Graphisoft: az épületinformációs modellezés javítja az építőipar hatékonyságát

A BIM (Building Information Modeling) épületinformációs modellezés használata javítja az építőipar hatékonyságát, ezt ismerte fel a kormányzat is, amikor az idén elindított építésgazdasági stratégiában nagy hangsúlyt helyezett ennek a digitális megoldásnak a bemutatására, elterjesztésére - mondta az építész szoftvereket fejlesztő Graphisoft SE Magyarországért felelős igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.Reicher Péter szerint a nagy építőipari cégek számára elsősorban az 1 milliárd forintos beruházásoknál éri meg használni a BIM-et, segítségével számottevő összeget takaríthatnak meg a vállalkozások. Az épületinformációs modellezés rendszere nemzetközi szinten, főként Japánban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban, Szingapúrban, Hongkongban már elterjedt, ráadásul ezekben az országokban a BIM jogszabályi hátterét is kidolgozták már.


Az Európai Unióban idén év végén várható a BIM használatának jogi szabályozása, ez biztosan hatással lesz Magyarországra is, ahol a BIM-szemlélet elterjedésének nem a cégek és nem a piac az akadálya, hanem az azt használni tudó mérnökök hiánya, ugyanis a ma az egyetemekről kikerülő, frissen végzett mérnökök nem tanulják meg a BIM használatát, és a használatához szükséges képességeket sem sajátítják el.     


Reicher Péter ugyanakkor megjegyezte, hogy már elindultak pozitív folyamatok, példaként a Magyar Mérnöki Kamara ősszel induló BIM mesteriskoláját említette, valamint, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Karán 2020 februárjától jelennek majd meg az építőipar digitális újításainak megismeréséhez szükséges tantárgyak.     


A BIM egyetemi szintű képzésére elsősorban azért van szükség, mert ez a modell-rendszer egyszerre követeli meg a felhasználótól az építészmérnöki vagy az építőmérnöki tudást, az informatikai ismerteket és az angol szaknyelv ismeretét. Ez a tudás egymásra épül, hiszen ez az építőipari adatbázis a tervezés első lépésétől, a design kialakításán keresztül, a kivitelezésen át, az üzemeltetésig mindent lefed, és minden munkafolyamatnál pontosan megmutatja a költségeket is. Ebből következően a BIM használata a munkaerő optimális kihasználásában, a költségek minimalizálásában, az esetleges hibák gyors és hatékony kijavításában is segítséget nyújt.     


Reicher Péter kiemelte, a világon elsőként a Graphisoft fejlesztette ki a BIM technológiát lehetővé tévő építészeti tervezőszoftvert, az Archicadot. A vállalat évek azon dolgozik, hogy a világban elérhető tervező, design, kivitelezésnél, illetve az építkezés költségeinek meghatározásánál használható szoftvereket megvásárolja és beintegrálja az Archicad rendszerébe, így tegye elérhetővé ezeket a digitális megoldások a magyar építőipari cégek számára is.     


A társaság magyarországi vezetője a Graphisoftról elmondta, hogy a cég a világ három legnagyobb építész szoftvergyártója közé tartozik, több mint 10 országban van saját leányvállalata (többek között az Egyesült Államokban, Mexikóban, Németországban, Olaszországban, Kínában, Japánban), és több mint 100 országban értékesítési hálózattal van jelen. A Graphisoft a német Nemetschek csoport tagja, amely Európa legnagyobb építőipari szoftverfejlesztő és értékesítő vállalatcsoportja.     


A Graphisoft 2018-ban Magyarországon több mint 1 milliárd forintos forgalmat bonyolított, árbevétele a szoftverek értékesítéséből származott. A Nemetschek csoport árbevétele 2018-ban 461 millió euró volt, ami 17 százalékos növekedés a 2017-es eredményhez viszonyítva - ismertette Reicher Péter.  
 


