Valami furcsát találtak a Nagy Piramisban

A régészek nem tudják megmagyarázni azt, amit a hőkamerás vizsgálattal találtak.piramisHufu fáraó építtette a Nagy Piramist, amit a régészek szeretnének jobban megismerni, ezért októberben kezdetét vette a Scan Pyramids, azaz szkenneljük a piramisokat, projekt, aminek keretében hőkamerával vizsgálják a látszólag tömör kő gúlák belsejét.

Az Óbirodalom királyi sírhelyeként funkcionáló Nagy Piramisról azt eddig is sejtették a régészek, hogy a belseje itt-ott üreges, illetve folyosók és sírkamerák vannak benne, ám arra nem számítottak, hogy a föld szintjén egyes kéttonnás kőtömbök melegebbek lesznek, mint a környezetük.

Az időszámításunk előtti XXVI. században épült Nagy Piramis rejtélyével kapcsolatban Mamduh el-Damati, a régészeti emlékek felügyeletével foglalkozó miniszter, aki az egyiptomi, francia, kanadai és japán kutatókból álló csapatot irányítja jelenleg csak annyit mondott a felfedezésről, hogy egyelőre úgy vélik, hogy a titokzatos jelenséget a belső légáramlatok okozzák.

A Nagy Piramis járatai közül korábban többet is feltártak, ám azokat már korábban kirabolták, ezért a régészek nem találtak túl sok érdekességet. A rejtélyes kamra azonban most visszaadta nekik a reményt, hogy talán van még valami érdekes a piramis belsejében. A kutatás, ami a rejtélyes kamrát is feltérképezheti, 2016 elején folytatódik.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A keresztnevedben rejlik a lelki egyensúlyod titka

A keresztnevedben rejlik a lelki egyensúlyod titka

Mit árul el rólad a számmisztika?

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Miről szólhat a hét utolsó két napja?

Júliusi Tarot jóslat

Júliusi Tarot jóslat

Mit üzen a jóskártya?

Júliusi lehetőségek

Júliusi lehetőségek

Milyen út nyílhat meg előtted a hónapban?

Júliusi jóslat

Júliusi jóslat

Ezt üzenik a számok a hónapra!

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Mi határozhatja meg a hét utolsó két napját?

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Az általad választott lap alapján kiderülhet, hogy mit hoz a hét utolsó két napja.

Júniusi döntés

Júniusi döntés

Milyen válaszút elé kerülhetsz a hónapban?

Júniusi számmisztika

Júniusi számmisztika

Mire számíthatsz a hónapban a születésed dátuma alapján?

Nyári angyalüzenet

Nyári angyalüzenet

Mit tanácsolnak az angyalok az évszakra?

http://ujhazak.com