A Mikulás infarktusban meghalt
Sok pszichológus szerint többet árt, mint használ, ha a gyerek hisz a Télapóban, Jézuskában. De vajon igazuk van, vagy csak ünneprontók?
A szülőknek el kell dönteniük, hogy szeretnék-e, ha a gyermekük néhány évig hinne-e a mesékben, a legendákban, vagy azonnal szembesítik őket a csúf valósággal, amely szerint nincs Mikulás, Jézuska.
Sok felnőtt inkább engedi, hogy a gyermeke varázslatosnak lássa a világot, ám nem egy pszichológus úgy véli, hogy a felnőttek ezzel többet ártanak, mint használnak. Egy amerikai filozófus professzor például a következőt állítja:
„A Mikulás-hazugság indokolatlan megtévesztés, rombolhatja a szülői szavahihetőséget, hiszékenységre ösztönöz, és arra tanít, hogy a viselkedést rosszul megválasztott motivációk is irányíthatják.”
A gyerekekkel foglalkozó szakemberek közül többen egyetértenek a kijelentéssel. Dr. Clifford N. Lazarus pszichológus szerint, ha a szülők hagyják, hogy a gyerek valóságosnak fogadja el a mágikus gondolkodást, akkor ezzel befolyásolhatják az egészséges pszichológiai fejlődést, növelhetik a szélsőséges nézetek esélyét, illetve olyan mentális betegségek kialakulását segíthetik elő, mint a kényszerbetegség.
Az ilyen, és ehhez hasonló, grincs stílusú kijelentések főleg azért fájhatnak a felnőtteknek, mert egyrészről ők úgy nőttek fel, hogy eleinte hittek a népi hagyományokban, és mégis normális felnőttek lettek, másrészről a szakemberek ezzel megpiszkálják a szülők lelkiismeretét.
Sok felnőtt ugyanis merengett már azon, hogy a gyerekét arra tanítja, hogy mindig mondjon igazat, erre ő azzal áltatja a csemetét, hogy a Mikulás hozza az ajándékot. Igaz, az egészet fel lehetne fogni meseként, ám a mesékben elmondják, hogy az kitalált történet, itt viszont olyan legendáról van szó, amelynek valóságára történelmi emlékek utalnak, tehát egy valós történelmi eseményt körítenek hazugsággal.
A dolog akkor válik igazán kínossá, amikor a gyerek idősebb lesz, és rájön, hogy például lehetetlen dolog, hogy a Mikulás egy éjszaka alatt eljusson minden gyerekhez, illetve repülő rénszarvasok se léteznek. Amikor a gyerek elkezdi feltenni a zavarba ejtő kérdéseit, akkor a szülőnek el kell döntenie, hogy tovább áltatja a gyermekét, kitérő válaszokat ad, vagy úgy dönt, hogy ideje bevallani az igazat.
De vajon tényleg ilyen komolyan kell venni az egész Mikulás, Jézuska témát?
A kutatások bebizonyították, hogy az óvodás és kisiskolás gyerekek gondolkodása különbözik az idősebb gyerekekétől, felnőttekétől. Náluk a fantázia, mese remekül megfér a valóság mellett, mert nem látják az ellentmondást, következetlenséget.
A kisgyerekek még szubjektív, sajátos világban élnek, amelyben önmagukat állítják a középpontba, és könnyedék alkotnak oksági kapcsolatokat olyan dolgok között, amelyek egyáltalán nem függnek össze.
Ebben a mágikus gondolkodásban a misztikus alakokat létezőnek fogadják el a gyerekek, ahogy a mesékben is hisznek, de ezzel párhuzamosan létezik a realitás is. Ez az oka annak, hogy egy középsős csemete ragyogó mosollyal fogadja a Mikulást, bár tudja, hogy az illető csak egy beöltözött ember.
Ahogy a gyerekek cseperednek, úgy a gondolkodásuk is változik, logikusabb lesz. A fantáziavilágot lassan kiszorítja a valóság, egyre rosszabbul viselik a következetlenséget, és egyre jobban kétségbe vonják a Mikulás, Jézuska létezését.
A gondolkodás fejlődése univerzális. A hatvanas évek egyik kutatása kimutatta, hogy az évek során rengeteget módosul a gyerekek elképzelése a Mikulásról, Jézuskáról, és az új információk tudatában, 7-8 évesen már nem hisznek a kitalált alakokban, bár lehet, hogy a játék kedvéért úgy csinálnak, mintha még hinnének benne.
A fentiekből kiderül, hogy az igazság nem egyik percről a másikra derül ki a gyerek számára, hanem egy hosszú folyamat végén nyugtázzák a fiatalok, hogy a mitikus alakok nem léteznek, igaz, valószínűleg végül valaki kimondja nekik az igazat.
A felmérések szerint az esetek 54 százalékában a szülők vallják be az igazat, de az sem ritka, hogy egy kortárs mondja meg a társának, hogy nincs Mikulás, Jézuska. Történjen bárhogy is, az egy egészséges gyerekben nem hagy nyomott.
