögréd mesél a személyiségedről

A kedvenc bögréd mesél a személyiségedről

Mit árul el az, hogy milyen bögréből szeretsz inni?

Ezek a dolgok akadályozhatnak a jó alvásban

Ezek a dolgok akadályozhatnak a jó alvásban

Vidd ki a hálószobából a mentális terhet jelentő eszközöket!

Lábfej-teszt

Lábfej-teszt

Milyen ember lehetsz a lábujjaid formája alapján?

Októberi fejlődés

Októberi fejlődés

Miben kellene változnod a hónapban?

Októberi életmódtanácsok

Októberi életmódtanácsok

Így hozhatod ki a legtöbbet a hónapból!

http://ujhazak.com