A pesti árvíznek köszönhetően kerültek elő a margitszigeti kolostor romjai

Ismerd meg a ma is ámulatba ejtő maradványok történetét és a hozzá kapcsolódó Gárdonyi Géza legendát!Budapest egyik közkedvelt helye a Margitsziget, ahol családok, szerelmesek, baráti társaságok, sportolók, szórakozni vágyók, természetjárók gyűlnek össze, de rajtuk kívül azok is felfedezhetik a maguk a maguk csodáját, akik a történelemért és az építészetért rajonganak, ugyanis a margitszigeti kolostor romjai akár egy órára is rabul ejtheti az embert.

Az egykori domonkos kolostor IV Béla királyunk utolsó lakhelye, a templom pedig a sírhelye volt, de nem csak őt temették el itt, hanem a fiát, V. Istvánt és a lányát, Szent Margitot is. Napjainkban szinte képtelenség úgy elmenni a romok mellett, hogy ne érintsük meg a köveket, ne időzzünk el a látványban.

A mai mesterségesen létrehozott Margitszigetről tudni kell, hogy eredetileg három szigetből állt, a XI-XII. században pedig az Árpád-házi uralkodók vadászterületeként szolgált. A középkori források szerint itt rendezték be Imre király rezidenciáját 1196 és 1204 között.

Az 1200-as években még több épülettel gazdagodott a sziget, ahol a legnagyobb területet a Margit-romok néven ismert épületegyüttes, tehát a korábbi domonkosrendi templom és zárda romjai foglalták el.

A templomot és a zárdát IV. Béla építette a lánya, Margit számára az 1250-es években. Margit néhány évvel később fogadalmat tett, majd egészen addig élt itt, amíg be nem következett a korai halála, ami után a szigeten temették el.

A következő évszázadokban kolostorként működött az épület, aminek jelentősége akkor nőtt meg csak igazán, amikor Margitot szentté avatták. Mivel a királylánnyal kapcsolatban már az életében megjelentek a csodás eseményekről szóló tudósítások, ezért Margit életéről, sírjáról és az apácakolostorról sok részletet megőriztek az 1276-ban kezdődő vizsgálatról és annak jegyzőkönyveiről.

A Margit-legendát ezek a feljegyzések keltették életre. A történetnek több latin nyelvű változata készült, míg a magyar fordítást a kolostor egyik lakója, Ráskai Lea készítette, aki több kódexet is leírt az 1510-es években.

Az apácák kénytelenek voltak elmenekülni a szigetről, amikor a törökök betörtek Magyarországra, emiatt a zárda elnéptelenedett. Buda elfoglalása után a törökök feldúlták a szigetet, aminek épületeit katonai célokra használták, ezért azok teljesen tönkrementek.

Amikor a XVII. században sikerült Budát visszafoglalni, akkor az épületek már romokban hevertek, majd az emberek egyszerűen elfeledkeztek róluk, valószínűleg a növényzet is benőtte, végül betemette a föld.A margitszigeti kolostorról 1838-ban lehetett ismét hallani, ugyanis a borzalmas pesti árvíz hatalmas pusztítást végzett a szigeten, amit a víz több, mint 2 méter magasan árasztott el. Az ár elvonulása után 1 méteres iszapréteg borította a szigetet, ahol ennek köszönhetően kerültek elő a romok.

A hullámverés miatt láthatóvá váltak a régi falmaradványok, a víz nyomán pedig kirajzolódott a templom alaprajza. Az árvíz után, 1838-ban feltárták a margitszigeti kolostortemplom hajóját, majd az ásatás során a régészek megismerték a kolostor XVI. századi állapotát.

Az újabb leletetek (korona, gyűrű, gyöngyök, pénz, aranyfoszlányok) akkor kerültek elő, amikor Toszt Károly nádori főkertész az ásatás után rendbe akarta hozni a töltéseket azzal a földdel, amit a szentély feletti föld megmozgatásával akart biztosítani.