Carole S. Slotterback, pszichológus professzor, aki a The Psychology of Santa könyvet írta, korábban több száz diákkal beszélt arról a pillanatról, amikor megtudták az igazat. Az alanyok között csak egy volt, aki negatívan emlékezett vissza, mert az apja azt mondta neki, hogy a Mikulás szívrohamot kapott és meghalt.
Egy másik kutatás is megerősítette, hogy a gyerekek többsége pozitívan reagált a bizonyosságra, ám érdekesség, hogy a szülők viszont elszomorodtak, mert véget ért egy újabb mítosz.
Valószínűleg ez is azt bizonyítja, amit némelyik pszichoanalitikus szakember állít, tehát azt, hogy az egész Mikulás, Jézuska történet csak a szülők narcisztikus vágya, amivel olyan világot akarnak teremteni, amiről azt kívánják, hogy bárcsak igaz volna. Ha így van, ha nem, az akkor is biztos, hogy a vizsgálatok szerint a felnőttek is a mítoszt, varázslatot szeretik az ünnepekben.
A gyerekek életében tehát nem okoz komoly törést, ha kiderül, hogy a Mikulás, Jézuska nem létezik, de természetesen itt is vannak kivételek, hiszen az mindig van. Az is világos a tudomány számára, hogy az idősebb gyerekek között többségben vannak, akik egyfajta elégedettséggel fogadják az igazságot.
Ennek oka az, hogy most már úgy érzik, hogy közelebb kerültek a felnőttek világához, nem úgy, mint a kisgyerekek, akik még hisznek a mesében. A gyerekek számára ez egyfajta fejlődési lépcsőfok, az érettség egy újabb szintje, amire büszkék.
Az óvodások és kisiskolások úgy értelmezik az információkat, ahogy az az ő világukhoz a legjobban illeszkedik, tehát Johnson véleménye a szülők szavahihetőségéről nem nyert bizonyítást, az viszont lehetséges, hogy azok, akik gyerekként hittek a Mikulásban, majd a saját gyerekeiknek is továbbadják a mítoszt.
Amennyiben mindezek ellenére bűntudatot érzünk, hogy áltatjuk a gyermekünket, akkor tehetjük azt, hogy meseként mesélünk a Mikulásról és a Jézuskáról, de azt nem állítjuk, hogy ő hozza az ajándékot, hanem inkább azt mondjuk, hogy az ő tiszteletükre adunk meglepetést a kicsiknek.
Ez az arany középút meghagyja a gyerekeknek a mesét addig, amíg hinni akarnak benne, és a mi lelkiismeretünk is rendben lesz. Amikor pedig a csemeték elég idősek lesznek, akkor a legendák maguktól elvesztik a jelentőségüket.
(Forrás: divany.hu)
A szülőknek el kell dönteniük, hogy szeretnék-e, ha a gyermekük néhány évig hinne-e a mesékben, a legendákban, vagy azonnal szembesítik őket a csúf valósággal, amely szerint nincs Mikulás, Jézuska.Sok felnőtt inkább engedi, hogy a gyermeke varázslatosnak lássa a világot, ám nem egy pszichológus úgy véli, hogy a felnőttek ezzel többet ártanak, mint használnak. Egy amerikai filozófus professzor például a következőt állítja:
„A Mikulás-hazugság indokolatlan megtévesztés, rombolhatja a szülői szavahihetőséget, hiszékenységre ösztönöz, és arra tanít, hogy a viselkedést rosszul megválasztott motivációk is irányíthatják.”
A gyerekekkel foglalkozó szakemberek közül többen egyetértenek a kijelentéssel. Dr. Clifford N. Lazarus pszichológus szerint, ha a szülők hagyják, hogy a gyerek valóságosnak fogadja el a mágikus gondolkodást, akkor ezzel befolyásolhatják az egészséges pszichológiai fejlődést, növelhetik a szélsőséges nézetek esélyét, illetve olyan mentális betegségek kialakulását segíthetik elő, mint a kényszerbetegség.
Az ilyen, és ehhez hasonló, grincs stílusú kijelentések főleg azért fájhatnak a felnőtteknek, mert egyrészről ők úgy nőttek fel, hogy eleinte hittek a népi hagyományokban, és mégis normális felnőttek lettek, másrészről a szakemberek ezzel megpiszkálják a szülők lelkiismeretét.
Sok felnőtt ugyanis merengett már azon, hogy a gyerekét arra tanítja, hogy mindig mondjon igazat, erre ő azzal áltatja a csemetét, hogy a Mikulás hozza az ajándékot. Igaz, az egészet fel lehetne fogni meseként, ám a mesékben elmondják, hogy az kitalált történet, itt viszont olyan legendáról van szó, amelynek valóságára történelmi emlékek utalnak, tehát egy valós történelmi eseményt körítenek hazugsággal.
A dolog akkor válik igazán kínossá, amikor a gyerek idősebb lesz, és rájön, hogy például lehetetlen dolog, hogy a Mikulás egy éjszaka alatt eljusson minden gyerekhez, illetve repülő rénszarvasok se léteznek. Amikor a gyerek elkezdi feltenni a zavarba ejtő kérdéseit, akkor a szülőnek el kell döntenie, hogy tovább áltatja a gyermekét, kitérő válaszokat ad, vagy úgy dönt, hogy ideje bevallani az igazat.
