ÉVOSZ: a nehéz piaci körülmények fényében jó eredménynek minősíthető az újlakás-építések tavalyi növekedése

A használatba vett új lakások számának növekedése a vidékre jellemző, e mögött ott van a falusi CSOK kedvező hatása és a 2020-2021-ben, az építések indulásakor meglévő kedvezőbb hitel-kamat környezet - így kommentálta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) a tavalyi lakásépítésekről és kiadott építési engedélyekről szerdán megjelent legfrissebb adatokat.A korábbi évekhez mérve a 2022-ben kiadott építési engedélyek száma és a megvalósuló lakásszám közötti különbség jelentős növekedése arra mutat, hogy engedélyek birtokában sem indulnak el a kivitelezési munkák. A megrendelők előkészítenek, de egyre többen kivárnak - jegyezte meg a szakszövetség.
    

Koji László, az ÉVOSZ elnöke szerint Magyarországon is jelentkezik az Európában tapasztalható "lakhatási krízis". Ennek "magyaros változata", a lakásvagyon műszaki állagának gyors romlása, öregedése, ahol a tulajdonos nem költ megfelelően a lakásfelújításra, a lakhatás minőségére - tette hozzá, megjegyezve, hogy a drasztikus áremelkedések következtében ez még inkább így alakul.
    

A lakosság lakáscélú megtakarítása nem elegendő a feladatok finanszírozásához, mindenképp hitelekre van szüksége.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kétszámjegyű kamatok mellett a lakosság azonban nem vesz fel lakáscélú hitelt, kivárás tapasztalható - állapította meg az elnök. A múlt év második felétől az új építésekkel szemben a felújításokra került a hangsúly, különös tekintettel az energiatakarékosságot szolgáló munkákra.
    

Az ÉVOSZ szerint az összes kivitelezési munkák közül a lakosság közvetlen megrendelésére készülő lakásépítéseknél és lakóingatlan-felújításoknál tapasztalható a legmagasabb szintű fekete foglalkoztatás, amit elsődlegesen az írásos szerződések nélküli munkavégzés nagy száma tesz lehetővé. Ez a jelenség rontja a tisztességes vállalkozók versenyhelyzetét, ami mindenképp változtatásokat sürget, hiszen nagy kockázatot hordoz magában a megrendelő és kivitelező számára egyaránt - mutatott rá az ÉVOSZ.
   

A szakszövetség számításai szerint 2022-ben mintegy 300 milliárd forint értékű lehetett az a lakásépítési munkarész és lakásfelújítás, amit szóbeli megállapodás mentén kiviteleztek. Ennek a kivitelezői szolgáltatási ÁFA-tartalma mintegy 75 milliárd forint, amit az állami költségvetés nem lát, elesik tőle. Kommentárjukban kitértek arra is, hogy a kormány fontos intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy a 2021-2022-ben nem várt mértékű építőanyagár-emelkedés és az infláció ellenére 2023-2024-ben a lakásépítés, a lakásfelújítás egyenrangú legyen és lendületük ne törjön meg. Ezek között sorolták fel, hogy az új építéseknél 2028  végéig lehet 5 százalékos áfával végezni a kivitelezést, a falusi CSOK igénybevételének meghosszabbítását és a Babaváró hitel fenntartását.
    

Az ÉVOSZ szerint további intézkedések indokoltak, amelyekhez a szövetség is javaslatokat fogalmazott meg. Magyarországon 2023-2024-ben elsődlegesen a forráshiány szab korlátot a lakásgazdálkodásnak és  nem kapacitáshiány vagy szabályozási kérdések. Ezért az ÉVOSZ javaslatai elsődlegesen a forrás bővítésére irányulnak. A pénzügyi lehetőséget egyszerre kell bővíteni a közösségi (állami) és a magán (lakossági) oldalon.
    

Az ÉVOSZ javasolja, hogy a rendezett költségvetési kapcsolatokkal működő vállalkozásoknál a munkaadó adó- és járulékmentesen adhasson egy alkalommal maximum 10 millió forint munkáltatói hitelt vagy vissza nem térítendő támogatást új építésű lakáshoz a munkavállalónak, felújításnál pedig maximum 5 millió forintot.
   

Javasolják az energiatakarékos városrész-rehabilitációs programok elindítását. A lakásár - családi jövedelem olló erős nyílására tekintettel javasolják az úgynevezett "támogatott nonprofit lakásépítési módszer" bevezetését, amelynek alkalmazása során az állam, az önkormányzat a fejlesztéshez a terület biztosításával és közművesítéssel járulhat hozzá, illetve ráépítési jogot adhat. A fejlesztést nonprofit szervezet bonyolítaná le, ezzel biztosítva a lakások alacsonyabb árát.  
    