A dokumentáció nélküli, mindenfajta szakmaiságot mellőző feltárás első leírása, Luczenbacher János Margitsziget-írása, néhány esztendővel később, 1847-ben keletkezett. Ezt követően Kubinyi Ferenc Margitsziget műemlékeivel foglalkozó tanulmánya jelent meg 1861-ben.

Valószínűleg Kubinyi Ferenc volt az, aki elsőként végzett pontos felméréseket a domonkos romokban, majd leírta mindazt, amit sikerült megtudnia. A tanulmányból kiderült, hogy 1861-ben a fő- és melléképület alapjait omladék fedte, a falak magassága minimum 3-4 láb lehetett, de egyes helyeket a 3-4 ölt is elérte.

A templom alapjait letisztították, belülről kiásták, így ismét láthatóvá váltak a sarkaikból kiemelkedő faragott kőoszlopok. Kubinyi szerint a szentély alapfalai eredetileg néhány lábbal magasabbak lehettek, de azokat Toszt elhordatta.

A munkálatok során felfedezett sírok csontvázait Toszt közös sírba temettette, a sírmellékletek egy része azonban elveszett, miközben kézről kézre járt, ám a korona például a mai napig megtekinthető a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében. Meglepő módon még azok a tárgyak sem voltak biztonságban, amelyeket nehezebb volt mozgatni.

Ahogy telt az idő, úgy végeztek egyre több feltárási munkálatokat a Margit-romoknál, így például 1914-ben, 1923-ban, 1937-ben, és 1958-tól is.Gárdonyi Géza és a Margit-romok legendája: A történet szerint Gárdonyi Géza a fiával érkezett a Margitszigetre, amikor az 1914-es ásatást végezték a Margit-romoknál. Az író azt mesélte a fiának, hogy apácaként ott élt egy királylány, majd magyarázni kezdte, hogy mi és hol lehetett:

– Itt volt a konyha, amott a betegház, emitt a négyszögletes udvart körülfutó árkádos folyosó, ahol pedig most állunk, ott a kút, amiből vizet vittek a konyhába.

A romok feltárásán dolgozó egyik ember itt belevágott Gárdonyi szavába, hogy kijavítsa:

– Nincs ott semmiféle kút, kérem, és soha nem is volt.

– Volt ott, ám maguk nem ott keresik, ahol kellene!

A vitába a feltárást vezető Lux Kálmán is beleszólt, miután az egyik embere értesítette, hogy van ott egy úr, aki azt állítja, hogy azon a helyen, ahol áll, volt egy kút. Lux Kálmán közölte Gárdonyival, hogy egy kút nem tűnik csak úgy el, tehát most is ott kellene lennie, ha valaha létezett volna.

Az Egri csillagok írója nem adta fel, hanem elmagyarázta, hogy miért hisz a kút létezésében:

– A sziget forrása messze van, a Duna vize alkalmatlan. S egyébként is, ki győzött volna olyan sok vizet összehordani egy klastromnyi apácának?

Lux megkérte Gárdonyit, hogy mutassa meg, hogy szerinte pontosan hol lehet a kút, mire az író körbenézett, majd az egykori konyhaajtó feltételezett bejáratától tett 8 lépést az udvar irányába, végül az ujjával a lába elé bökve közölte, hogy ott kell lennie, majd el is magyarázta, hogy miből gondolja ezt.

– Máshol nem lehetett, mert abban az esetben, ha képzeletben összekötjük a betegház ajtaját a konyhaajtóval, akkor máris megtaláltuk az apácák sétaútját, aminek folytatása mellett virágágyak voltak, itt, ahol állok, pedig a kút.

Lux elfogadta Gárdonyi érvelését, és ásatni kezdett a megadott helyen, miközben az író és fia elköszönt. Állítólag két nappal később Gárdonyi levelet kapott, amiben Lux ezt írta:

„A betömött kút kőkarikáit három méter mélységben megtaláltuk. Az ön következtetése helyes volt.”

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)