• 9 ℃ / 9 ℃

Budapest legrondább épületei

A gyönyörű fővárosunk szépségfoltjai. Egyetértesz a listával?
A turisták nem győzik fényképezni Budapest szebbnél is szebb épületeit, ám akadnak olyan házak, amelyek annyira giccsesek, otrombák, hogy szabályosan bántja az ember szemét. A következő tíz budapesti épületet kifejezetten rondának találták az internetezők.bazilikaIrodaház a bazilika mellett: Nem nevezhető szemet gyönyörködtető látványnak a Szent István téren magasodó irodaház, főleg úgy nem, hogy mellette található a csodálatos Bazilika. A kontraszt miatt nem meglepő, hogy sokan lebontatnák a rusnya irodaházat.bmeA BME V2-es épülete: Amikor lehajtunk a Petőfi hídról a budai oldalon, akkor el sem lehet téveszteni a BME „legotrombább” épületét, amelynek rondaságán továbbront az óriási reklámfelirat. Az ember nem is gondolná, hogy ez az épület ugyanahhoz az egyetemhez tartózik, amely a Duna-parton áll.

Az egyetem bővítését akkor határozták el, amikor 1967-ben az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemet beolvasztották a BME-be.
Az 1980-as évek elejéig 11 tanulmányi épületet húztak fel, 1994 végén pedig elkezdték az új egyetemi campus kiépítését. Ennek a folyamatnak köszönhető, hogy a BME V2 üresen várja, hogy mi lesz vele, hiszen a tanszékek átköltöztek az Infoparkban található Q épületbe.soteSOTE elméleti tömb: 89 méteres magasságával tör az ég felé a Nagyvárad téri épület, ami 22 emeletével Magyarország legmagasabb, nem ipari célú épülete. Anno azért húzták fel, mert súlyos helyhiány volt a Semmelweis Egyetemen. Az 1962-ben kiírt tervpályázaton Gerlóczy Gedeon, Südi Ernővel és Wagner Lászlóval együtt nyerte meg az első díjat.
A tömböt végül Wagner tervei alapján építették meg.A Munkáspárt volt székháza: A Munkáspárt egykori, Baross utcában található székháza is felkerült a listára, mint hírhedten csúnya épület. A szocialista stílusú épületből 2015 májusában költözött ki a Magyar Munkáspárt.nyugatiNyugati téri felüljáró: Inkább építmény, mint épület, ám annyira bántja az internetezők szemét, hogy felkerült a listára. A felüljárót Wellner Péter, a Hídépítő Vállalat (ma Hídépítő Zrt.) munkatársa tervezte, ami alapján 1980-ban építette meg a cég.

Érdekesség, hogy a felüljárót nem a zordsága tette népszerűvé, hanem a megépülésének körülményei, ugyanis az elkészülése után kiderült, hogy a legmagasabb ponton szétnyílt a két félhíd. A munkások kénytelenek voltak lebontani két-két emeletet, hogy újraépítsék, de most már úgy, hogy a híd összeérjen.tárkiTÁRKI székház: A Budaörsi út mentén található a TÁRKI székház, ami a keskeny ablakai, barnás szürke színe miatt néz ki úgy, mintha legalább 1000 éve nem mosták volna le róla a kipufogók mocskát.örsvezérA volt BKV-székház az Örs vezér téren: A metrókijárat mellett található a rusnya épület, amit a BKV Igazgatósága és jó pár részlege foglalt el 2006-ig. Napjainkban bérbeadó irodák várják azokat a cégeket, amelyek szeretnének egy nem túl impozáns látványt nyújtó épületben dolgozni.vagyonkezelőFővárosi Vagyonkezelő központ: Régen Nagy Ronda Sárga Háznak csúfolták azt a megállót, ahol le kellett szállni a 4-6-os villamosról, ha Corvin mozihoz mentünk. A Fővárosi Vagyonkezelő központot a Ferenc körút és az Üllői út kereszteződésében találhatjuk meg. Az érdekessége, hogy a felújítás után sem lett szebb.gyorskocsiGyorskocsi - Batthyány utca sarok: Budapesten a Gyorskocsi utca önmagában se egy közkedvelt hely, ám az 5-7. szám alatt található épület kirívóan ronda. Az internetezők szerint úgy néz ki, mintha a Gyűrűk Urából ismert orkok építették volna a komor, szürke épületet, aminek a rácsos ablakaiból arra következtethetnénk, hogy valójában börtön. Az épületet 1986-ban húzták fel, majd az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár működött benne, most pedig elméletileg üres.lehelcsarnokLehel Csarnok: Egy épület néha nem azért ronda, mert zord, komor, szürke, elhanyagolt a külseje, hanem azért, mert túl csicsás. Ebbe a kategóriába tartózik a Lehel téri piros-sárga hajóra emlékeztető épület.

A XIII. kerületben lebontott Lehel téri piac helyére 2002-ben építették fel a vásárcsarnokot, amihez ifj. Rajk László terveit használták fel. A modern épület miatt komoly vita robbant ki a helyiek és az építészek között. A sajtó is öntött egy kis olajat a tűzre, mivel Kofahajóként kezdte becézni a Lehel Csarnokot.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Kétszintes ház Lengyelországban

Kétszintes ház Lengyelországban

Ebben a Lengyelországban megépült családi házban az alsó szinten található a nappali, a felső szinten pedig a hálószobák.

Klasszikus mégis kortárs stílusú otthon az Egyesült Államokban

Klasszikus mégis kortárs stílusú otthon az Egyesült Államokban

A New York-i Union Vale-ban nemrég fejezték be a kicsit gótikus stílusra emlékeztető, mégis kortárs házat.

Kreatív kávézó Kínában

Kreatív kávézó Kínában

A Kínában, Nanjingben megnyitó kávézó a kreatív szakembereknek és egyetemi hallgatóknak kíván találkozási pontot nyújtani.

Minszk-i családi ház ipari stílusban

Minszk-i családi ház ipari stílusban

A Minszkben elkészült családi ház, olyan kellemes és kényelmes belső enteriőrt jelenít meg, amit érdemes megnézni.

Matt Damon új otthona

Matt Damon új otthona

Matt Damon Brooklyn egyik legdrágább lakását vásárolhatta meg 16,6 millió dollárért.

Brooklyn-i óvoda fejlesztés

Brooklyn-i óvoda fejlesztés

Ebben az Egyesült Államokban található óvodában jelentős fejlesztést szerettek volna megvalósítani.

26,5 m2 lakás elrendezése Göteborgban

26,5 m2 lakás elrendezése Göteborgban

Ez a lakás mindössze egy szobával rendelkezik, de minden funkciót megpróbáltak benne elhelyezni.

Sátorszerű nyaraló Svédországban

Sátorszerű nyaraló Svédországban

Svédországban, Stockholm külterületén található ez a nyaraló, amely a tulajdonos kérésére a családi összejövetelek megtartására terveztek.

A világ leggyönyörűbb palotái

A világ leggyönyörűbb palotái

Mindenképpen írd fel a bakancslistádra ennek a kilenc látványosságnak a megtekintését!

Minimalista lakás Berlinben

Minimalista lakás Berlinben

Ez a berlini otthon tökéletes lehet nyári estéken a tetőn található pezsgőfürdővel.

http://ujhazak.com