A Jób lázadása felújított változata először lesz látható mozivásznon

Gyöngyössy Imre és Kabay Barna Oscar-díjra jelölt Jób lázadása című alkotásának teljes körűen felújított változata először lesz látható mozivásznon az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a december 12-i díszbemutatón Kabay Barna rendező, Petényi Katalin forgatókönyvíró és Szabó Gábor operatőr is részt vesz.Az ünnepi vetítés előtt Kelemen Barnabás hegedűművész és Kokas Dóra csellóművész adnak rövid koncertet. A filmet követően Várszegi Asztrik emeritus pannonhalmi főapáttal, Darvas István főrabbival, Kabay Barna filmrendezővel, Petényi Katalin forgatókönyvíróval és Szabó Gábor operatőrrel Molnár Antal, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének igazgatója beszélget - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap pénteken az MTI-vel.

    
Az 1984-ben Oscar-díjra jelölt film gyermekszemmel ábrázolja a holokausztot. Jób, a hét gyermekét eltemető zsidó parasztgazda 1943-ban egy keresztény kisfiút fogad örökbe, hogy legyen örököse vagyonának, folytatója kultúrájának. A bibliai vonatkozású történet Zenthe Ferenc, Temessy Hédi, Fehér Gábor és Rudolf Péter emlékezetes alakításával emberközelbe hozza és humorral szövi át az együtt töltött egy évet, amely során Lackó megismeri a zsidó hagyományokat, a paraszti élet szépségét és titkait. A néző az ő rácsodálkozó, gyermeki tekintetén át szembesül a holokauszt felfoghatatlan és ábrázolhatatlan borzalmával, amikor a nevelőszülőket elhurcolják.
    

A Filmalap 2017-ben hirdette meg a magyar filmkincs hosszú távú megőrzését szolgáló Nemzeti Filmdigitalizálási és Restaurálási Programot, amelynek részeként a Filmarchívum és Filmlabor igazgatóságok összehangolt munkájának eredményeképpen évi 25-30 magyar játékfilm újul meg. Gyöngyössy Imre és Kabay Barna filmjének 4K felbontású, teljeskörű restaurálása 2019-ben készült el. A Jób lázadása szín- és fényvilágát Szabó Gábor operatőr bevonásával rekonstruálták, a hangsávokat az eredeti mágnesszalag digitalizálását követően Petényi Katalin és Kabay Barna közreműködésével újították fel a hangrestaurátorok.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A 83. Golden Globe győztesei

A 83. Golden Globe győztesei

Kik örülhettek a díjátadón?

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Neked melyik tetszett?

2025 legrosszabb filmjei

2025 legrosszabb filmjei

Ezek az alkotások kapták a legalacsonyabb pontszámokat a kritikusoktól.

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

http://ujhazak.com