De vajon tényleg ilyen komolyan kell venni az egész Mikulás, Jézuska témát?A kutatások bebizonyították, hogy az óvodás és kisiskolás gyerekek gondolkodása különbözik az idősebb gyerekekétől, felnőttekétől. Náluk a fantázia, mese remekül megfér a valóság mellett, mert nem látják az ellentmondást, következetlenséget.
A kisgyerekek még szubjektív, sajátos világban élnek, amelyben önmagukat állítják a középpontba, és könnyedék alkotnak oksági kapcsolatokat olyan dolgok között, amelyek egyáltalán nem függnek össze.
Ebben a mágikus gondolkodásban a misztikus alakokat létezőnek fogadják el a gyerekek, ahogy a mesékben is hisznek, de ezzel párhuzamosan létezik a realitás is. Ez az oka annak, hogy egy középsős csemete ragyogó mosollyal fogadja a Mikulást, bár tudja, hogy az illető csak egy beöltözött ember.
Ahogy a gyerekek cseperednek, úgy a gondolkodásuk is változik, logikusabb lesz. A fantáziavilágot lassan kiszorítja a valóság, egyre rosszabbul viselik a következetlenséget, és egyre jobban kétségbe vonják a Mikulás, Jézuska létezését.
A gondolkodás fejlődése univerzális. A hatvanas évek egyik kutatása kimutatta, hogy az évek során rengeteget módosul a gyerekek elképzelése a Mikulásról, Jézuskáról, és az új információk tudatában, 7-8 évesen már nem hisznek a kitalált alakokban, bár lehet, hogy a játék kedvéért úgy csinálnak, mintha még hinnének benne.
A fentiekből kiderül, hogy az igazság nem egyik percről a másikra derül ki a gyerek számára, hanem egy hosszú folyamat végén nyugtázzák a fiatalok, hogy a mitikus alakok nem léteznek, igaz, valószínűleg végül valaki kimondja nekik az igazat.A felmérések szerint az esetek 54 százalékában a szülők vallják be az igazat, de az sem ritka, hogy egy kortárs mondja meg a társának, hogy nincs Mikulás, Jézuska. Történjen bárhogy is, az egy egészséges gyerekben nem hagy nyomott.
Carole S. Slotterback, pszichológus professzor, aki a The Psychology of Santa könyvet írta, korábban több száz diákkal beszélt arról a pillanatról, amikor megtudták az igazat. Az alanyok között csak egy volt, aki negatívan emlékezett vissza, mert az apja azt mondta neki, hogy a Mikulás szívrohamot kapott és meghalt.
Egy másik kutatás is megerősítette, hogy a gyerekek többsége pozitívan reagált a bizonyosságra, ám érdekesség, hogy a szülők viszont elszomorodtak, mert véget ért egy újabb mítosz.
Valószínűleg ez is azt bizonyítja, amit némelyik pszichoanalitikus szakember állít, tehát azt, hogy az egész Mikulás, Jézuska történet csak a szülők narcisztikus vágya, amivel olyan világot akarnak teremteni, amiről azt kívánják, hogy bárcsak igaz volna. Ha így van, ha nem, az akkor is biztos, hogy a vizsgálatok szerint a felnőttek is a mítoszt, varázslatot szeretik az ünnepekben.
A gyerekek életében tehát nem okoz komoly törést, ha kiderül, hogy a Mikulás, Jézuska nem létezik, de természetesen itt is vannak kivételek, hiszen az mindig van. Az is világos a tudomány számára, hogy az idősebb gyerekek között többségben vannak, akik egyfajta elégedettséggel fogadják az igazságot.Ennek oka az, hogy most már úgy érzik, hogy közelebb kerültek a felnőttek világához, nem úgy, mint a kisgyerekek, akik még hisznek a mesében. A gyerekek számára ez egyfajta fejlődési lépcsőfok, az érettség egy újabb szintje, amire büszkék.
Az óvodások és kisiskolások úgy értelmezik az információkat, ahogy az az ő világukhoz a legjobban illeszkedik, tehát Johnson véleménye a szülők szavahihetőségéről nem nyert bizonyítást, az viszont lehetséges, hogy azok, akik gyerekként hittek a Mikulásban, majd a saját gyerekeiknek is továbbadják a mítoszt.
Amennyiben mindezek ellenére bűntudatot érzünk, hogy áltatjuk a gyermekünket, akkor tehetjük azt, hogy meseként mesélünk a Mikulásról és a Jézuskáról, de azt nem állítjuk, hogy ő hozza az ajándékot, hanem inkább azt mondjuk, hogy az ő tiszteletükre adunk meglepetést a kicsiknek.
Ez az arany középút meghagyja a gyerekeknek a mesét addig, amíg hinni akarnak benne, és a mi lelkiismeretünk is rendben lesz. Amikor pedig a csemeték elég idősek lesznek, akkor a legendák maguktól elvesztik a jelentőségüket.
(Forrás: divany.hu)
Hozzászólások