Adaptív újrafelhasználás, mint a fenntartható városfejlesztés és-regeneráció stratégiája
Új ötletek, régi épületek. Jane Jacobs, “A nagy amerikai városok halála és élete” című könyvében a meglévő épületállomány újrafelhasználása mellett érvel, hogy elősegítse a pozitív változásokat és a változatos városi környezetet. 
Az új tevékenységek beépítése a meglévő keretbe egyre inkább a kortárs építészet meghatározó aspektusává válik, mivel az új építés fenntartható alternatíváinak igénye napról-napra sürgetőbb. Városi szempontból az adaptív újrafelhasználás nagyon értékes stratégia a posztindusztriális városok újjáélesztéséhez és a városi terjeszkedés mérsékléséhez, vagy éppen a zsugorodó városok újra-definiálásához. A közelmúlt történelmében elfogadhatóvá vált az építészeti ráfordíthatóság gondolata, ami egygenerációs szerkezetek beözönléséhez vezetett. Mivel a fejlett világban az épületek átlagos élettartama 70 évre csökkent, sőt olyan helyeken, mint Japán, ez az átlag csupán 30 év, eredendő elvárás az elavulás, amelyet környezetvédelmi okokból meg kell kérdőjelezni. 
Mivel a becslések szerint 2050-re több mint 2,5 milliárd ember él majd városi területeken az éghajlati aggályok és az erőforrások kihasználásának fenntarthatatlan szintje miatt, a városoknak olyan stratégiákat kell találniuk, amivel a legtöbbet hozhatják ki a már meglévő infrastruktúrából és épületállományból. Az utóbbi években az adaptív újrafelhasználás bevett gyakorlattá vált, és olyan elismert építészeti cégek, mint az MVRDV, a Herzog és a De Meuron, vagy a Heatherwck Studio különböző projekteken keresztül támogatják a stratégiát. Kattints ide a folytatásért!
Hozzászólások