Hagyományos, belső udvaros házak és időtlen építészeti jellemzőik
Az elmúlt évek lakossági projektjei alapján egyértelművé vált, hogy az építészetben szükség van a természet/szabadtér beintegrálására az otthonainkba; legyen szó zöldfalakról, biofil formatervezésről vagy belső udvarokról, különösen a száraz és forró éghajlatú országokban.
Ami az arab világ országait illeti, ezeknek a szabadtéri ihletésű belső tereknek a létrehozása sokkal többet jelent, mint csupán egy kis napfény és friss levegő behozatala. Sokkal inkább szibolizálja gazdag kultúrájuk építészeti megnyilvánulását, amely inspirálta a határokon túli nemzeteket, generációkon át. Ebben a cikkben megvizsgáljuk, hogy a kulturális és társadalmi normák hogyan befolyásolták a hagyományos, belső udvaros házak létrehozását az arab országokban, és hogyan alkalmazzák az építészeti jellemzőiket a mai modern épített környezetekben.
A történelem szerint, a belső udvarral rendelkező rezidenciák először a harmadik évezred elején jelentek meg a „Bilad al Sham” -ban, mely a Tigris és az Eufrátesz folyói közötti országokat magában foglaló terület. A szíriai és iraki nomádok avatták fel az építészeti elrendezést, amikor sátraik felállításával a sivatag egyik központi eleme körül, hogy védelmet nyújtsanak szarvasmarháiknak. Nem sokkal ezután ezek a központi kültéri helyek az arab és az iszlám építészet alapvető jellemzőivé váltak, rávilágítva arra, hogy a lakóépítészetben zárt, ugyanakkor nyitott területre is van szükség. Olvass tovább. Kattints ide!
Ami az arab világ országait illeti, ezeknek a szabadtéri ihletésű belső tereknek a létrehozása sokkal többet jelent, mint csupán egy kis napfény és friss levegő behozatala. Sokkal inkább szibolizálja gazdag kultúrájuk építészeti megnyilvánulását, amely inspirálta a határokon túli nemzeteket, generációkon át. Ebben a cikkben megvizsgáljuk, hogy a kulturális és társadalmi normák hogyan befolyásolták a hagyományos, belső udvaros házak létrehozását az arab országokban, és hogyan alkalmazzák az építészeti jellemzőiket a mai modern épített környezetekben.
A történelem szerint, a belső udvarral rendelkező rezidenciák először a harmadik évezred elején jelentek meg a „Bilad al Sham” -ban, mely a Tigris és az Eufrátesz folyói közötti országokat magában foglaló terület. A szíriai és iraki nomádok avatták fel az építészeti elrendezést, amikor sátraik felállításával a sivatag egyik központi eleme körül, hogy védelmet nyújtsanak szarvasmarháiknak. Nem sokkal ezután ezek a központi kültéri helyek az arab és az iszlám építészet alapvető jellemzőivé váltak, rávilágítva arra, hogy a lakóépítészetben zárt, ugyanakkor nyitott területre is van szükség. Olvass tovább. Kattints ide!
Hozzászólások