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lebegő menedék az ausztrál erdőben

Lebegő menedék az ausztrál erdőben

Négy karcsú acéloszlopon emelkedik a fák közé a Sawmill Treehouse, Robbie Walker kompakt erdei háza az ausztráliai Sawmill Settlement közelében. A mindössze 48 négyzetméteres alapterületű épület a természethez való visszavonulás lehetőségét teremti meg úgy, hogy közben minimális beavatkozással őrzi

Római fürdőt alakítottak ki egy egykori ausztrál istállóban

Római fürdőt alakítottak ki egy egykori ausztrál istállóban

Nyers téglafalak, íves nyílások, látszó acélszerkezetek és természetes fény határozzák meg az Alchemy Saunas wellnessközpontot, amelyet a Rezen stúdió egy 1903-ban épült fremantle-i szálloda egykori istállójából és pincéjéből alakított ki. A projekt a történeti épület karakterét megőrizve teremt kor

Brutalista bővítés egy viktoriánus villa kertjében

Brutalista bővítés egy viktoriánus villa kertjében

A történeti építészet és a kortárs brutalizmus találkozik a melbourne-i Garden House projektjében, ahol a Pandolfini Architects egy visszafogott, nyersbetonból készült bővítéssel teremtett új élettereket. A fejlesztés a családi együttlétet és az otthoni munkavégzést szolgálja, miközben megőrzi a rég

Szobrászati formák és fény játéka egy különleges madridi otthonban

Szobrászati formák és fény játéka egy különleges madridi otthonban

Egymásba kapcsolódó fehér hengerek, ívelt felületek és a Guadarrama-hegység látványa határozza meg a Fran Silvestre Arquitectos madridi agglomerációban megvalósult lakóépületét. A 370 négyzetméteres ház a szobrászat geometrikus formavilágát fordítja le az építészet nyelvére, miközben a fény és a táj

Egy ruhásszekrény ihlette a prágai miniházat

Egy ruhásszekrény ihlette a prágai miniházat

Mindössze 34 négyzetméteren kínál önálló életteret két fiatalnak a Šépka Architekti prágai Wardrobe House nevű épülete. A különleges, lábakon álló ház egy ruhásszekrény formáját idézi, miközben az előregyártott fa- és acélszerkezetnek köszönhetően gyorsan összeállítható.

Új élet egy régi iskola falai között: közösségi otthonok készülnek Ukrajnában

Új élet egy régi iskola falai között: közösségi otthonok készülnek Ukrajnában

Egy egykori iskolaépület válhat az otthonukat elvesztő ukrán családok új menedékévé Sztaviscse településén. Az Office for Future építészstúdió Dvir nevű projektje 42 család számára teremt lakhatási lehetőséget, miközben a meglévő épület újrahasznosításával a közösségi újjáépítésre is példát mutat.

Határozatlan időre félretették a 46 000 férőhelyes Neom Stadium tervét

Határozatlan időre félretették a 46 000 férőhelyes Neom Stadium tervét

A stadion koncepciójának egyik leglátványosabb eleme a magassága volt: a tervek szerint a létesítmény 350 méterrel a talajszint fölött kapott volna helyet, közvetlenül a 170 kilométer hosszúra tervezett The Line megacity részeként. A stadion egyike volt annak a 15 helyszínnek, amelyet Szaúd-Arábia a

A táj szemlélésére fókuszálva épült a Los Tigres House argentin vidéki otthon

A táj szemlélésére fókuszálva épült a Los Tigres House argentin vidéki otthon

A Buenos Aires környéki Villa Rosa vidéki tájában épült meg a Prim Estudio 187 négyzetméteres családi háza, a Los Tigres House. A Luján folyó partján fekvő, időszakosan elöntött birtokon álló épületet a környező mezőgazdasági épületekhez igazodó, kortárs agrárépületként tervezték. Az alacsony tömeg

A Villa Icaria Guadalajara vidékén

A Villa Icaria Guadalajara vidékén

Az Arquitectura Al Descubierto Villa Icaria projektje egy önálló mikrokozmoszként működő vidéki rezidenciát hoz létre Guadalajara környékén, ahol a kortárs lakófunkciók egy hagyományosabb, vidéki építészeti karakterrel kapcsolódnak össze.

A világ legkülönlegesebb sósvízi szentélyei

A világ legkülönlegesebb sósvízi szentélyei

Ismerd meg a világ legérdekesebb árapálymedencéit!

http://ujhazak.com