Az ÉVOSZ szorgalmazza, hogy a családi otthonteremtési támogatási programok és kedvezményes áfa előírások feltételrendszere legyen hosszabb távon stabilan kiszámítható, és határidők nélküli. Végezetül az ÉVOSZ iparosított lakásépítési és felújítási technológiák kifejlesztésére és gyártására irányuló újabb innovációs pályázat kiírását is javasolja és szorgalmazza a kormányzat komplex, hosszú távú lakásgazdálkodási stratégiájának elkészítését.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lebegő menedék az ausztrál erdőben

Lebegő menedék az ausztrál erdőben

Négy karcsú acéloszlopon emelkedik a fák közé a Sawmill Treehouse, Robbie Walker kompakt erdei háza az ausztráliai Sawmill Settlement közelében. A mindössze 48 négyzetméteres alapterületű épület a természethez való visszavonulás lehetőségét teremti meg úgy, hogy közben minimális beavatkozással őrzi

Római fürdőt alakítottak ki egy egykori ausztrál istállóban

Római fürdőt alakítottak ki egy egykori ausztrál istállóban

Nyers téglafalak, íves nyílások, látszó acélszerkezetek és természetes fény határozzák meg az Alchemy Saunas wellnessközpontot, amelyet a Rezen stúdió egy 1903-ban épült fremantle-i szálloda egykori istállójából és pincéjéből alakított ki. A projekt a történeti épület karakterét megőrizve teremt kor

Brutalista bővítés egy viktoriánus villa kertjében

Brutalista bővítés egy viktoriánus villa kertjében

A történeti építészet és a kortárs brutalizmus találkozik a melbourne-i Garden House projektjében, ahol a Pandolfini Architects egy visszafogott, nyersbetonból készült bővítéssel teremtett új élettereket. A fejlesztés a családi együttlétet és az otthoni munkavégzést szolgálja, miközben megőrzi a rég

Szobrászati formák és fény játéka egy különleges madridi otthonban

Szobrászati formák és fény játéka egy különleges madridi otthonban

Egymásba kapcsolódó fehér hengerek, ívelt felületek és a Guadarrama-hegység látványa határozza meg a Fran Silvestre Arquitectos madridi agglomerációban megvalósult lakóépületét. A 370 négyzetméteres ház a szobrászat geometrikus formavilágát fordítja le az építészet nyelvére, miközben a fény és a táj

Egy ruhásszekrény ihlette a prágai miniházat

Egy ruhásszekrény ihlette a prágai miniházat

Mindössze 34 négyzetméteren kínál önálló életteret két fiatalnak a Šépka Architekti prágai Wardrobe House nevű épülete. A különleges, lábakon álló ház egy ruhásszekrény formáját idézi, miközben az előregyártott fa- és acélszerkezetnek köszönhetően gyorsan összeállítható.

Új élet egy régi iskola falai között: közösségi otthonok készülnek Ukrajnában

Új élet egy régi iskola falai között: közösségi otthonok készülnek Ukrajnában

Egy egykori iskolaépület válhat az otthonukat elvesztő ukrán családok új menedékévé Sztaviscse településén. Az Office for Future építészstúdió Dvir nevű projektje 42 család számára teremt lakhatási lehetőséget, miközben a meglévő épület újrahasznosításával a közösségi újjáépítésre is példát mutat.

Határozatlan időre félretették a 46 000 férőhelyes Neom Stadium tervét

Határozatlan időre félretették a 46 000 férőhelyes Neom Stadium tervét

A stadion koncepciójának egyik leglátványosabb eleme a magassága volt: a tervek szerint a létesítmény 350 méterrel a talajszint fölött kapott volna helyet, közvetlenül a 170 kilométer hosszúra tervezett The Line megacity részeként. A stadion egyike volt annak a 15 helyszínnek, amelyet Szaúd-Arábia a

A táj szemlélésére fókuszálva épült a Los Tigres House argentin vidéki otthon

A táj szemlélésére fókuszálva épült a Los Tigres House argentin vidéki otthon

A Buenos Aires környéki Villa Rosa vidéki tájában épült meg a Prim Estudio 187 négyzetméteres családi háza, a Los Tigres House. A Luján folyó partján fekvő, időszakosan elöntött birtokon álló épületet a környező mezőgazdasági épületekhez igazodó, kortárs agrárépületként tervezték. Az alacsony tömeg

A Villa Icaria Guadalajara vidékén

A Villa Icaria Guadalajara vidékén

Az Arquitectura Al Descubierto Villa Icaria projektje egy önálló mikrokozmoszként működő vidéki rezidenciát hoz létre Guadalajara környékén, ahol a kortárs lakófunkciók egy hagyományosabb, vidéki építészeti karakterrel kapcsolódnak össze.

A világ legkülönlegesebb sósvízi szentélyei

A világ legkülönlegesebb sósvízi szentélyei

Ismerd meg a világ legérdekesebb árapálymedencéit!

http://ujhazak.com