Az elektromos autók ténylegesen környezetkímélők

Az elektromos autók minden ellenkező híreszteléssel szemben valóban környezetkímélők - állapítja meg a WirtschaftsWoche Online (wiwo.de) hírportál egy szakértői elemzés megállapításaira hivatkozva.

A környezetvédelmi hatástanulmányok végzésére szakosodott amerikai Automotive Science Group (ASG) vizsgálatának eredménye cáfolja azt a sokak, még a Greenpeace környezetvédő szervezet által is osztott véleményt, miszerint az elektromos járművek valójában semmivel sem terhelik meg kevésbé a környezetet, mint az üzemanyag-takarékos modern benzinmotoros járművek. Egyrészt azért, mert az üzemelésükhöz szükséges áramot nem feltétlenül "tiszta" módon állítják elő, másrészt legyártásuk maga sem éppen környezetbarát folyamat.

Elektromos autóra nem kell regadó

Az ASG 45 paraméter figyelembe vételével értékeli az Egyesült Államokban értékesített gépjárműveket a környezetvédelem, a társadalmi felelősségvállalás és a költséghatékonyság szempontból. Az Automotive Performance Index (API) értékelése a modell teljes élettartamát figyelembe veszi, tehát éppen úgy kiterjed a járművek előállítására, mint üzemeltetésére és újrahasznosítására. A 2014-es API-rangsor a kisebb járműkategóriákban egyértelműen a tisztán elektromos, illetve a hibrid autók előnyeit domborítja ki.
A kompakt (amerikai) kategóriában az összesített értékelés győztese a Ford Focus Electric lett, ami egyúttal a környezetvédelem és a társadalmi felelősségvállalás terén is a legjobbnak bizonyult. A kategóriában az összesített értékelésben a Ford Focus Electric modellt a Chevrolet Volt, a Toyota Prius c, a Honda Insight és a Nissan Versa Sedan követi.

A középméretű járműkategória összesített győztese a 2014-es rangsorban a mostanra már 100 ezer példányban értékesített Nissan Leaf lett. A rangsorban utána a Ford C-Max Energi és a C-Max Hybrid, a Toyota Prius Plug-in és a Prius Hybrid, valamint a Honda Accord Plug-in követi. A kategória környezetvédelmi és társadalmi felelősségvállalási szempontok szerinti győztese szintén a Nissan Leaf lett. A "normál méretű" személyautó kategóriában az összesített értékelésben már nem elektromos vagy hibrid autó került az élre, hanem a Hyundai Sonata. Sorrendben utána a Chevrolet Impala, a Tesla Model S, a Ford Taurus, valamint a BMW 328 Gran Turismo követi. Környezetvédelmi szempontból a kategória győztese a Tesla Model S lett.
forrás.mti

Hozzászólások

A napelem élettartama - Eláruljuk!

A napelem élettartama - Eláruljuk!

A napelem az egyik legelérhetőbb megoldás ha fenntarthatóbbá és zöldebbé szeretné tenni otthonát vagy vállalkozását. Azt bizonyára már tudja, hogy egy napelemes rendszer kiépítése hosszú távú befektetés, ezért érdemes jó minőségű eszközökből összeállítani azt, amelynek előnyeit sokáig élvezheti. Alá

Könnyűszerkezetes házépítés

Könnyűszerkezetes házépítés

Napjaikban egyre több készházat építenek, melyek mind könnyűszerkezetes házak. A könnyűszerkezetes házak hőszigetelése a legmodernebb téglaházak szigetelésénél  2-3-szor jobb, a 10-15 éve épített tég...

Példa lett a világnak az óriási magyar naperőmű Visontán

Példa lett a világnak az óriási magyar naperőmű Visontán

A mátrai naperőmű tiszta energia felhasználása is bekerült a példák közé.

Nulla forintos rezsiköltséggel működő családi ház

Nulla forintos rezsiköltséggel működő családi ház

Villany- és fűtésköltség nélkül üzemelő ház 30 millió forintért

A piramis „kandalló” hangulatossá teheti a meghitt téli estéket

A piramis „kandalló” hangulatossá teheti a meghitt téli estéket

Ha szereted az otthonod melegét és a kandallót, de egyben ezt az egészet kicsit modernebbé szeretnéd tenni, akkor próbáld ki a piramis alakú „kandallót”, vagy, ha tetszik „kályhát”. Ha eddig rusztiku...

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A befektetők belehabarodtak a megújuló energiákba, amelyek hamarosan olcsóbban is lesznek , mint a környezetszennyező szén és olaj. A Bloomberg gazdasági lap számolt be arról, hogy 2015-ben a megúj...

2017-ben már önvezető TESLA autókat lehet kapni

2017-ben már önvezető TESLA autókat lehet kapni

Elon Musk, a Tesla Motors alapítójától (vezérigazgatójától) retteg az autóipar, hiszen a cégében nincs bürokrácia, amit kitalálnak pár hét alatt meg is valósítják. Az összes autógyártó retteg a TESLA...

4 új atomerőmű épül! Pedig azt hittük, hogy csak Paks2 lesz a közelünkben

4 új atomerőmű épül! Pedig azt hittük, hogy csak Paks2 lesz a közelünkben

Nem csak Orbán Viktor imádja az atomenergiát és utálja a zöld megújuló energiát. A Cseh miniszterelnökkel kezet foghatnak, hiszen a Csehek nem egy, hanem 4 atomerőművet építenek a csöpp kis országukb...

NAPENERGIÁVAL 0 FT-RA LEHET CSÖKKENTENI AZ ÁRAMSZÁMLÁT! (x)

NAPENERGIÁVAL 0 FT-RA LEHET CSÖKKENTENI AZ ÁRAMSZÁMLÁT! (x)

Ehhez csupán egy jól megtervezett napelemes rendszerre van szükség, amellyel bárki biztosíthatja otthona teljes villamosenergia-igényét. Bízza otthona energetikai korszerűsítését szakértőkre. Bemutatk...

Tesla új fejlesztését ajándékba adja az egyik magyar családi ház építő cég

Tesla új fejlesztését ajándékba adja az egyik magyar családi ház építő cég

A Tesla Motors vitathatatlanul napjaink egyik leginnovatívabb fejlesztő cége. Elektromos autóik messze kiemelkednek az autógyártók járművei közül. A Tesla vezetése most úgy döntött, hogy kilép a gépj...

http://ujhazak.com